A szívek és a kezek egységében, összefogásában van a legnagyobb erő – Lelkinapot tartottak egyházközségünk munkatársainak

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház világi munkatársainak közössége plébánosuk kezdeményezésére lelkinapra gyűlt össze 2019. augusztus 24-én Ófehértó község 1750-ben épült, Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomában és plébániai közösségi házában. A testvéri szeretet, az emberi gyengeség, továbbá az összefogás egységének jegyében megtartott közösségépítő rendezvényen a munkatársak együtt imádkoztak, majd a társszékesegyházban szolgáló lelkipásztorok léleképítő előadásait hallgatták meg, valamint csoportos beszélgetésen és szeretetvendégségen vettek részt. A lelki ráhangolódásban Varga Lóránt atya, az egyházközség új káplánja, valamint Soltész Béla kántor segítette a résztvevőket.

A rendezvényen Felföldi László atya, a Magyarok Nagyasszony-társszékesegyház plébánosa köszöntötte a társszékesegyház világi munkatársait, akiknek megköszönte eddigi önzetlen, közösségért végzett munkáját, melynek végső célja elvezetni tagjait Istenhez: „Hiszem azt, hogy mindenki, aki ma itt van, lehetőséget kapott az Istentől, és átgondolta, miért akar részt venni a közös munkában, miért vállalja, és mit szeretne tenni, akár küzdelmek árán is. Jézus azt mondja, hogy tüzet jött bocsátani a földre, mi pedig ezt a tüzet szeretnénk lángra lobbantani.”

Jakus Ottó atya előadásában Máté evangéliumának 18. fejezetében olvasható testvéri felelősséget, aktuálisan egy közösség tagjainak egymással szembeni felelősségvállalását állította középpontba biblikus és lélektani megközelítések alapján értelmezve a felelősségvállalás jelentését. Ottó atya elmondta, Krisztus az ő követőit, vagyis minket a testvéreinek nevezett, akik így mindannyian a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Megtartva Krisztus szeretetparancsát, nekünk, Krisztus követőinek egymáshoz való viszonyunk csakis testvéri lehet. Ám ez nem mindig sikerül, sokszor akarva–akaratlanul vétkezünk testvéreink ellen. Ezért életfeladatunk, hogy megtanuljunk uralkodni indulatainkon annak érdekében, hogy fenn tudjuk tartani testvéri létállapotunkat embertársainkkal, még akkor is, ha ő ellenünkre cselekedett. Ha pedig mi vétkezünk ellene, akkor vállalnunk kell tettünkért a felelősséget: ne elmeneküljünk, hanem merjünk a szemébe nézni testvérünknek. Szent Pál apostol korintusiaknak írt első levelére (1Kor10, 33) hivatkozva Jakus Ottó atya kiemelte, emberi kapcsolatainkban ne azt keressük, ami nekünk hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.

A soron következő előadásban Felföldi atya az emberi gyengeségről, kiszolgáltatottságáról elmélkedett. Felhívta a figyelmet, hogy a közösség tagjai tiszta szívvel és odaadással végzett szolgálatuk során könnyen sebezhetővé válhatnak. Ezért Jézus életét, tanítását állította követendő példának a hallgatóság elé, aki megaláztatásának embert próbáló körülményei között sem szűnt meg teljes emberként viselkedni, példát mutatva számunkra emberi tartásával, méltóságával. A plébános atya annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy egy közösségben mindenki meg kell találja a maga feladatát, mely örömet jelent, ugyanakkor lendületet ad számára a végzett munkához: „A ti szívetek ragyogása fog hatni az emberekre a közösségünkben, hogy mindenki megtalálj az általa keresett biztonságot.” A világi munkatársak szeretetszolgálatáról és a közös célról az egyházközség két évvel ezelőtt kinevezett plébánosa kijelentette: „Nem én választottalak titeket munkatársaimmá, hanem az Úr. Neki van terve veletek. Legfontosabb az életetekben Isten tervét megtalálni magatokban, a lelketekben. Ezt a tervet felismerve, az Istentől kapott talentumotokat jól felhasználva, az embertársainkat bevonzó, nyitott plébániai közösség kialakítása a legfontosabb feladatunk. Ez azonban nem megy egyedül, csak Isten segítségével, együtt, közösen tudjuk megteremteni.”

A lelkipásztori előadásokat folytatva, Nagy Csaba atya, a Szent Imre Gimnázium iskolalelkésze, egyben a társszékesegyház kisegítő lelkésze a házastársi viszony méltóságára, tisztaságára, szépségére mutatott rá a Szentírásból vett részekkel, melyek úgy írják le Istennek és az ő népének kapcsolatát, mint egy házasságot. Az atya kiemelte, az Egyház tagjaiként hivatásunk a házasság vagy a cölibátus, mely ugyanabból a házastársi szeretetből fakad, amely Krisztus és az Egyház kapcsolatából származik, melyben Krisztus vőlegény, és az Egyház a menyasszony. Emberi hivatásunk létünkben gyökerező mivolta, házasságunk öntudata, amely misztérium. Ettől a misztériumtól függ a családunk és az Egyházunk jövője. Kiemelte, hogy a család nem az evangelizálás tárgya, akiket meg kell téríteni, hanem a lelkipásztorkodás legaktívabb alanya, aki evangelizálja tagjait, továbbadja számukra az evangélium örömhírét. A család szerepéről, erkölcsi értékrendjéről szólva elmondta, a keresztény család hivatás és küldetés, ahol a szülők a gyermekek első hitoktatói, akiknek a hivatása, hogy a gyermekeket Krisztushoz vezessék. A keresztény házasság alanyai a férfi és a nő, akik ketten egy testté, a Szentlélek áldásával pedig egy lélekké lesznek. A keresztény házasság pedig olyan, mint egy kis egyház. Belőle táplálkozik az utódok erkölcsi értékítélete. Ahogy a keresztény házasság, úgy az Egyház is életet ad, és feladata, hogy a belőle születő életet bevezesse a világba, azaz Istenhez vezesse. Minden családban felfedezhető az a hármas kép, mely megmutatja kinek látjuk mi magunkat, kinek látnak minket a többiek, és a valóságban, ahogy az Isten lát minket. Isten pedig minden családban látja Krisztus megtestesülését, áldozatát és megdicsőülését.

A lelki töltődés zárásaként a közösség plébánosa a béna meggyógyításáról szóló szentírási rész (Mk2, 1-12) magyarázatával búcsúzott a munkatársaktól. Felföldi László atya párhuzamot vont az evangéliumi részletben olvasható és mindennapi életünk viszontagságai között, ahol céljaink elérése közben mi is folyamatosan akadályokba ütközünk. Ugyanakkor kiemelte, hogy egymással összefogva, közösen munkálkodva, a közös cél elérése érdekében, a hit kapuján átlépve, Istennel együtt haladva az úton megvalósíthatók a célok. Ez azonban erőfeszítés, összefogás, egymásra figyelés nélkül nem megy. Amikor összefogunk valamiért, mérhetetlen erő keletkezik, ami segít leküzdeni az akadályokat, azaz: „A szívek és a kezek egységében, összefogásában van a legnagyobb erő” – zárta a munkatársi közösség összetartozását segítő lelkinapot Felföldi László plébános.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / Papp Erika