Folyamatos szentségimádás kezdődött hétköznapokon a társszékesegyházban – Hajdu István atya írása az Eucharisztiáról

Katolikus Egyházunk a 2020-as Budapesti Eucharisztikus Kongresszusra készül. Az Eucharisztia az egyház életének forrása és csúcsa, vele és általa dicsőítjük a közöttünk lakó Krisztust. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve országhatárainkon innen és túl, a magyarok lakta települések katolikus templomai egyre nagyobb számban várják folyamatos szentségimádásra a híveket. A Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyház 2019. január 28-án csatlakozott a kezdeményezéshez: az Oltáriszentség hétköznapokon a reggeli és az esti szentmisék közötti időszakban, az oldalkápolna márványoltárán kihelyezve várja, hogy amikor tehetjük, betérjünk imádságainkkal. Hajdu István atya, a társszékesegyház káplánja szentségimádásról szóló gondolatait közöljük.

 

“Nem tudom, mikor ébredt föl lelkemben a gondolat, miért lennék én kiváltságos a több mint hét és fél milliárd ember között. Nekem is csak az lehet a jó és nem más, mint ami minden ember javát szolgálja. Idő kellett ahhoz, hogy a Szentírást olvasva rátaláljak az emberi Isten örök tervének üzenetére. Szent Pál apostol a börtönben elmélkedve, ezen az engem is szorongató kérdésen, a Szentlélektől sugalmazva meri leírni a megoldást: Isten „Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.” (Ef 1,9-11)

Mivel ez, a világ rendje szerint, a mi közreműködésünket igényli, nekünk Krisztus felé kell törekednünk. De hol van Krisztus számunkra elérhető módon? Az Úr gondoskodott róla, hogy ígérete teljesüljön: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,10)

Ő folyamatosan elérhető számunkra, megváltottak számára, minden egyes nap a világ végezetéig. Gondoskodott erről, mégpedig elsősorban az Eucharisztiában, a kenyér és a bor színe alatt. Számunkra pedig minden ember érdekében – akikkel egy családot alkotunk a világban – észszerű a követelmény, hogy keressük Krisztust az Eucharisztiában templomainkban az örökmécsessel jelzett tabernákulumok előtt, ahol köztünk van és vándorlásunk társa lett.

Megnyugtató jel, hogy társszékesegyházunkban, egy teljesen elistentelenedő és ezzel együtt elembertelenedő korban is legtöbbször találunk imádkozó embert az eucharisztikus oltár előtt. Neveljük rá magunkat, hogyha nem is mondunk semmit, de töltsünk együtt néhány percet Jézus Krisztussal a szentséglátogatáson, vagy hosszabb szentségimádáson keresztül, melynek során Krisztushoz tartozásunk erősödik, és amelyre egyre több templom kínál lehetőséget.

De az Eucharisztia nem csupán ilyen statikus elérhetősége Jézus Krisztusnak, akiben mindenki hivatott és várományos az üdvösségre. Jézus Krisztus szeretetének e titka megváltó életével gazdagít bennünket. Ez, a szentmise a mi krisztushívő életünk fönntartója. Benne Jézus Krisztus jön a világra úgy, amint eljött karácsonykor. Éppen olyan kiszolgáltatottan van ott oltárainkon, mint a betlehemi barlangban.

Kifejezetten áldozatként akart köztünk maradni a kenyér és bor kettős tapasztalati valóságában ugyanúgy, mint egykor, véres és végtelen értékű életáldozatában a Kálvárián, a kereszten. Másként pedig – ma már – nem tud jelen lenni, mint föltámadt dicsőségében. Ezt tesszük a szentmisén az Ő emlékezetére, és ott akarjuk hallani tekintélyével őrzött igehirdetésben az Ő tanítását, amely az út, az igazság és az élet.

Ott Krisztus szól hozzám, és Jézus Krisztussal együtt emelem fel a szívemet a mennyei Atyához, akitől csak jó és tökéletes ajándék származik. Nem csoda, ha 2000 éve a vasárnapi szentmiséből él az Egyház és az üdvösségre vágyakozó ember.

Mindezen túl is magunkkal vihetjük Jézus Krisztust a szentostyában. Az Eucharisztia ehető étel és ital. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én föltámasztom az utolsó napon.”(Jn 6,54)

Józan ésszel lehet tudni, hogy Isten Fiának húsvéti dicsőségbe vezető életét pusztán emberi erővel elérni nem lehet, bár Isten ezer és egy módon megadhatja az ehhez szükséges kegyelmet: erre az Eucharisztia szentségét a célhoz vezető útravalóként rendelte földi zarándokutunk idejére. Aki tudomást szerez róla, és nem veszi igénybe, aligha jut előbbre a szűk úton és meredek ösvényen, amely a beteljesült életre vezet.


Persze vannak feltételei a Jézus Krisztussal való életet adó találkozásnak, melyeket vállalnunk kell az Eucharisztiát őrző templomaink megbecsülésével, az ott tanúsított magatartással és a szentmisén való részvétellel. Természetesen a rendszeres szentáldozás megköveteli a tiszta lelkületet és tiszta szándékot. Mégis mondom: ne féljünk! Isten Fia nem kifogástalan embereket jött keresni a világba, hanem hogy minket, bűnös embereket üdvözítsen.

A nyugalomba vonult Szentatya, XVI. Benedek pápa egyik Rómában bemutatott úrnapi szentmiséje prédikációjának részlete rávilágít, milyen lelkülettel kell közelednünk a szeretet Szentségéhez:

„… letérdelünk az Úr előtt és imádjuk Őt. Imádjuk Jézus Krisztus Istenét, aki szeretetből megtört kenyér lett, aki hatékonyan és radikálisan orvosolja a múlt- és jelenbeli bálványimádás formáit. Az Eucharisztia előtti térdelés önkéntes hitvallás: azoknak, akik letérdelnek Jézus előtt, nem szabad leborulni semmiféle földi tekintély előtt, akármilyen hatalmas is az.
Mi keresztények csak Isten előtt, az Oltáriszentség előtt térdelünk le, mert tudjuk és hisszük, hogy abban az igaz Isten van jelen, Isten, aki megteremtette a világot és annyira szerette azt, hogy Egyszülött Fiát adta oda.
Leborulunk Isten előtt, aki először lehajolt, mint irgalmas szamaritánus és segítette az embert, helyreállította életét, aki letérdelt előttünk, hogy megmossa mocskos lábunkat. Krisztus testének imádása azt jelenti, hogy hisszük, ebben a kenyérdarabban Krisztus valóban jelen van, és megadja az élet igazi értelmét az egész világmindenségnek és a legkisebb teremtménynek, az egész emberi történelemnek.
Az imádás imádság, ami követi a szentáldozást, amelyben a lélek tovább táplálkozik szertetettel, igazsággal, békével és reménységgel, mert Ő, aki előtt leborulunk, nem elítél, nem összetör, hanem felszabadít és formál.”

Most, amikor Magyar Katolikus Egyházunk a 2020-as Eucharisztikus Kongresszusra készül, országszerte egyre több templomban kezdeményeznek egész napos szentségimádást. Bennünket is hívnak templomaink, ahogyan az 1938-ban szintén Magyarországon megrendezett Eucharisztikus Kongresszus himnusza mondja: „István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod, Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod!”

Itt nálunk, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyház 2019. január 28-án, Aquinói Szent Tamás domonkos teológus emléknapján csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. A nagy egyháztanító imádsága erősítsen meg minket:

 

Jézus, most csak arcod leplét láthatom,
Add meg Uram, amit úgy szomjúhozom,
Boldogan, lepletlen lássam színedet
és dicsőségedben dicsérhesselek.”

 

Hajdu István
káplán
Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház

 

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház