Isten szeretete mindent legyőz ezen a világon – Lelkipásztori elmélkedések nagyböjt negyedik vasárnapján

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház lelkipásztorai a járványügyi vészhelyzetben a hívek szentmisékbe való online bekapcsolódásának lehetőségét szem előtt tartva, 2020. március 22-én első alkalommal közvetítettek élőben szentmisét az egyházközség hivatalos Facebook-oldalán. A nagyböjt negyedik vasárnapjának szentmiséjén koncelebráló atyák, Jakus Ottó segédlelkész, Varga Lóránt káplán és Nagy Csaba segédlelkész atyák elmélkedéseit adjuk közre.

 

Jakus Ottó atya: Isten szeretete mindent legyőz ezen a világon!

“Sokat jelent számomra Guido Kreppold atya A válságok – életünk fordulópontjai című lelkiségi könyve, melyben az író arra a kérdésre keresi a választ, hogyan válik az embert időszakonként megpróbáló életkrízis életet megtermékenyítő fordulóponttá. Hogy egy válság a javunkra válik-e, azon múlik, hogy szembe nézünk-e az adott helyzettel, vagy átadjuk magunkat a vak végzetnek. Szintén sokat jelent nekem Hamvas Béla evangélikus lelkész, író egyik gondolata, mely így hangzik: „Csak akkor kezdődik az élet, ha az ember nem tudja, hogy mi lesz!”.

Ennek a két idézett gondolatnak a mélységében a mai evangéliumból vett, vakon született ember meggyógyításának története (Jn 9) megmutatja számunkra Jézus odafigyelő, gondoskodó, együtt érző szeretetét. Ha a történet mélységébe nézünk, láthatjuk, hogy az ember, ez a krízishelyzetben lévő ember nem kért semmit magának. De Jézus, aki Isten emberszeretetét mutatta meg, jött és meggyógyította őt. A sötétségből a világosságra vezette.

Ha a saját életemre vonatkoztatom ezt a történetet, akkor én nem hiszem, hanem tudom, hogy ebben a mai, nehéz helyzetben is hasonlóképen működik mindez egyenként is az életünkben, a közösségben, a családban, a nemzetben egyaránt.

Szükséges, hogy kapaszkodjunk Jézus együtt érző odafigyelő szeretetébe, szükséges, hogy higgyünk abban, hogy a válság a mi életünk fordulópontjává is válik. Szükséges, hogy ebben a helyzetben kérjük a Szentlélek vigasztalását, hogy mutassa meg nekünk az utat, hogyan válik ez a válság életünk fordulópontjává, hogyan tudunk szembenézni vele, s hogyan tudjuk napról napra Jézus erejével, Jézus segítségével élni az életünket. Azt az életet, amely akkor kezdődik, mikor nem tudjuk, hogy mi lesz ezután.

Hiszem, és tudom, hisz a saját életemben is hasonlóképpen történt válságok és fordulópontok alakulásában, hogy Isten szeretete mindent legyőz ezen a világon. Ámen.”

 

Varga Lóránt atya: Hitet tegyünk az Úr Jézus mellett!

“A nagyböjt most is és az ősegyházban is a keresztség szentségére való közvetlen felkészülés ideje volt. Ahogyan az olvasmányban hallottuk, Sámuel próféta királlyá keni az új királyt, Dávidot. Úgy a fölkenésben, a keresztség szentségében is mindnyájan megkaptuk Isten szent Lelkét. Szent Pál apostol is arról beszél, hogy a sötétségben voltunk, most a világosság fiai lettünk (Ef5, 8). Ezért is hívták a keresztség szentségét a megvilágosodás szentségének is.

A mai evangéliumban az Úr Jézus mielőtt meggyógyítja a vakon született embert, azt kéri tőle, hogy menjen és fürödjön meg Siloe tavában. A megtisztulás, a fürdés nem csak ennek a vakon született embernek hozza meg a gyógyulást, a látást, hanem a keresztség szentségében való részesedés által mindnyájan megtisztultunk az áteredő bűn szennyétől. Külön érdekesség, hogy azon ritka gyógyulások közé tartozik a mai történet, mikor nem a beteg kéri az Úr Jézustól a gyógyulást, ebben az esetben a látást, hanem az Úr Jézus az, aki kezdeményez. Nekünk is fel kell ismerni az életünkben az Isten kezdeményező szándékát, hogy hív és vár bennünket, hogy az ő gyermekei lehessünk.

Nagyon érdekes, hogy a történetben szereplő vak nem igazából tudja, mi az, ami az ő életéből hiányzik. Vakon született, így nem tudja, mi az, amitől a sors megfosztotta őt. Aztán amikor meggyógyul, a farizeusokkal ellentétben, hitvallást tesz az Úr Jézus mellett. Mikor gyógyulása után hitet kér tőle Jézus, a gyógyító, akkor megvallja őt: „Hiszek, Uram!”. A farizeusoknak is adott a lehetőség a hitre való eljutásra, rátérésre, de ők megmaradnak a lelki vakságban. Az Úr Jézus talán éppen miattuk teszi ezt a csodát szombaton, hogy bebizonyítsa, az ember fia ura a szombatnak is.

Nekünk is így kell hinnünk, ahogy ez a meggyógyult ember is hitt Jézusban, hogy képes meggyógyítani bűneinkből, lelki vakságunkból. A mi életünkben is a Jó Pásztor a kezdeményező. Halljuk meg a szavát, figyeljünk oda a tanítására, hívó szavára. Ehhez kérjünk Isten segítségét, kegyelmet, égi ajándékokat, hogy a földi nehézségek közepette, a járvány ideje alatt is legyen elég kitartásunk és mindenekelőtt hitünk, szeretetünk. A mindenható Atyaistenbe vetett bizalom, hogy ennek a járványnak az ideje az Ő tudtával történik, és megadja a szükséges kegyelmet, hogy ezen is túllendüljünk. Így készüljünk húsvét ünnepére, hogy nagyszombat éjszakáján a keresztségi fogadalmunkat lélekben vagy akár élőben is megújíthassuk, és hitet tegyünk az Úr Jézus mellett. Hiszek Uram! Ámen.”

 

Nagy Csaba atya: Soha jobban nem leszünk készek befogadni a feltámadás örömét, mint ebben az évben!

“Soha nem gondoltam volna, hogy most, ebben a nagyböjtben fogom átélni azt, amit Jézus átélt. Ezért is érzem azt, hogy most olyan közel van hozzám, mint még soha máskor, másik nagyböjtben. Nézzük meg közelebbről mit élt át Jézus, és mit is élek én most át. Három dolgot szeretnék megemlíteni.

Az első a magányosság. 2000 évvel ezelőtt minden a magánnyal kezdődött. Magány a sivatagban, az olajfák kertjében, hogy egyedül maradjon az Atyával a Mester, aki látszólag nem válaszolt a félelemre. Egy sivatag, amelyben fizikai távolság jön létre a számára kedves személyektől, akik elaludtak abban a pillanatban, amikor szüksége lett volna rájuk. Elaludtak, egyedül hagyva a Mestert. Ma, amikor mi is feltesszük a kérdést, hogyan találkozhatok a szüleimmel, nagyszüleimmel, a közeli családtagjaimmal, a barátaimmal, akikkel eddig legalább hetente egyszer mindig találkoztam, megérezhetjük, milyen lehetett Jézus Krisztusnak a sivatagban megbújó olajfák kertjében. Mai helyzetünk épp olyan valós sivatag, épp olyan valós magány, mint Krisztusom, a te magányod! A távollét súlya, a távolság most óriási mély, áthidalhatatlan szakadéknak tűnik. Nyilván, Jézusom, neked is voltak kérdéseid, féltél a jövőtől, az egyetlen dolog, amit bizalommal, teli torokból elmondtál abban a magányban, ez volt: „Legyen meg a Te akaratod!” Add, Uram, Jézusom, hogy én is így tudjak tenni!

A második dolog a tagadás. Hányszor és hányszor ismételjük el, hogy nem ismerem ezt az Istent. Aki csapást mér, az nem lehet az én Istenem… Manapság sokan esküsznek, hogy nem ismerik ezt az Istent, nem adhatja nekünk ezt a keresztet, és azoknak sem, akik már nem szenvednek. Nemcsak a fizikai fájdalomra gondolok, nem a bezárt templomokra, hanem azokra a katolikusokra, akik távol vannak az Eucharisztiától. A püspökök döntése talán megosztott minket és az egyháznak tartozó engedelmességet is górcső alá vonta, de erre az egyházra mi magunk mondtuk: Nem ismerem. A kritikát részesítettem előnyben a tiszta engedelmesség helyett, a szenvedésnek a tudatában. Tán még ha jóhiszeműen is, egy kicsit olyanok voltunk, mint Péter. Megtagadtuk Jézust. Ez nem az én Egyházam, ez nem lehet az Isten akarata!

A harmadik dolog, a másikat hordozni! Ebben a nagyböjtben mindannyian meghívást kaptunk, hogy mások számára Simonokká legyünk. Egy olyan egyszerű valakivé, idegenné, akiről csak annyit tudunk, hogy Cirenéből való. Felelősségre vagyunk meghívva, mindazok védelmére, akik esetleg gyengék, idősek, elesettek, immunrendszerük gyenge, vagy szívbetegek. Találkozhatunk olyan emberekkel, akik nem a családjukkal élnek, vagy esetleg lehetnek olyan családtagjaink, akiknek tudunk segíteni bevásárolni, vagy gyógyszertárba menni. Felelősek vagyunk másokért. Ez a hívatásunk. Felelősek vagyunk egymásért még akkor is, ha ez a szabadságunk kis részének elvesztésével jár.

És mindenekelőtt meg vagyunk hívva arra, hogy imádkozzunk. Imádkozzunk, hogy mindez véget érjen. Imádkozzunk azokért, akik ágyban fekvő betegként szenvednek, akiknek be kellett zárni üzletüket, és azokért, akiket már elbocsátottak munkahelyükről. Tán ebben az évben fáradtabban, kiüresedettebben, sok felmerülő, nehéz kérdéssel fogunk megérkezni a kereszthez, vagy talán jobban fogunk éhezni az élet kenyerére. Azt hiszem, hogy soha jobban nem leszünk készek befogadni a feltámadás örömét, mint ebben az évben. Ámen.”

Fotó: Balázs Attila / MTI

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház

A 2020. március 21-én bemutatott szentmise itt megtekinthető:

Szentmise 20.03.22-én

Élő közvetítés 2020.03.22-én a Magyarok Nagysszonya-társszékesegyházban bemutatott szentmiséről. A szentmise főcelebránsa volt: Felföldi László plébános. Koncelebráltak: Jakus Ottó segédlelkész, Nagy Csaba segédlelkész, Keresztes László nyugalmazott lelkipásztor és Varga Lóránt káplán atyák.

Közzétette: Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház, Nyíregyháza – 2020. március 21., szombat