Annyira válunk azzá, amivé az Isten hívott és teremtett bennünket, amennyire komolyan vesszük és megéljük a szolgálatot, amire Krisztus tanított – Nagycsütörtöki szentmise a hívek közössége nélkül

A járványügyi vészhelyzet szabályozásai szerint a hívek közössége nélkül mutatták be Jézus elárultatásának és elfogatásának napján, az Oltáriszentség alapításának ünnepén a nagycsütörtöki szentmisét a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház lelkipásztorai: Felföldi László atya, Keresztes László atya, Jakus Ottó atya és Varga Lóránt atya. Szolgálattevőként közreműködött Halász István papnövendék és Soltész Béla kántor. A hívek a társszékesegyház YouTube csatornáján követhették a liturgiát.

A szentmise a legnagyobb ünnepélyességgel kezdődött: a harangok zúgása, a csengők és az orgona hangjai mellett felhangzott a Dicsőség, melyet hamvazószerdán hallhattunk utoljára. A könyörgést követően azonban minden megnémult. A hagyomány szerint ilyenkor a harangok Rómába mennek, és az így beálló csend jelképezi, hogy Jézus szenvedésekor a tanítványok bizony mind megfutamodtak és magára hagyták őt.

A társszékesegyház papjai nevében Felföldi László plébános az internetes élő közvetítésen keresztül köszöntötte a híveket azon az ünnepen, amely talán a leggazdagabb lelki táplálékot nyújtja a hívő embernek. Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az első szentmise, az Eucharisztia és a papság alapításának ünnepe: „Szent három nap… Így is hívjuk az előttünk álló időt” – hallhattuk Felföldi atya elmélkedésében. „Ha jól megnézzük az evangélium lényegét, Jézus három éven keresztül ezekre a napokra készült, ezekre az eseményekre készítette fel a tanítványokat és az apostolokat. Ennek a mostani nagycsütörtök estének talán soha nem volt annyira aktuális az üzenete, a mélysége, mint most, amikor mi papok itt vagyunk az üres templomban, a testvérek pedig otthon, a szobákban a családi asztaloknál. Erről a konkrét helyzetről szeretnék néhány képet elővenni, hogy aztán majd ezekről elmélkedhessünk tovább.”

Az utolsó vacsora vonatkozásában a plébános hangsúlyozta, az asztal és az oltár a közösség, a szeretet és az emberré válás helyszíne. A családi asztalnál születik a család közössége. Ott formálódik a hitvesek, szülők, gyermekek embersége, állapotbéli hivatása. Az oltár szolgálatánál születik a pap, ott alakul és formálódik. S mindkét oldalról nézve, annyiban válunk azzá, amivé az Isten hívott, amire teremtett bennünket, amennyire komolyan vesszük és megéljük a szolgálatot, amire Krisztus tanított.

Majd Felföldi atya azzal folytatta az elmélkedését, hogy ha visszatekintünk az elmúlt évekre azt látjuk, egyre kisebb lett a családi asztal értéke, szépsége és gazdagsága.

„Nagyon sok család kifejezetten elmenekült az otthonából, a családi asztaltól. Most ez az idő, amely kivétel nélkül mindenkit megpróbál, hihetetlen gazdagságot hordoz, és ez a különösen nehéz helyzet most megadja azt a lehetőséget, hogy újra felfedezzük a családi asztal mindent felülmúló gazdagságát, visszatalálni a közös hétköznapi és ünnepi együtt étkezésekhez. Amikor egy-egy testvérem, édesanyák, édesapák életét közelről megismerem, őszintén és mélyen, akkor a legnagyobb értékek között mindig a terített asztal, a közös étkezés, a család, a találkozás, a közösség, a hétköznapok és az ünnepek egysége szerepel. Ezért hálásak szeretteik és ezt kell nekik is tovább vinni. Ahol ez hiányzik, ott nagyon nehéz szép életet, közösséget, családot erősítő gazdagságot, értéket találni.

Nagycsütörtök este Jézus terített asztala, az utolsó vacsora, az első szentmise vezessen vissza most mindnyájunkat a saját asztalunk megterítésének feladatához és életet formáló erejéhez, és ebből a munkából mindenkinek ki kell vennie a részét. Nagyon veszélyes, ha a családtagok is vendégekké válnak az asztalnál, mert csak aki kivette a részét a munkából, az ül le úgy, mint családtag. A vendéget meghívjuk, így ő csak részesedik. Csak így, ebben a közös munkában és feladatban tanuljuk meg, és tanulják meg főleg a gyermekek, az életnek, a családnak nagy-nagy titkát. Itt formálódik az emberségünk, a szeretetre, a családi életre való képességünk.

Most, a maradj otthon kényszerében és feszültségében is lássuk meg az ünnepben ezt a kihívást, és teremtsük meg a közös asztal bennünket erősítő, formáló szeretetét, hogy majd az ünnepek, a vírus után is, mint életünk, családunk, közösségünk, legértékesebb forrásához üljünk le, az asztalainkhoz.

Másik nagyon fontos kép, a Getszemáni-kert, ahova Jézus magával viszi az apostolokat, sőt külön kiválasztja Pétert, Jakabot és Jánost, de egyedül marad, egy kicsit előrébb megy. Jézus elvonult félelmével, szenvedésével, hogy az atya jelenlétében erősítse meg a szívét. Szeretném újra fölhívni a férfiak, férjek, édesapák figyelmét, hogy ez az ő estéjük, az ő órájuk. Ez az időszak nagyon próbára tesz mindenkit, de itt és most kell a családfőknek többet vállalni, előre menni, megerősíteni a szívet a csendes imában, az elcsendesedésben, mert minden édesapának, férjnek a lelki kötelessége segíteni, megerősíteni a szeretteit a jelen feszültségében, és a holnap, a jövő zavaros képében. Nem lehet és nem szabad elmenekülni. Védelmező, erősítő szeretetünkkel jelen kell lenni.

Ma estétől a templom, a liturgia legfőbb jellemzője, de nem csak most, minden időben: a csend. Tanuljuk és éljük meg egyre jobban ezt a csendet, mert nagyon sokszor ez hiányzik legjobban az életünkből, otthonainkból. Nem könnyű lecke, de érdemes megtanulni.

Ezekben a napokban, amikor elolvassuk a szentírási részt, vagy az interneten keresztül bekapcsolódunk a liturgiába, próbáljunk meg 5-10 percre csendben ülni az asztalunknál. Nem baj, ha nehéz, nem baj, ha közben elnevetjük magunkat, ha zavarba jövünk ebben a csöndben. Mindazok, akik meg tudják ezt valósítani, olyan élményben lesz részük, ami felülmúl minden szót, minden üzenetet, mert a szívnek, a léleknek a legmélyéből fog indulni. Sokkal jobban és sokkal mélyebben meg fogjuk érteni magunkat, egymást. A közös asztalt otthon meg kell teríteni. Mi is megterítjük itt az oltárt. Legyünk mellette ünnepi, elfogadó, erősítő szívvel, hogy formálódjon a sorsunk és formálódjanak a gyermekek az emberré válás egyetlen helyszínén, a családi asztalnál. Legyen virrasztásunk ima, hogy ebben is megerősödjön a szívünk, és ezzel egymást is tudjuk erősíteni” – fejezte be ünnepi elmélkedését Felföldi László atya.

A liturgia záró részében az oltárról leszedték annak díszeit, Jézus szenvedésének és ruháitól való megfosztásának szimbolizálásaként, majd a nagycsütörtöki szentmise virrasztással és vezetett elmélkedéssel ért véget. A közvetítés a társszékesegyház YouTube oldalán (ide kattintva) megtekinthető.

Fotó: Pusztai Sándor

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház