Adj nekünk, Uram, látó szemet! – Örömúti elmélkedés V.

Május 15-én folytatódott Felföldi László plébános atya örömúti elmélkedése a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban bemutatott szentmisén. Az örömút a keresztút folytatása: elmélkedés-sorozat a föltámadás, az élet, a győzelem, a szeretet kiteljesedéséről. Az elmélkedések ötödik részében az emmauszi tanítványok történetének hozzánk szóló, minden embert megszólító, belső üzenetét közvetítette Felföldi László atya.  A szentmiséről és az elmélkedésről készült felvétel a társszékesegyház YouTube csatornáján ide kattintva megtekinthető.

Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. (Lk24,31)

A szemünk megnyílása egyfajta belső látást jelent. Azonban életünk belső látását elveszítettük, kicsúszott a kezünkből, ezért a belső látás igazi életfeladatunkká lett. Emberekkel foglalkozó orvos, tanár, pap munkájának minősége azon múlik, milyen a belső látása, mennyire látja meg a felszín mögött a valóságot. Az emmauszi tanítványok látták a világot, az utat, egymást, Jézust, de a lényeget nem, mert nem belülről néztek. Belülről nézni a hitből fakadó látást jelenti. A hit valójában egy belső látás. Amikor az ember a hitét éli, hittel él, akkor rendelkezik egy plusz látásmóddal, ami kiteljesíti az életét, azaz még jobban lát, még inkább jelen van benne ez a fajta belső látás. A mindennapi életünkben átéltük már, kimondtuk magukban, hogy most már értem, látom, most látom igazán. Sokszor az életünkben csak az elhunytak távozása után döbbenünk rá, hogy csak most láttam meg a szeretetet. Mennyire terhes és fájó, ha a másik nem látja a jószándékomat, a szeretetemet. Engem látnak, de az kevés, ha ott belül hiányzik a belső látás… Istent, magunkat, szeretteinket csak ezzel a belső látással, a lelki szemünkkel tudjuk jól látni és tudjuk a lényeget, az általuk közvetített igazi üzenetet felfedezni.

Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. (Lk24,30)

Ez a mozdulat még csatlakozik a jézusi szavakhoz, amikor beszélt hozzájuk. Jézus a szeretet szavaival beszél. Ahhoz, hogy megértsük a szavakat, a gesztusokat, ahhoz ki kell nyitni a szívet, meg kell nyíljon a szív, és akkor megtapasztaljuk azt, amit az emmauszi tanítványok is megfogalmaznak: Hát nem lángolt a szívünk? (Lk24,32) Kinyílottak, ráhangolódtak, végre megértették, hogy a feltámadt Krisztus szólt hozzájuk. Jézus odanyújtja a kenyeret a két tanítványnak, hogy meggyógyítsa, összeillessze mindazt, ami eltört és szétesett, hogy az életük törései, repedései az életük ösvényévé váljanak, és akkor végre felismerik, megértik, végre minden a helyére kerül, és felragyog szívükben a reménység. Amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor Jézus önmagát nyújtja azért, hogy a megsebzett vagy szétesett életünk meggyógyuljon. Jézusnak ez a vágya, szándéka mindnyájunk sorsában, hogy minden a jó helyére kerüljön az életünkben.

Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. (Lk24,33)

Földi életünkben nem utasok, nem nézői az emberi történelemben a családok történetének, hanem a Teremtő kitüntetett munkatársai. Az ő tanácsainak, szavainak hordozói, segítségének és irgalmának közvetítői. Ezért indulnak vissza a tanítványok Jeruzsálembe. Ez a pillanat az emberi élet egyik nagyon markáns történésének, a megtérésnek a valóságak. Mikor történik a megtérés? Amikor megváltozik a gondolkodásmódom, amikor radikálisan meg tudok fordulni akár az ellenkező irányba is, és el tudok indulni a krisztusi úton. Az igazi megtérés az egész életet átfogó, eddigi életünket akár mindenestül felforgató is lehet, ami azért történik, hogy ami addig érthetetlen, zavarodott, fenntarthatatlan, szétesett, elveszett volt, annak most vége legyen, a helyére kerüljön, rendbe jön, összeilleszkedik és egyszer csak teljesen élhetővé válik. A valódi megtérés új, döntő felismerés. Megnövekszik az ember akaratereje, fantáziája, mert rádöbben, hogy Krisztusért most tud tenni. A keresztény ember ebben a világban, itt, Nyíregyházán, vagy a világban bárhol, nem a múlt védelmének feladatát kell hordozza magában, hanem a változás magvetőinek kell lennünk. Krisztus mindig megújítani akar, mindig teljesebbé tenni és a ránk bízott feladat megvalósítását tőlünk várja. Imádkoznunk kell azért, hogy megnyíljon a szemünk, hogy felismerjük, hogy jól lássuk ezt az életet.

 

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / PE