Isten téged is a neveden szólít – Örömúti elmélkedés a társszékesegyházból III.

Május első péntekjén folytatódott Felföldi László plébános atya örömúti elmélkedése a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Az örömút a keresztút folytatása: elmélkedés-sorozat a föltámadás, az élet, a győzelem, a szeretet kiteljesedéséről. A YouTube-on közvetített elmélkedések harmadik állomásának szentírási hátterében Mária Magdolna Úrral történt találkozása áll, a János evangéliumában foglaltak szerint (Jn 20). A felvétel ide kattintva megtekinthető.

Veszteség, gyász, szomorúság – eljön minden ember életében. Ennek egy különös mélységét, fájdalmát élte át Mária Magdolna is: látta a sírnál az elhengerített követ, látta, hogy a sír üres, de nem látta a jeleket, melyeket Isten hagyott a feltámadás után. Most csak a fájdalmát látja, a szomorúságát, a veszteséget. Sokszor ez a legnehezebb életszakasz az életünkben, mert képtelenek vagyunk bármi mást is észrevenni, látni a magunk fájdalma, szomorúsága, az eltűnt remény, az elveszett álom, a sorsunkban meg nem valósult terven kívül – osztotta meg gondolatait az online térben Felföldi László atya.

Elmélkedésében rámutatott, hogy Mária Magdolna szomorúságában ott van a keresés is: az Urat keresem… Az istenkeresés az emberi életnek nagyon fontos része. Mária Magdolnának valójában nem kell keresni az Istent, ott áll mellette, ott van mögötte, de mégis belül meg kell nyílnia, hogy az őt kereső Isten rátaláljon. Megtörténik, megtörténhet, és hiszem, hogy sokunk életében már megtörtént az a soha el nem felejthető pillanat, ami Mária Magdolna életében akkor megtörtént: a megszólítás. Életének belső magányában, pusztaságában, a sötétségben a teremtő Isten megszólítja, Jézus nevén szólítja: Mária. Isten is a nevünkön szólít. Mégpedig úgy, olyan mélyen, ahogy csak ő tud megszólítani, a szívnek abban a mélységében, amit még magunk sem nagyon ismerünk, amit csak az Isten ismer, mely félreérthetetlenül új erőt, új reményt indít el. Megszületik egy új kapcsolat, új remény, az életnek, a szeretetnek az új győzelme.

A személyes életemnek is a legkülönlegesebb pillanatai közé tartoznak ezek a megszólítások, amikor félreérthetetlenül megéreztem, megéltem, hogy az Isten megszólított, ott belül adott egy jelet, egy üzenetet, ami nekem szólt, a nevemen szólított, hogy aztán újra, reménnyel, hittel, bizalommal, rá bízzam magam. A megszólításra pedig válaszolnunk kell, mégpedig a helyes válasszal. A Mester az, aki szólít. Szólítja az embert, a tanítványt, a keresőt, és meghív egy magasabb rendű, az emberhez méltó igaz életre, az Isten gyermekeinek szabadságára, hogy elinduljunk ezen az úton.

Vajon mi el tudjuk-e mondani, hogy volt az életemnek olyan szakasza, pontja, csodálatos villanása, ahol félreérthetetlenül megéreztem, meghallottam a nekem szóló isteni üzenetet, és elmondtam-e, hogy mindaz, ami az életem öröme, azért van, mert láttam az Urat. Lehet, hogy ránk tör még a bezártság, a szomorúság, a gyász, de a föltámadott Jézus mindnyájunkhoz nagyon közel akar jönni. Keressük, kezdjünk el beszélni róla milyen az én istenélményem, mit nyertem és mit veszítettem otthon, a családi asztalnál, a személyes imámban, és amikor az Úr megszólít, engedjük, hogy a szívünk felragyogjon, és legyen az életünknek biztos, de minden élethelyzetben igazítható pontja, amelyhez képest vezetheti a sorsomat, a Föltámadott, a hit, a remény és a szeretet győzedelme – zárult a sorozat harmadik alkalma.

Az örömúti elmélkedésekhez zenei szolgálatot Soltész Béla kántor nyújtott. Folytatás május 8-án, pénteken, de immár a 18 órakor kezdődő, nyilvánosan bemutatásra kerülő szentmisében. Az otthon maradottak a YouTube-on kapcsolódhatnak be a liturgiába.

Fotó: Kardos György

© Magyarok Nagyasszony-társszékesegyház / Papp Erika