Induljunk! Tegyük tanítványokká a népeket! – Örömúti elmélkedés VI.

“Krisztus megmutatta nekünk azt az utat, amelyre az Isten igazán teremtette az embert, és ahol megtalálhatjuk az örömöt, az igaz emberségünket is” – hallhattuk Felföldi László plébános atya örömúti elmélkedésének VI. részében május 22-én a társszékesegyházban bemutatott szentmise prédikációjában. Az örömút stációi a Feltámadottal történő találkozások eseményeit követik. Ezek a találkozások pedig a győzelem, az élet és a szeretet mindennapi életünkben történő kiteljesedésének megélésére hívnak minket.

Küldetésünk… “Menjetek tehát, és tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt28, 19)

Jézusnak az első tanítványokhoz szóló küldetés-meghatározása nem ismeretanyag átadását jelentette. Ahogy az apostoloké, úgy a mi életünk küldetése is arról szól, hogy másokat is tanítvánnyá kell tenni, odasegíteni, odavezetni, hogy Krisztusra találjon és kezdjen el Krisztusról, Krisztussal gondolkodni. Ez mindannyiunk, minden pap és minden keresztény ember feladata. Ha pedig mi magunk is tanítvánnyá válunk, mint az apostolok, akkor indulnunk kell, hogy másokat is a tanítványságnak erre a gazdag és szép útjára vigyünk, mert a kereszténység tudása a krisztusi tudás, a krisztusi tanítás.

A találkozás…

Ezzel a tanítással Isten örömet akar adni a szívünkbe, azt akarja, hogy az öröm ott legyen az életünkben, a hétköznapjainkban. Ha szomorúak vagyunk, ha úgy érezzük, fáj és nehéz az élet, akkor nem akarunk találkozni másokkal, legfeljebb panaszkodni, de nem találkozni. Találkozni akkor akarunk, ha öröm van a szívünkben és ezt az örömöt, a hitnek, a reménynek, a krisztusi tanítványságnak ezt az örömét tudjuk és akarjuk át- és továbbadni. Ha a szűkös, a félelemmel teli, a bezárt szív megnyílik, akkor megszületik benne az öröm, a kedv, a fantázia, hogy egy szebb, derűsebb életet éljünk. És akkor ez az öröm, ez az erő elindít testvéreinkhez, hogy mások felett is megnyíljon az ég. Amikor pedig meglátjuk az eget, tudjuk és érezzük, hogy biztonságban vagyunk, mert többé már nem elzárt pokol az életünk, hanem a nyitott éggel kapcsolatban, a mennyekkel kapcsolatban élekünk, és ekkor már lehet benne szenvedés, halál, próbatétel, de már nem magamra hagyottan, nem istennélküliségben élek, hanem az Istennel, a győztessel, aki alászállt és aki fölment, hogy minket is fölvegyen a mennyek országába.

Az örömöt a szív legmélyén kell keresni…

Mindnyájunk belső vágya az életöröm. Az öröm pedig nincs másnál, az öröm nincs kívül, nincs dolgokban és nincs emberekben. Az én örömöm csak bennem létezik, és ha ott nem találom meg, akkor fájdalomcsillapítónak bármit megélhetek, de az igazi örömöt nem fogom fölfedezni. Ezért az Istentől való hitnek, reménynek, szeretetnek az örömét a szív legmélyén kell keresni, amelyik ott szunnyad, vagy épp eltakarok a dolgaimmal, a nem odafigyeléssel, és nem engedem, hogy feltörjön a szívből.

Az öröm útja Krisztus útja, aki alászállt és fölment a mennyekbe, hogy nekünk is megmutassa ezt az utat, hogy merjünk egyszerű, szürke hétköznapi emberek lenni, és tudjunk Krisztus akarata és szándéka szerint fölemelkedni, arra a többre, örömre, szebbre, amelyre az Isten igazán teremtett bennünket, hogy az igazi emberségünket megtalálva átjárja az életnek, az Istennek az öröme és szeretete.

A szentmise-közvetítés a társszékesegyház YouTube csatornáján IDE KATTINTVA megtekinthető.

Az örömúti elmélkedések VII., befejező stációját május 29-én az esti szentmisében hallhatjuk.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház