Felföldi atya hirdetett igét az evangélikus templomban – Nyíregyházán is megkezdődött az ökumenikus imahét

A 2020. január 19-26. között megrendezendő, a keresztény felekezetek egységét jelképező ökumenikus imahét nyitó istentiszteletét hagyományosan az evangélikus templomban tartották Nyíregyházán január 19-én, vasárnap, ahol igét hirdetett Felföldi László atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa. Az imahét igei hátterét a máltai keresztények válogatták össze, mely az Apostolok Cselekedeteiből Szent Pál apostol viharos hajóútját idézi Málta szigetére (ApCsel 27). A nyitó imaalkalmon közreműködött Nagy József református lelkész és az evangélikusok énekkar.

A vihar, a bánat, a megbékélés és az újrakezdés mind benne van Pál apostol utazásának történetében, ahogy a mi személyes életünkben is benne vannak kapcsolataink, egyházaink viharai, melyekből meg kell találnunk, hogyan jutunk tovább – kezdte elmélkedését Felföldi atya. A krisztusi tanítványság nem arról szól ugyanis, hogy lehorgonyzunk egy csendes kikötőben életünk végéig. Keresztény életünk nem arról szól, hogy lesz-e a hitünknek, szeretetünknek, kapcsolatainknak, közösségeinknek próbatétele, hanem arról, hogyan éljük meg mindezt, hogy tudunk ezekből menekülni, hogy tudunk tovább menni. Életünk minden korszakának minden élethelyzetében ott van a kísértés, amikor azt érezzük, hogy létezik egy könnyebb út, amikor lehet kicsit másképpen is megküzdeni életünk viharát, mégpedig szép csöndesen, kiszakadva a mindennapi taposómalomból, amikor észre sem veszi az ember, hogy egy napfényes, illatos lejtőn halad lefelé, ami egyszer csak mélyrepüléssé válik, ahol útközben sok minden elvész, és amikor ennek a lejtőnek a vége a halál, amikor minden eltűnik.

Arról lehet tudni, hogy az élet viharába kerültünk, mint Pál apostol is, hogy mi is kidobáljuk a hajónkból a rakományt, a felszerelést, az értékeket, azt a gazdagságot, ami életünk valóságához hozzátartozik: a hitet, a családot, az önbecsülést, a ránk bízott sorsokat. Mert úgy érezzük, hogy könnyebb lesz, hogy talán megmenekülök, ha ezeket kidobom a hajóból. Vannak olyan tervek, vannak olyan rakományok a sorsunkban, amelyeket tényleg ki kell dobnunk. Melyeket begyűjtöttünk az életünk során, de mégis azt kell mondani, hogy ezeket nem szabad cipelnem, de van olyan teher, ami hozzá tartozik a sorsunkhoz, amit nem kell és nem szabad kidobni, amit vinni kell magunkkal. Az életünknek, sorsunknak ezek olyan csomagjai, értékei, amelyeket ha kidobunk, mindent elveszítünk. Elveszítjük méltóságunkat, értékeinket és elveszítjük a jövőt. A családot, a kultúrát, egyházat. A Katolikus Egyház most viharban van – folytatta Felföldi atya –, mely nem közeleg, hanem benne él, és ebben a viharban meg kell találni az élet feltételeit. A kultúra, amelyben most élünk, a kidobás kultúrája. Ami zavar, vagy teherré válik, attól megpróbálunk megszabadulni, mert úgy gondoljuk, nélküle könnyebb lesz, egyszerűbb lesz. Amikor a hajónk viharba kerül, legfontosabb hogy megbízható és erős kapaszkodót keressünk. Nincs idő arra, hogy újdonságok után fussunk. Mai világunknak van azonban egy olyan üzenete, hogy valami egészen újat és mást kell keresnünk, mert akkor jobb, több lesz az életünk, de ha az eredeti iránytól eltérünk, akkor a célt veszítjük el. Ha a célt veszítjük el, mindent elveszítünk, mert akkor már semmit nem lehet elvenni tőlünk, mert minden kicsúszott a kezünkből. Tartani kell az irányt. Akkor is, ha nehéz, akkor is, ha úgy érzem képtelenség tovább menni. Várni kell, amíg a viharban kitisztul az ég, feljön a hajnal és rátalálunk életünk értelmére és biztonságára.

Felföldi atya beszédében kiemelte, hogy van az életünknek sok olyan vihara és terhe, melyekből van menekülés, csak fel kell ismernünk a jeleket. Isten nem hagy minket jelek nélkül, mert azt akarja, hogy megmeneküljünk, hogy éljünk, hogy életünk legyen. De ehhez hallgatni kell rá, figyelni kell rá, és ebben az időszakban is, amikor családjaink, közösségeink viharát éljük, engedni kell, hogy elcsendesüljünk és meghalljuk szívünk mélyén azt az egyszerű, csöndes hangot, amely megmentheti az életünket. Egy érzés, egy gondolat, ami elindíthat valami többet, szebbet, újat az életünkben. Olyan jelek, melyeknek engedelmeskednünk kell, melyek az életünket szolgálják. Nem számít, hogyan sodródtunk bele jelen élethelyzetünkbe, de Istennek itt és most, élő, erősítő üzenete van mindnyájunk számára. Legyen nyugodt és nyitott a szívünk, hogy Isten üzenete megérinthessen bennünket, és akkor megtapasztalunk egy olyan csodát és gazdagságot, amit az idei imahét során olvasandó páli történet gazdagságával is át fogunk élni: azt, hogy Isten a legnagyobb viharban is képes minket felemelni, megmenteni, utat mutatni, de ehhez tartani kell az irányt, ehhez el kell fogadni azokat a jeleket, amelyekre szükségünk van, melyek képesek az életünket megmenteni.

Isten megbékített önmagával, mert a viharban is, a szívek partján meghúzódó béke nélkül nincs szeretet. Szeretet nélkül nincs hit, és hit nélkül nincs élet. Sokféle válságot megéltünk már, de a hit, melynek lényege még ott van az emberi szívekben, de családjainkból, közösségeinkből már hiányzik, ennek a hitnek az erejét, éltető biztonságát kell közösen megkeresnünk, mert akkor Isten minden viharon keresztül átvezet és erősít minket – zárta elmélkedését Felföldi László római katolikus plébános az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén Nyíregyházán.

Az ökumenikus imahét további nyíregyházi alkalmainak részleteiről ide kattintva tájékozódhat.

 

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / Papp Erika