Szerző archívuma

Plébániánk ünnepi ügyfélfogadási rendje

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániája az ünnepi időszakban az alábbi napokon várja a híveket hivatalos ügyek intézésére: December 23. hétfő: 9.00 – 12.00  December 24 – 28. kedd – szombat: ZÁRVA December 30. hétfő: 9.00 – 12.00 December 31. kedd: 9.00 – 12.00 Január 1. szerda:…
Tovább…

Ez az egyházi év is jól kezdődik! – Újjászentelték a borbányai templomot

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök újjászentelte a Nyíregyháza-Borbányán található Szent László-templomot december 1-én, advent első vasárnapján. A szentelési szertartással egybekötött szentmisén részt vett Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya, Pankotai József plébános, Törő András püspöki titkár, Kovács Levente kamilliánus szerzetes, Janka György, a görögkatolikus testvéregyház képviselője, Mihálka…
Tovább…

Advent – Istennel készüljünk a karácsonyra

2019-ben december 1-jén kezdődik advent, a karácsonyra való előkészület, egyúttal az új egyházi év első időszaka. Az advent szó jelentése a latin adventus Domini kifejezésből származik, és az Úr eljövetelét jelenti. Az adventi időszakban évről-évre annak az eseménynek az újbóli megélésére várakozunk és vágyakozunk, ami…
Tovább…

Élelmiszert és játékokat gyűjtünk határainkon túl élő magyar családok számára

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház egyházközsége adventi jótékonysági gyűjtést indított Csángóföldön és Kárpátalján élő magyar családok javára. Az adományok szállítását és átadását plébániánk munkatársai szervezik és felügyelik, így a felajánlások közvetlenül a családokhoz érkeznek majd meg. Az idei adventben is számítunk a hívek nagylelkű felajánlásaira. A jótékonysági…
Tovább…

Vegyétek a bátorságot, merjetek segítséget kérni!

Alkoholisták, drogfüggők, szenvedélybetegséggel küzdő embertársaink hozzátartozóit szólítja meg és várja egy segítő anonim csoport minden kedden 18 órától a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániáján. Missziójuknak tekintik, hogy eljuttassák az üzenetet: van kiút az alkohol és a kábítószer rabságából! A csoport tagjai szigorú anonimitásba burkolóznak, így védekeznek a…
Tovább…

Társszékesegyházunk sekrestyés munkatársat keres

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház SEKRESTYÉS feladatok főállásban történő ellátására keres munkatársat. Feltétel, hogy a jelentkező tagja legyen a Római Katolikus Egyháznak, liturgikus alapismeretekkel rendelkezzen, és érezzen elhivatottságot a templomi szolgálatra, mellyel elősegíti a liturgiák méltó végzését. Feladata a templom liturgikus eszközeinek kezelése, szertartások előtti előkészítése, majd…
Tovább…

Keresztényi feladatunk a misszió – Lelkinapot tartottak plébániánk munkatársainak Kállósemjénben

A Magyarok Nagyasszonya-plébánia önkénteseinek és munkatársainak tartottak lelki napot Felföldi László plébános kezdeményezésére 2019. november 9-én a kállósemjéni Kállay-kúriában. Felföldi atya nagy figyelmet szentel a munkatársi közösség lelki életének gyarapodására annak érdekében, hogy mindenki megtalálja saját küldetését, feladatát mind saját életében, mind pedig a plébániai…
Tovább…

Világméretű szentségimádásra lehet regisztrálni november 23-ig – A társszékesegyház is a helyszínek között

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melyben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve arra kérnek a szervezők, hogy imádkozzunk együtt egy órát az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztus előtt 2019. november 23-án, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ minden részén, hogy minden nemzet egy…
Tovább…

Plébániánk munkatársat keres

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániája idegenvezető pozícióba keres munkatársat. Leendő munkatársunk feladata a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház műemlék épületének és történetének bemutatása, templomtúra vezetése, turisztikai programcsomagok összeállítása, szervezése hazai és külföldi érdeklődők, csoportok számára. A jelentkező a Római Katolikus Egyház tagja legyen, alapszintű teológiai ismeretekkel, kiváló kommunikációs képességgel…
Tovább…

Útlezárások a belvárosban – A társszékesegyház november 10-én csak gyalogosan közelíthető meg

A Nyíregyháza Rally belvárosi futama idején 2019. november 10-én, vasárnap forgalomkorlátozást és útlezárást rendeltek el Nyíregyháza belvárosában, ami érinti a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház és a plébánia gépjárművel történő megközelítését is. Ezen a napon a társszékesegyház csak gyalogosan lesz megközelíthető, így a szentmisék időpontjának megválasztásakor a közlekedési…
Tovább…

Mindenszentek és Halottak napjára: Vegyük hálásan a teljes búcsút!

A közelgő Mindenszentek ünnepe és Halottak napja méltó lelki előkészítésére Mauro Piacenza bíboros, az Apostoli Penitenciária főpenitenciáriusa október 29-én, kedden közzétett levelében a római katolikus egyház híveihez fordul, melyben teológiai és liturgikus alapot ad a szentgyónás, a kiengesztelődés szentsége helyes értelmezéséhez és gyakorlatához. Piacenza bíboros…
Tovább…

Mindenszentek ünnepe a nyíregyházi temetőben és a társszékesegyházben

November 1-jén, Mindenszentek ünnepén azokat a megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg, éppen sokaságuk miatt. A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház papsága a nyíregyházi temető papi parcellájában felállított kőkeresztnél 14 órakor emlékezik rájuk és halottainkra.   November 1-jén a társszékesegyházban reggel 7,…
Tovább…

Kérjétek az aratás urát… – Imaszövetséget alapított és egyházmegyénk híveihez fordul Palánki Ferenc püspök atya

Imaszövetséget alapított Palánki Ferenc megyéspüspök atya, melynek tagjai vállalják, hogy egyházmegyénkben születő új papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoznak. Az egyházmegyénk védőszentjének, Szent Lászlónak nevét viselő imaszövetség tagjai belépésükkel vállalják, hogy minden nap elimádkoznak egy tized rózsafüzért, valamint elsőcsütörtökönként szentségimádáson vesznek részt, melyet egyházmegyénk papjaiért és…
Tovább…

Eperjes Károly Istenről, hitről, Eucharisztiáról – A színművész tanúságtételének a társszékesegyházban lehetett részese a nagyérdemű

Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Kaposvári Egyetem tanára sajátos hangvételű tanúságtételben osztotta meg gondolatait Istenről, hitről, imádságról a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban október 16-án.  A színművész szerint a hit nem magánügy, ezért is tesz eleget nagy örömmel azoknak…
Tovább…

A fiatalokkal, a fiatalok között, a fiatalok nyelvén, a fiatalok mindennapjaiban – Római Katolikus Egyetemi Lelkészség alakult Nyíregyházán

Egyházmegyénkben Debrecen után 2019 októberétől már Nyíregyházán is működik Római Katolikus Egyetemi Lelkészség. A szabolcsi megyeszékhelyen tanuló római katolikus egyetemistákat és főiskolásokat Nagy Csaba atya, egyetemi lelkész, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház segédlelkésze várja kötetlen találkozóra első alkalommal 2019. október 16-án, szerdán este 19 órakor a Campus…
Tovább…

Tovább növekedtek Krisztusban – a MeNöK tábor résztvevői is közreműködtek a plébánia takarítási munkálataiban

Az idei nyár kiemelt egyházmegyei ifjúsági programjának számító MeNöK – Merjünk Növekedni Krisztussal! nevet viselő tábor résztvevői a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes szociális akció keretében vállaltak részt az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet és a társszékesegyházi plébánia nagyszabású, október 12-re meghirdetett felújítási, tereprendezési munkálataiban. A…
Tovább…

Életünket alakítani hitből fakadó, bizalmas, mély istenkapcsolatból lehet, ahogy a Szűzanya is tette – Búcsúi szentmisét mutatott be Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát a társszékesegyházban

Szűz Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát ünnepelte társszékesegyházunk közössége 2019. október 8-án, a templom patrónusának főünnepén. Reggel 8 órától egésznapos szentségimádáson vettek részt a hívek a plébánia közösségi csoportjainak közreműködésével. A búcsúi szentmisét este 18 órakor tartották, melyet Hortobágyi T. Cirill OSB, pannonhalmi főapát mutatott be…
Tovább…

„Ez is egy hitvallás!” – Beöltözés és fogadalomtétel a szkólában

Fogadalmat tettek a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház ifjúsági szkólájának tagjai 2019. október 6-án. A gyermekkórus tizenegy énekese izgatott örömmel vett részt a szentmisén és figyelmesen hallgatták Felföldi László plébános bölcs, megszívlelendő szavait, tanácsait az előttük álló szolgálatra vonatkozóan. A fogadalomtétel előtt a gyermekkórus karnagya, Soltész Béla kántor…
Tovább…

A társszékesegyházban adott nagysikerű jótékonysági koncertet Mága Zoltán

Mága Zoltán, Liszt-díjas hegedűművész karitatív koncertsorozatot indított még 2018 márciusban magyarországi és határon túli települések száz templomi helyszínén az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A fellépéseken befolyt adományokat hátrányos helyzetben élők, nagycsaládosok, beteg gyermekek, tehetséges fiatalok támogatására ajánlotta fel a művész. A tavalyi koncertsorozat sikere után…
Tovább…

Templomunk búcsúünnepe október 8-án a pannonhalmi főapáttal

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház búcsúünnepét tartjuk 2019. október 8-án, kedden. Az ünnep alkalmából egésznapos szentségimádásra várjuk a híveket a plébániánkon működő közösségi csoportok vezetésével. Az ünnepi szentmise este 18 órakor kezdődik a társszékesegyházban, melynek főcelebránsa Hortobágyi T. Cirill OSB, pannonhalmi főapát lesz. A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház védőszentjének…
Tovább…

Kereszténynek, vagyis krisztusinak lenni jó! – Előadás az Idősek Akadémiája záró alkalmán, október elsején

A görögkatolikus egyházban október elseje jeles nap, ekkor emlékeznek meg az Istenszülő  Szűz Mária oltalmáról. A civil szervezésű Idősek Akadémiája záró alkalma épp erre az ünnepnapra esett, amikor dr. Papp Tibor, a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke tartotta a rendezvénysorozat idei utolsó előadását a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház…
Tovább…

Szkóla-napot tartottak a plébánián

Hagyományteremtő szándékkal rendeztek szkóla-napot a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház gyermekkórusa és családtagjaik részére 2019. szeptember 28-án a plébánián. A szkóla-nap szervezésével a közösségépítés mellett a kórustagok lelki töltekezési lehetősége is vezette a rendezvény házigazdáját, a templomi gyermekkórus karnagyát, Soltész Béla kántort. A szkóla-napról készült élménybeszámolót adjuk közre….
Tovább…

A Szentírás ünnepnapja

Szent Jeromos egyháztanító életére és munkásságára emlékezünk liturgikus ünnepnapján, szeptember 30-án. Betlehemi remeteségében ő fordította le a Szentírás könyveit latin nyelvre. Fordításának ismert neve a Vulgata, melyet egészen mostanáig Egyházunk hivatalos szentírási szövegként használt. Szent Jeromos emléknapja, egyben a Szentírás napja szeptember 30., melyet az…
Tovább…

Októberben minden nap rózsafüzér ima a társszékesegyházban

Október hagyományosan a rózsafüzér hónapja a Katolikus Egyházban, így egyházközségünkben október minden estéjén a szentmise előtt 17.15-től rózsafüzért imádkozunk a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A hónap első ünnepélyes szentolvasóját október 1-én, kedden végezzük. „A rózsafüzér a szemlélődés kiváltságos ösvénye, nem más, mint Mária útja. Létezik-e, aki jobban…
Tovább…