Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Húsvét vigiliáját tartották nagyszombat este

Nagyszombaton csend honol a világban, az Egyház Jézus sírja mellett virraszt. Ebben a csendben az esti vigília szertartásával megkezdődik a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, a húsvét, hirdetve a kereszténység örömhírét: Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök életre. A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban a húsvéti vigilia szertartását a járványügyi helyzetnek megfelelően mutatták be egyházközségünk lelkipásztorai: Felföldi László atya, Keresztes László atya, Jakus Ottó atya és Varga Lóránt atya. Az asszisztenciában Halász István papnövendék és Soltész Béla kántor szolgált. A liturgia a társszékesegyház YouTube csatornáján ide kattintva megtekinthető.

A húsvéti vigília szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, hogy együtt magasztalják a feltámadt Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia a templom sötétjében kezdődött, abban a sötétben, amely Krisztus halála után a világra borult, majd felgyulladt a húsvéti gyertya fénye, amely Krisztus feltámadását hirdeti, amely betölti a templom és a világ sötétjét, hogy új reményt adjon az embernek. Krisztus világossága! Istennek legyen hála!

Az ószövetségi olvasmányok végigvezették a hallgatóságot az üdvösségtörténet nagy állomásain, majd felcsendült a Glória, Isten dicsőítése és visszatértek a harangok Rómából, jelezve Krisztus halál felett aratott győzelmének örömhírét. Felhangzott az Alleluja. Az evangéliumi örömhírét Szent Máté könyvéből hallhattuk (Mt28, 1-10).

Ünnepi prédikációjában Felföldi László atya az interneten keresztül szólt a hívekhez:

Nagy szeretettel köszöntök mindenkit! Azokat, akik egyedül ülnek monitoraik előtt, és köszöntöm a családokat is, akiknek a képe most felidéződik előttem, akikről tudom, hogy most együtt imádkoznak a családi asztalnál, hogy így is bekapcsolódjanak ebbe a szent liturgiába. Ez a helyzet, ez a valóság, amiben most vagyunk, a keresztény életünknek, az egyháznak, az egyházközségnek, a családoknak a hit, az istenkapcsolat szempontjából a legfontosabb lényeget mutatja meg és ahhoz vezet bennünket.

Húsvét, feltámadás, újrakezdés… Sokat beszéltünk róla, én is sokat beszéltem arról, hogy meg kell újuljunk, valami szebbet, jobbat, többet kell elkezdeni, és most, ezen az éjszakán ez elkezdődik, mert az életnek, a hitnek, az istenkapcsolatnak a megerősítése csak az otthonokban, a családok házaiban, a családi asztalnál újulhat meg és kezdhet valami szépet és nagyszerűt. Most, amikor nem tudtok itt lenni, amikor nem jöhettek el a templomba, akkor erre kell nagyon figyelni, mert vagy ott újul meg és kezdődik Isten szava, Isten világossága, vagy nem lesz megújulás. Óriási üzenet nekünk, papoknak is az üres templom. Nehogy valaki félreértse a szavaimat, de az elmúlt időben talán túlságosan el voltunk foglalva azokkal a testvérekkel, akik itt voltak a templomban. Pedig az egyháznak, a papnak a küldetése a földön egyedül azokhoz szól, akik nincsenek itt. Most különösképpen is ezt éljük meg. Hisz azokért vagyunk itt, akik nincsenek itt, akik otthon vannak, de nem szabad elfelejtenünk, nem szabad, hogy a gondolatunkból, a szívünkből kiessen, hogy a mi küldetésünk az evangélium hirdetése, a misszió, a hit fényének továbbadása azoknak, akik nincsenek itt, azoknak, akik még nem találtak rá Krisztusra, azoknak, akiknek a húsvét még nem jelent semmit sem a templomban, sem az otthonokban.

Két gondolatot szeretnék ehhez az éjszakához hozzáfűzni, a liturgiának két megrázó, félelmetes és csodálatos üzenetét. Az egyik, ami elhangzott a mai liturgia elején: mielőtt bármit is mondanánk, felhangzik, mint egy nagy kiáltás a világba: Krisztus világossága! Életünk legnagyobb próbatétele a sötétség. Tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk hogy mit tegyünk, vagy ha sokszor a sötétségben teszünk is valamit, azt megbánjuk. Mindannyian átéltük már a belső, a gondolatainkba, a szívünkbe betapadt, ráborult sötétséget. Mindegy, hogy magunknak okoztuk, vagy hogy mások bántak el velünk, vagy akár itt és most a világ teremtett sötétséget. A feltámadást mindig éjszaka, a sötétben ünnepeljük, mert Krisztus ebben a sötétségben mutatta meg világosságát, amellyel megerősítette az apostolokat, a tanítványokat és mai életünk sötét felhőjébe burkolózott bezártságunkba akar fényt világosságot, reményt adni. A liturgia végén elhangzik majd megint egy nagy kiáltás, egy óriási üzenet, amely egész életprogramunkat formálhatja: Én vagyok, ne féljetek. (Mt14,27)

A félelem a sötétség béklyója, a félelem ellenséggé teszi az embert, de az életben valóban csak magunknak válunk ellenségévé, saját sorsunkat tesszük tönkre. Megszületik az emberben a gyűlölet, és ez okozza sorsunkban, kapcsolatainkban a legnagyobb szenvedést. Képesek vagyunk a világot, magunkat és embertársainkat gyűlölni és harcba szállunk ettől a gyűlölettől, és persze lehet ebben a harcban, perben, vitában győzni az ellenség felett, de csak életem roncsain keresztül. A félelem, a gyűlölet minden formája önpusztító, és még ha testileg győzedelmeskedik is, saját lelki romjain átjutva jut diadalra. A sötétség, a gyűlölet, a félelem ellen semmit sem tehetünk, amíg azt érezzük, hogy bezártak, elszigeteltek, jelentéktelenek és tehetetlenek vagyunk. Azt érezzük, hogy egyedül vagyunk. Megérezhetjük ezt közösségben, családban a hétköznapokon is. Most, ezen a húsvéton, ebben az embert és kapcsolatokat próbáló időkben, ebben a sötétségben lép elénk, szólal meg szívünk mélyén a Feltámadott, hozza a fényt és megerősít: Én itt vagyok, én veled vagyok, veletek vagyok, ne féljetek.

Most sok testvérem szívében meg kell születni a hitnek, a reménynek. A gyertya fénye, amely most ott ragyog a családi asztalon, ennek a hitnek, ennek a feltámadásnak, a szeretet győzelmének a fénye. Ott van veletek a húsvéti gyertya, ami akármilyen kicsi és parányi, a közöttetek levő Krisztust, a Feltámadottat jelképezi. Akik úgy érzik, nem tudnak hinni, akik kételkednek ennek valódiságában, azokat is kérem, legyenek bátrak, ne meneküljenek el. Most, ott, ahol vannak, családjukkal együtt vagy egyedül, de nézzenek szívük sötétségéből a fénybe, Krisztus fényébe, hogy a béke, a jóság, a szeretet győzzön mindnyájunkban. Erre vágyik Krisztus ezen az éjszakán, ebben a sötét időben, erre vágyik a szívünk legmélye, és ettől lesz éltető, mosolyt, örömet hordozó a kapcsolatunk Istennel, önmagunkkal és szeretteinkkel.

„Krisztus világossága!” „Én vagyok, ne féljetek.” Soha ennyire nem volt szükségünk erre az üzenetre. Az otthonok megújulása, a templomok üressége a megújuló csírában, mint a tavaszi rügy, közösségeink élete most egy új húsvétot teremt. Nem nélkülünk, velünk. Mert a Feltámadott velünk akar lenni, és éltalunk akar a gonosz, a sötét világba fényt, emberséget, világosságot vinni.

Uram, oly sokszor nem talállak. Futok, hogy a közeledben lehessek, hogy lássalak, érezzelek, de hiába. Mint Mária Magdolna, sírok a megnyitott sír előtt: Elvitték az Urat, nem tudom, hová tették! Kereslek. Pedig ha lenne bátorságom, bemenni az üres sírba, láthatnám az ott hagyott leplet. Talán szavaid is eszembe jutnának: Megölik, sírba teszik, de feltámad.

Ó Jézusom, adj nekem bátor, erős hitet, hogy bármilyen sötétség és reménytelenség vesz körül, merjek ott időzni az üres sírnál, tudván, hogy élsz, hogy találkozni akarsz velem. Nyisd fel a szemem, hogy megláthassalak, hiszen ott vagy, nem takarnak a leplek, nem vagy mozdulatlan, élő Isten vagy, aki rám vársz. Izzó szereteteddel égesd le szememről a reménytelenség és a kishitűség hályogát, és add, hogy lássak, téged lássalak, csak téged!

A liturgiában most következne a katekumenek keresztelkedés, hitünk megújítása, de nincsenek itt. Ők is, akik találkoztak Krisztussal és hittel válaszoltak Krisztus hívó szavára, hogy felnőttként elinduljanak a krisztusi tanítványság útján, most otthonaikban erősítik hitüket és válaszukat, hogy amikor majd a körülmények engedik, akkor itt, a keresztség vizében újjászületve, elindulhassanak velünk és értünk, a kereszténységnek, Krisztusnak az útján.

Most újítsuk meg keresztségi fogadalmainkat otthonainkban, hogy valóban új, keresztény, krisztusi otthonok szülessenek, mert csak ebből születhet majd egy új, megújuló egyházközség, és a sok-sok megújult családból keresztény nemzet, új magyarság.

A szentáldozás után az Oltáriszentséget szemlélve imádták a Feltámadottat az egyházközség papjai. Az Oltáriszentség Jézus Krisztus velünk maradt, mindent felülmúló ajándéka. Boruljunk le az úr előtt, imádjuk, hogy kegyelme, szeretete ránk ragyogjon. A húsvét liturgia a himnuszokkal zárult.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Amen.

A liturgia a társszékesegyház YouTube csatornáján ide kattintva megtekinthető.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / Papp E.