Az Egyház családjának tagjai vagyunk! – Több mint félezer résztvevő a 14. Egyházmegyei Gyermeknapon, Harangodon

Hagyomány, hogy immár 14 éve a festői szépségű Nagykálló-Harangod ad otthont az Egyházmegyei Gyermeknapnak. A Lelkipásztori Intézet szervezésében 2019. május 11-én megtartott találkozóra a Debrecen Nyíregyházi Egyházmegye 40 egyházközségéből több mint félezer általános iskolás érkezett 41 hitoktató és 15 pap kíséretében. A rendezvényt megkülönböztetett figyelemmel kísérte egyházmegyénk főpásztora, Palánki Ferenc megyéspüspök, aki személyesen vett részt a találkozón, ahol találkozott a gyermekekkel és szentmisét mutatott be.

Az idei gyermeknapon a szervezők célja volt, hogy a résztvevő egyházközségek csapatainak közösségben megélt, maradandó élményben legyen részük, megélve az Egyház családjához tartozás élményét.

A napot a kisvárdai fiatalok énekes műsora nyitotta, akik közös éneklésre hívták a részvevőket, majd közösségépítő akadályversenyen tették magukat próbára a gyermekek, ahol ezúttal nem a teljesítmény számított, hanem az udvariasságban, lelkességben, összetartásban, leleményességben, pontosságban, kitartásban és egymás elfogadásban legkiválóbb csapatokat díjazták a szervezők.

Délután fafaragás, hajfonat készítés, lovaglás, kocsikázás, csuhéfonás, arcfestés, a helyszínen sült kenyérlángos és a máltaiak várták játszóházzal a gyerekeket. A részvevők meghallgatták az egyházmegyei szavalóverseny két díjazottjának előadását, majd szentmise zárta a napot Palánki püspök atya celebrálásával. A szentmise zenei szolgálatában a debreceni Megtestesülés plébánia gyermekközössége működött közre.

A liturgia végén eredményhirdetés után búcsúztak a részvevők, és ígérték, hogy 2020-ban újra találkoznak.

A Lelkipásztori Intézet vezetése ezúton mond köszönetet a gyermekeket kísérő hitoktatóknak, a cserkészeknek és vezetőjüknek Sarkadiné Líviának, valamint a segítőknek: Simon Szabolcs, Sebők Szilvia, Votykuné Aradi Angéla, Feketéné Nagy Magdolna, Tilki Gézáné, Sándorné Erőss Hajnal, Császár Csilla, Tolnai Tímea, Gerhes József, Jakab Zsuzsanna, Tóthné Bakai Berta hitoktatónak, valamint Kardos György főszervezőnek, hogy az idei gyermeknapon is tanúságot tettek arról, hogy mindannyian, gyermekek és felnőttek az Egyház családjának tagjai vagyunk.

Forrás: Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház