A fiatalokkal, a fiatalok között, a fiatalok nyelvén, a fiatalok mindennapjaiban – Római Katolikus Egyetemi Lelkészség alakult Nyíregyházán

Egyházmegyénkben Debrecen után 2019 októberétől már Nyíregyházán is működik Római Katolikus Egyetemi Lelkészség. A szabolcsi megyeszékhelyen tanuló római katolikus egyetemistákat és főiskolásokat Nagy Csaba atya, egyetemi lelkész, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház segédlelkésze várja kötetlen találkozóra első alkalommal 2019. október 16-án, szerdán este 19 órakor a Campus Kollégium K/12-es termébe.

A Nyíregyházi Római Katolikus Egyetemi Lelkészség feladatának tekinti a társadalom felé nyitott és felelős katolikus értelmiségi identitás erősítését, valamint felébreszteni a fiatalokban a társadalom iránti felelősségtudatot, szolidaritást, segítőkészséget. Emellett Nagy Csaba atya a fiatalokkal, a fiatalok között, a fiatalok nyelvén, a fiatalok mindennapjaiban részese kíván lenni a katolikus hallgatók életének, támogatva őket Krisztus-követésük útján.

Az egyetemi lelkészség az egyik legfontosabb, de egyben a legnehezebb apostoli terület és tevékenység is – olvashatjuk a Katolikus Nevelési Kongregáció egyik, az egyetemi evangelizálásról szóló iránymutatásában. A campus egy nemzet társadalmi és kulturális vetülete, s melytől nagymértékben függ az Egyház és maga a társadalom jövője is. Várakozást nem tűrő apostoli elkötelezettség az egyetemi lelkészek által végzett evangelizálás, mivel az egyetem a kultúra legtermékenyebb műhelye. Az Egyház jelenléte pedig az egyetemi környezetben nem csupán a létező kultúra elemeinek megismerését szolgálja, és ha szükséges, megfontolt kritikával annak megtisztítását végzi, hanem azt az Evangélium és a keresztény hit eredeti gazdagságának segítségével magasabb szintre emeli.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / Papp Erika