Ünnepi szentmise-közvetítés az Isteni Irgalmasság templomból április 19-én

Húsvét második vasárnapján ünnepeljük az isteni irgalmasság vasárnapját, mely hagyományosan az örökösföldi Isteni Irgalmasság templom búcsúünnepe is, ahol az ünnep alkalmából szentmisét mutat be Felföldi László plébános atya a társszékesegyház papjaival április 19-én, vasárnap 9 órától. A liturgiába élő közvetítésen keresztül a társszékesegyház Facebook-oldalán lehet bekapcsolódni.

Az isteni irgalmasság ünnepének a húsvét utáni első vasárnapon (húsvét második vasárnapján) tartását Szent II. János Pál pápa rendelte el Faustyna lengyel szerzetesnővér magánkinyilatkoztatásai alapján 2000. április 30-án, amikor is a Megtestesülés Misztériumát ünneplő jubileumi évben a szentek közé iktatta a lengyel nővért.

Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Faustyna nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten irgalmasságának: „Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az irgalmasság ünnepe!” – olvasható a nővér naplójában.

Az isteni irgalmasság ünnepe tehát magától Jézustól ered: „Kívánom, hogy az irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. (…) Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak. (…) Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el” – jegyezte le Jézus szavait Faustyna nővér.

Az ünnepet 1938-ban hirdette meg a szerzetesnővér, megtartását pedig II. János Pál Pápa 2000-ben rendelte el az Egyház számára.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / PE