Alacsonyabb regisztráció ellenére magas részvétel az országos szentségimádáson

A 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői hívták a katolikus híveket, hogy különböző helyszíneken, de egy időben, Krisztus Király ünnepének előestéjén együtt imádkozzanak azért, hogy „az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük”.

A szervezők célja az volt, hogy az előzetesen meghirdetett szentségimádáson húszezren imádkozzanak együtt a kezdeményezéshez csatlakozott templomokban. Az előzetes regisztrációhoz kötött szentségimádás meglehetősen új feladat volt a hívek számára: a heteken át tartó aktív szervezőmunka ellenére a szervezők honlapján a regisztrációs állapot mutatója szerint a regisztráltak száma kissé elmaradt a célként kitűzött 20000-res létszámtól.

Az országos kezdeményezéshez társszékesegyházunk is csatlakozott, ahol 2017. november 25-én, szombaton 17 órától egyórás szentségimádásra gyűltek össze a hívek. Az esemény honlapja szerint a Magyarok-Nagyasszonya-társszékesegyházban 26-an regisztráltak előzetesen a Keresztes László atya által végzett szentségimádásra, a debreceni Szent Anna-székesegyházban mindössze 13 előzetes jelentkezést regisztráltak a szervezők. A szentségimádáson ténylegesen részt vett hívek száma lényegesen magasabb volt a regisztráltak számához képest.