A megszentelt élet világnapja: február 2.

Szent II. János Pál pápa 1997-ben a megszentelt élet világnapjává is nyilvánította Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét (február 2.), amikor az egész világon hálát adnak Istennek a papi és a szerzetesi hivatások kegyelméért.

“A papi és szerzetesi hivatás különleges isteni ajándék, amely szerves része Isten minden emberről és az egész emberiségről alkotott hatalmas üdvözítő szeretettervének. Első számú kötelességünk tehát az, hogy a szüntelen imádság által élő maradjon az isteni kezdeményezést kérő lelkület a családokban, a plébániákon, a mozgalmakban, az apostolkodásra elkötelezett egyesületekben, a szerzetesi közösségekben és az egyházmegye életének minden területén. Imádkoznunk kell azért, hogy az egész keresztény nép növekedjen az Istenbe vetett bizalomban. Azzal a meggyőződéssel, hogy az „aratás ura” nem szűnik meg egyesektől kérni, hogy szabadon kötelezzék el magukat a vele való szorosabb együttműködésre az üdvösség művében. Azoknak pedig, akiket Isten hív, figyelmesen kell hallgatniuk, és bölcsen megérteniük az isteni tervet, nagylelkűen és készségesen elfogadni azt, komolyan el kell mélyíteniük a papi és szerzetesi hivatás sajátosságait, hogy felelősségteljesen és meggyőződéssel tudjanak megfelelni.” (XVI. Benedek pápa)

 

Ima papi és szerzetesi hivatásokért

Jézusunk, lelkek örök pásztora,
tekints irgalmas szemmel szeretett nyájadra!
Urunk, mint árvák sírunk előtted!
Kérünk téged, a Boldogságos Szűzanya,
a Magyarok Nagyasszonya közbenjárására,
adj nekünk papi és szerzetesi hivatásokat!
Jézusunk adj nekünk a te szíved szerinti
papi és szerzetesi hivatásokat!
Ámen.