A dackorszaktól az életkezdésig – nevelési krízishelyzetekről a Házasság hetén

A gyermeknevelést soha nem lehet annyira elrontani, hogy bocsánatkéréssel ne lehetne rendbe hozni. Kérdezzünk, beszélgessünk a problémákról és az érzéseinkről, őszintén, képmutatás nélkül – tanácsolta dr. Nagy Edit főiskolai tanár, mentálhigiénikus, aki a Házasság hete alkalmából tartott előadást február 16-án, pénteken a Magyarok Nagyasszonya-plébánia dísztermében.

A Szent Atanáz Hittudományi Főiskola oktatója a gyermeknevelés kríziseiről, a dackorszakról, a serdülőkorról, az életkezdésről és a leválásról osztotta meg gondolatait: ha a gyerek háromévesen földre veti magát a bevásárlóközpontban, mert nem kapja meg, amit szeretne, ha tizenhárom évesen szüleire csapja a szobaajtót, majd harminc éves korában sem akar otthonról elköltözni, ezek mind krízishelyzetek. A krízishelyzet elkerülhetetlen, mégsem kell rá válságként, büntetésként tekintenünk, hanem mint fejlődésünk lehetséges forrására, ami által tudatosabbak, ellenállóbbak lehetünk. Egy krízishelyzet sikeres megoldását követően pedig a személyiség – miként a diák az iskolában – egy magasabb osztályba léphet.

A krízisek végigkísérik életünket – mutatott rá a mentálhigiénikus. Ilyen krízishelyzet a születés, azaz az első, önállóan megtett utunk, amely minden további kitaszítottság-érzésünknek, biztonság utáni vágyódásunknak is az alapja: az újszülöttnek el kell hagynia a biztonságot nyújtó anyaméhet, s erre fájdalmas sírással reagál. A trauma akkor oldódik, amikor a kisbabát az édesanyja mellére helyezik, majd amikor a későbbiekben az anya mindig válaszol gyermeke sírására. Mire az elválasztásra sor kerül, már ki kell alakulnia az ősbizalomnak, vagyis annak a megtapasztalásának, hogy „szeretnek, mert vagyok”.  Nagyon fontos, hogy gyermekünket úgy lássuk szépnek, amilyen. Mert ajándékba kaptuk őt. Mert Isten képmására teremtetett – hangsúlyozta Nagy Edit.

A gyermek születése az anya- és apaszerep kialakulásának krízise is, mely a férfi és nő kapcsolatát is próbára teszi: ha a férfi-nő kapcsolat nem jól működik, a szülői szerep sem fog jól működni – figyelmeztetett a szakember és kiemelte, hogy a feleségnek az anyaszerepből – a férfi figyelmes közreműködésével – fokozatosan vissza kell helyeznie magát női szerepébe. Nagy Edit elmondta, hogy csak jól működő férfi-nő kapcsolatra épülhet  jól működő család, amely életünk igazi kapcsolati biztonságát adja. Az érett személyiség kapcsolatokat akar fenntartani, mert szeretetet akar adni és elfogadni, játszmák és manipuláció nélkül.

A gyermek 3-5 éves korában jelentkező dackorszakról szólva a szakember kiemelte: amikor a kisgyermek saját határait próbálgatva mindent egyedül akar csinálni, nagyon fontosak a szabályok és a határok, a következetesség és a hitelesség. A gyermek kaphat választási lehetőséget, de az alternatívákat a szülőnek kell megadnia számára, hiszen ez szolgálja a biztonságérzetét. A túlságosan védő, óvó szülői magatartással kapcsolatban az előadó rámutatott, hogy ezzel a magatartással magától az élettől bátortalanítják el a gyermeket. Az igazi feladat a szülők számára ugyanis a bátorító nevelés, azaz tudjuk-e megfelelően (se nem túl, se nem alul) terhelni a gyermeket: megtanítani számára, hogy az válik a javára, amiért meg kell küzdenie.

Nagy Edit elmondta, hogy leginkább az általunk mutatott viselkedésmintákkal nevelünk. Így történhet meg, hogy amikor egy fiatal tizenévesen azt vallja, hogy nem akar olyan lenni, mint a szülei, már éppen úgy viselkedik és reagál a különböző élethelyzetekre, mint ők. A serdülőkor a tekintély elleni lázadás időszaka, ezért engedni kell a serdülőt lázadni, és szabad tőlük bocsánatot is kérni – javasolta Nagy Edit. Merni kell őszintén kommunikálni szülőként a saját kamasz- és felnőttkori érzéseinkről mesélve, amire csak akkor van lehetőségünk, ha addig is jó kapcsolat volt köztünk a serdülővel, ugyanakkor a meglévő jó viszonyt is erősen próbára teszi ez az életszakasz. Úgy fogalmazott, hogy ezek azok az évek, amikor a gyerek kimondja a szülei vélt vagy valós „bűneit”, amikor pedig képes megbocsátani nekik azokat, akkor lehet tudni, hogy véget ért a serdülőkor. Az egészséges leválás érdekében a szülő elfogadja, hogy a gyermeke nem a tulajdona és hagyja számára, hogy élje az életét, átélje a szenvedést is, ugyanakkor biztosítja arról, hogy hozzá bármikor fordulhat, a” kapuja” nyitva áll. Így válhat a gyermekből felnőtt: önazonos, érett, felelős személyiség.

„Jézus nélkül nem lehet teljes életet élni, nélküle nem lehet emberi kapcsolatokat működtetni” – figyelmeztetett a mentálhigiénikus szakember. ”A szeretet mindenre gyógyír. A szeretetet pedig a közös ima által lehet fenntartani a családban. És krízishelyzetben, legyen az akár kisgyermekkori dackorszak, serdülőkori vagy életkezdési krízis, az ima jelentősége különösen megnő. Ekkor fogjuk érezni igazán annak pozitív hatásait” – fogalmazott Nagy Edit.

@ Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / Ilonczainé Málnás Zsófia