Az idő kerekét visszafordítani nem lehet, de jóra fordítani még igen – Figeczki Balázs atya nagyböjti elmélkedése

Aki Istent kihagyja az életéből, annak lelkét fokozatosan betölti a kiábrándultság, a keserűség, a reménytelenség és a kétségbeesés. Ahogy mondani szoktuk, az idő kerekét visszafordítani nem lehet, de jóra fordítani még igen, és erre Isten megadja a lehetőséget számunkra – hallhattuk Figeczki Balázs atya elmélkedésében március 5-én a társszékesegyházban bemutatott szentmisén, a nagyböjti lelki esték sorozatának III. alkalmán. A lelki esték a nagyböjti készületekben kíván társunk lenni keresztúti ájtatossággal, szentmisével és gyónási lehetőséggel péntekenként 17.15-től a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

Figeczki Balázs atya a Szentírást, Isten üzenetének hordozóját állította elmélkedésének középpontjába, amely ha vázlatosan is, de ismerteti az embernek a válaszát az isteni kinyilatkoztatásra.

Isten örök szeretettel szereti az embert, ahogyan ezt Krisztus előtt 600 évvel Jeremiás prófétától is tudhatjuk. Isten gondviselő, örök szeretete pedig minden ember üdvözítésére irányul. A gonoszság, amely a gőgös és irigy embert sokszor megtéveszti, állandóan arra törekszik, hogy szembe szálljon az isteni gondviselés üdvözítő szándékával. A szentmise ószövetségi olvasmányában hallott, Jákob fiainak, Józsefnek és testvéreinek története (Ter 37,3-4.12-13a.17b-28) üzenet számunkra: Isten üdvözítő jósága, bármit is hoz az emberi történelem, be fog teljesedni, előbb vagy utóbb érvényesülni fog.

Az isteni gondviselés az emberi értelem számára föl nem fogható módon tud görbe vonalakon és egyenesen is írni. Arra a kérdésre, hogy mit tesz Isten, a legigazibb és legfrappánsabb válaszunk csak az lehet, hogy szeret. Hányféle arca van Isten szeretetének? Bizony, nagyon sok éle: ajándékozó, erősítő, gyógyító, megbocsátó, türelmes, együtt érző, segítő, figyelmes, tapintatos, vigasztaló. Kibújik a kis növény az erdő közepén és így sóhajt: Istenem, szeretnék én is illatos, színes virágot teremni, de nem lehet, mert a hatalmas fák árnyékba borítanak. Ám a következő pillanatban feltámad a szél, meghajlítja az ágakat, szétfújja a leveleket és közöttük ráragyog a nap a kis növényre. Én is a világ sűrűjében vagyok ragyogó életemmel, törékeny mindennapjaimmal a dühöngő történelem kis fogaskerekeként. Legalábbis, sokszor, így érzem. Én is kérdezhetem alkalomadtán kétségbeesetten: Mi lesz velem? Ilyenkor bizakodva arra kell gondolnom, hogy az isteni gondviselés napja rám talál a világ sűrűjében. Mert mit tesz a nap? Mindig sugárzik. Mit tesz Isten? Mindig szeret.

De mit tesz az ember? Miben áll az olvasott evangéliumi példabeszéd (Mt 21,33-43.45-46) szőlőmunkásainak a bűne? Kisajátítják maguknak a világot, nem ismerik el, hogy a világ ura Isten, hogy a világ fölött ő rendelkezik. Az ember ma is az evangélium gonosz szőlőmunkásainak bűnébe esik azzal, hogy nem ismeri el, hogy Istennek joga van törvényeket hozni, melyekhez nekünk alkalmazkodni kell.

És mit tesz az emberi történelem? A Bölcsesség könyvében ezt olvashatjuk: ”Igazságodnak, hatalom az alapja. Mivel, mindennek ura vagy, mindent kímélhetsz. Erődet, csak akkor mutatod meg, ha nem hisznek hatalmadban.” Nos, Isten hatalma a történelem. Jézus kortársai elvetették Jézust, mint szegletkövet, majd ezt követően 40 évnek kellett eltelnie, jöttek a rómaiak, a Szentföldön kő kövön nem maradt. De nyomon követve az emberiség történelmét, láthatjuk, hogy az idő az, ami a bűnből, megérleli az ítéletet. Ki miben vétkezik, abban bűnhődik – tartja az ősi bölcsesség. Nem kell Istennek ítélnie, mindenki felett saját bűne ítélkezik. A történelem pedig nagy ítélőbíró. Aki önző volt, az lassan egészen magára marad! Aki az életet habzsolta, azt sajátos, ok-okozati összefüggésként, marcangolják a betegségek. Aki Istent kihagyta az életéből, annak lelkét, fokozatosan betölti a kiábrándultság, a keserűség, a reménytelenség, a kétségbeesés. Tény, hogy az órát, ahogy mondani szoktuk, már visszafordítani nem lehet. De jóra fordítani még igen! Erre Isten megadja a lehetőséget számunkra. Az Isten által teremtett szép és harmonikus világunk kettős arcú. Meg van benne a lehetőség, hogy Istenre irányítsa a figyelmünket, de meg van benne az is, hogy elterelje a figyelmünket Istentől, hogy elfátyolozza arcunkat, sőt egyenesen elfeledtesse velünk az Istent. Az embert oly annyira le lehet foglalni a világgal, hogy sem ideje, sem energiája, sőt egy idő után, már érzéke sem marad arra, hogy Istenre figyeljen. Nem marad érzéke arra, aki végig vezetné ezen a világon. Ez olyan veszélyforrás, amely minden jószándékú krisztushívőt fenyegeti.

Ezért van szükség arra, hogy ne csak látványosan ünnepeljük meg hitünk nagy és szent titkait, hanem, hogy lelkileg is felkészüljünk ezekre az ünnepekre. Ebben segítenek bennünket a liturgikus felkészülési időszakok, mint a nagyböjt is. A világ színes forgatagának mindennapjaiban eltávolodhatunk Istenünktől. Akaraterőnk restté válhat a jó megtételére, restté válhatunk a bajban lévő testi-lelki megsegítésére, és ezzel kizárjuk azt is, hogy szeretetből jót tegyünk. Imaéletünk és önmegtagadásunk által keressük Isten tekintetét, aki a rejtekben is lát minket. Csak így, ezáltal válhatunk érzékennyé, gondoskodóvá. Csak így kerülhetjük el azt, hogy ne váljunk hasonlóvá az evangéliumi gonosz szőlőmunkásokhoz, mert akár gondolunk rá, akár nem, akár tetszik, akár nem, egyszer nekünk is be kell szolgáltatnunk kegyelmi életünk termését – zárta elmélkedését Figeczki Balázs atya.

A szentmise – benne az elmélkedés – egyházközségünk YouTube-csatornáján IDE KATTINTVA megtekinthető.

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia / Papp Erika