“Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – 25 éve avatták egyházmegyénk első akolitusait

„Napjainkban, amikor egy papnak több közösségben kell ellátnia a liturgikus szolgálatot, különös gondot kell fordítani arra, hogy megfelelő munkatársai legyenek minden közösségben, hogy a hívek — pap jelenléte nélkül is — tudjanak közösen imádkozni, vagy hogy megfelelően előkészítsék azokat a szertartásokat, amelyeket a pap végez. Ezért szorgalmazom, hogy lehetőleg minden egyházközségben legyenek felavatott lektorok és akolitusok, akik segítségére vannak a papnak az ige és az eucharisztia szolgálatában” – nyilatkozta Bosák Nándor püspök atya a Vigilia folyóirat egy korábbi számában.

A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) kezdeményezte, hogy lektor és akolitus lehessen olyan világi hívő is, aki nem készül a papságra, de szolgálatot vállalna az egyházban. Ha úgy ítélik meg, hogy egy plébánián szükség van akolitusra, akkor a személyi feltételek mellett egyházmegyénként változó felkészítő oktatáson való eredményes részvételt követően fel lehet avatni a közösség arra alkalmas és érdemesült tagját erre a tisztségre. Hazánkban elsőként a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében készítettek fel tizennégy világi hívőt , majd avatott akolitusi szolgálatra Bosák Nándor püspök 1993. október 17-én a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Román Csaba az egyházmegye első akolitusainak egyikeként így emlékszik a kezdetekre:

Bosák Nándor püspök atya  – talán nem túlzás, ha úgy fogalmazunk – a magyarországi egyházmegyék között egyháztörténelmi szempontból is jelentős döntésre szánta el magát: a paphiány miatt püspöki megbízással visszahozta a világi hívek lektori és akolitusi szolgálatát. Mint az első tizennégy kiválasztott akolitus jelölt közül való mondhatom, hogy mai fejjel nem is tudom, hogyan vállalhattuk a megbízást. Az „Ó Uram!  Nem vagyok én méltó…” aggodalmasságra ott volt a krisztusi válasz: „Nem ti választottatok engem, de én választottalak titeket! (Jn15,16)”

Így lett kórházi betegápoló, tanár, igazgató, vállalkozó, beosztott tagja a tizennégynek. A felkészítésünket Dr. Váradi József helynök atya nagy odafigyeléssel végezte, de a főpapi asszisztencia szolgálatába is ő vezetett be bennünket. Oly aprólékossággal, hogy hogyan kell az ujjunkat a gyertyán tartani, vagy az infulát fejre helyezni, de az Eucharisztiának szánt ostyát is megilletődve vettük a kezünkbe. Nagy hangsúlyt kapott a retorika a tanításunkban, hogy érthető is legyen, amit felolvasunk. Ehhez volt segítség az akkor a görögkatolikus szemináriumban is tanító akolitus társunk, Dr. Csermely Tibor.

Épp az avatásunk után kezdődött a roráte időszaka, ahol gyakorolhattuk és bemutathattuk mindazt, amit tanultunk. Aztán jöttek a hónap első vasárnapjának nagymiséi, melyek a visszahozták a társszékesegyházba a tömjénezést, az infula használatot. Helynök atya nagy hangsúlyt helyezett a zsolozsma elsajátítására, amit havi összejöveteleken imádkoztunk. Ekkor beszéltük meg az előttünk álló hónap feladatait. Az első karácsonyi éjféli misén már a teljes főpapi asszisztenciát mi adtuk. Az évek során aztán volt, aki temetett, volt, aki  igeliturgiát vezetett vasárnapról vasárnapra, néhányan pedig  a nagyhét szent három napjának liturgiáját egyedül végeztük a kisebb településeken.  Az első időkben nagy szükségünk volt a hívek megértő figyelmességére a remegő kezű áldoztatásaink alkalmával. És a litániák, rózsafüzérek vezetésekor, amelyekbe izgalmunkban bizony bele bonyolódtunk volna, nagyon hasznos volt a mögöttünk lévő idős nénik súgása…

A kezdeti évek után követtek az utódaink, akik a minket figyelő ministránsok közül kerültek ki, akik már beleélték magukat a szolgálatba. A gyakorlati tanulnivalókat is ügyesen ellesték tőlünk. És van akolitus társunk, akinek a fia egykori ministránsból lett pap! A rendszerváltás utáni években megnyílt a lehetőség az utcai körmenetek és városi keresztutak végzésére, ahol sokáig mi, civil szolgálattevők olvastunk, szerveztünk, terveztük az eseményt.

Huszonöt év mondhatni nem sok az örökkévalósághoz képest. De mégis egy emberöltő. Fájó látni a betegség, a kor miatt a padba visszaülő társak vágyódását a szolgálat iránt.  És nem feledhetjük két halottunkat sem: Riegel Györgyöt és Tarnai Ottót. Ők már az égi hazában szolgálnak. Róluk a novemberi gregorián miséken emlékezünk meg.

Most, amikor huszonöt év elteltével számot vetünk az elmúlt időszakkal, eszembe jut Gégény Béláné Áginak avatásunkkor mondott szavai: „ Emögött a szolgálat mögött ott lesznek a feleségek, a családok is!” Valóban sok otthoni tennivaló maradt rájuk, míg mi az Úr dolgában jártunk. Nem lehetne hiteles a szolgálatunk, hálaadásunk nélkülük.  Így énekelhetjük hitelesen a hálaadás énekét: „Téged Isten dicsérünk…

Nyíregyháza, 2018. október 24.

Román Csaba
akolitus

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban 1993. október 17-én Bosák Nándor megyépüspök által avatott akolitusok: Csizinszky László, Dr. Csermely Tibor, Dvorszki Tamás, Gégény Béla, Grunda Bertalan, Hódi Miklós, Illés Jenő, Joó Ferenc, Kálmán József, Riegel György, Román Csaba, Szabó Arthur, Szekrényes András, Tarnai Ottó.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház