20000-ren együtt az Úrral! Társszékesegyházunk is csatlakozott az országos szentségimádáshoz

A 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői arra biztatják a magyarországi katolikus híveket, hogy különböző helyszíneken, de egy időben, együtt imádkozzunk azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.

A szervezők célja, hogy egy időben húszezren imádkozzanak együtt a hívek az ország 400 kijelölt templomában.
Az országos kezdeményezéshez társszékesegyházunk és az örökösföldi templom is csatlakozott, mely helyszíneken 2017. november 25-én, szombaton 17 órától egyórás szentségimádást végzünk.

Várunk mindenkit a szentségi Jézus elé, hogy közösen kérjük az Ő segítségét! A regisztrációval az esemény szervezőinek munkáját segítjük, ezért kérjük, hogy interneten regisztráljanak a közös szentségimádásban való részvételre!

Az esemény honlapja, ahol regisztrálni lehet, ide kattintva érhető el!