Autóbuszt indít plébániánk Seregély István érsek atya temetésére

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániája autóbuszt/autóbuszokat indít a december 31-én elhunyt Seregély István nyugalmazott egri érsek temetésére 2019. január 8-án, kedden. Az autóbusz/ok reggel 7 órakor indulnak a társszékesegyház melletti parkolóból. Az útiköltség ára 3000 Ft / fő. Jelentkezni a plébániai irodában lehet, vagy szentmisék előtt a sekrestyében.

Dr. Seregély István temetése az Egri Főszékesegyházban lesz 2019. január 8-án, kedden. Lelki üdvéért koporsója előtt 10 órakor elimádkozzák a dicsőséges rózsafüzért, majd 10.30 órakor szentmisét mutatnak be – áll az Egri Főegyházmegye hivatalos közleményében. Ezt követően helyezik el földi maradványait a főpásztorok temetkezési helyén a bazilika altemplomában.

Az Egri Főegyházmegye ezúton is kéri a gyászolókat, hogy imádsággal emlékezzenek meg az elhunytról, koszorúk és virágok helyett pedig adományaikkal támogassák a számára is oly fontos papnevelés ügyét.

Seregély István 1931. március 13-án, Szombathelyen született. A miskolci Fráter György Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait Szombathelyen kezdte, majd Budapesten fejezte be. 1955. június 19-én Szombathelyen szentelték pappá. 1974-ig káplánként szolgált Gyöngyösfalun, majd Nyőgéren, Bagodvitenyéden, Zalaegerszegen, Szombathelyen. 1987-ig plébános volt Kőszegszerdahelyen és Kőszegen. Szent II. János Pál pápa 1987. június 5-én nevezte ki egri érsekké, július 25-én szentelték püspökké az Egri Bazilikában. 1990-től 2005-ig a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, 1993-tól 2001-ig a CCEE alelnöke volt. 2007. június 9-től nyugalmazott érsek volt. 2018. december 31-én hunyt el a nyíregyházi Főegyházmegyei Papi Szociális Otthonban szentségekkel megerősítve.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház