Újmisét tartottak a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban

A nyíregyházi Sziklai Dávid június 29-én mutatta be első szentmiséjét szülővárosában, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Június 22-én Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban szentelte őt pappá Palánki Ferenc megyéspüspök. Újmisés jelmondata: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad” (Fil 4,13).

A szentmise elején Felföldi László, a társszékesegyház plébánosa köszöntötte az újmisés papot, rámutatva, a pap életében az első szentmise olyan, mint a régi kódexekben a gyönyörű, színes iniciálé. Ez a kezdőbetű, de a könyvet a pap élete, szolgálata írja. Ehhez kívánt a plébános az egyházközség nevében sok kegyelmet, erőt és Isten bőséges áldását.

Ezt követően a társszékesegyház káplánja, Hajdú István, majd Gerhes József akolitus mondott rövid beszédet, a közösségek nevében pedig a Serra közösség tagjai mondtak köszöntőt.

Sziklai Dávid bevezető gondolataiban elmondta, első hálaadó szentmiséjét azokért ajánlja fel, akiknek személyesen köszönettel tartozik. Elsősorban édesanyjáért, elhunyt édesapjáért és nagyszüleiért. Továbbá élő rokonaiért, keresztszüleiért, barátaiért, osztálytársaiért, a Szent Imre Gimnáziumban töltött évekért, Bosák Nándor és Palánki Ferenc püspök atyákért, Felföldi László plébánosért, paptestvéreiért, hogy befogadták őt közösségükbe, a papnövendékek közösségéért, hogy kitartottak mellette és csiszolták személyiségét, elöljáróiért és mindazokért, akik élete során mellette voltak és imádkoztak érte.

A szentmise szónoka Markovics Balázs, a Szent Anna-székesegyház káplánja volt. Homíliájában elmondott egy történetet egy búzaszemről, amely úgy döntött, hogy őt nem viszik el a magtárból a malomba, nem fogják megőrölni, hogy kenyeret süssenek belőle. Ezért megbújt egy repedésben, hogy ott élje le az életét, amely talán még örökké is tarthat. Eltelt egy év, és mielőtt a következő aratás termését bevitték volna a magtárba, a gazda gondosan kiseperte a repedésekből az ottmaradt szemeket, majd a szemétdombra vitte, és elégette azokat. Nem mindegy, hogy az ember élete hogyan telik el, hogy kit követ, felismeri-e a hivatását – mutatott rá a szónok. Az igazán megkeseredett emberek nem az esetleges testi fájdalmaktól szenvednek igazán, hanem attól, hogy értelmetlenül telik életük.

Markovics Balázs visszaemlékezett arra az időre, amikor Sziklai Dáviddal még diakónusi szolgálata alatt a hivatásról beszélgetett. Már akkor látta, hogy Dávid nem akar majd elbújni a repedések között, hanem arra a búzaszemre hasonlít, amelyik minél hamarabb a malomba, a pék kezébe, a kemencébe, a családok asztalára akar kerülni.

Krisztus soha nem hagyja el népét. Isten mindig állít olyan embereket, akik vezetnek, imádkoznak és bemutatják a legszentebb áldozatot. Sok rossz történik a világban, de amikor elkezdünk imádkozni, Isten meghallgat bennünket, és mint ma is, új munkást állít aratásába.

A primícia perselyadományával a hagyomány szerint mindig az újmisés papot támogatják. Sziklai Dávid felajánlotta a neki szánt adományt a kispapok költségeinek (kirándulások, közös ünneplések) fedezésére, kifejezve ezzel háláját azért a hat évért, amelyet közösségükben tölthetett. 

A szentmise végén az újmisés kérte a híveket, hogy továbbra is kísérjék őt imáikkal, és a kódex megírásában, papi életében legyenek ők a sorvezetők. Végül az újmisés áldás következett, amikor az újonnan szentelt személyre szólóan kérte Isten áldását édesanyjára, rokonaira, pap- és kispaptestvéreire, valamint a jelen lévő hívekre.

A primíciáról készült beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Magyar Kurír

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház