Hálaadó szentségimádásra gyűltünk össze Krisztus Király ünnepe előestéjén

2021.11.21.

Bár véget ért az Eucharisztikus Kongresszus, Jézus köztünk maradt. Hálát adva a Kongresszus ajándékaiért, Őt imádjuk az Oltáriszentségben, ahogy tettük ezt immár kilencedik alkalommal, közösen egy óra szentségimádásban november 20-án, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján, közte a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

A szentségimádást Jakus Ottó atya vezette, a zenei szolgálatban közreműködött egyházközségünk közelmúltban alakult gitáros énekkara.

Urunk, Jézus Krisztus, szeretett Mesterünk!

Teljes szívünkből hálát adunk Neked, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egész folyamán különös erővel átélhettük jelenléted csodáját, szereteted szelíd és ellenállhatatlan erejét. Hittük eddig is, de most meg is érezhettük, hogy ami történt, nagyobb, mint mi vagyunk. A szentmisék és a szentségimádások meghitt közelsége, az Oltáriszentséget kísérő körmenet a városon át a szombat este kigyúló fényeivel, szentségi áldásod, mely átölelte és eggyé forrasztotta az egybegyűltek hatalmas tömegét, örök emlék és erőforrás marad számunkra. (…) Köszönjük, hogy Körülötted, asztalod körül találkozhattunk a többi keresztényekkel. Kérünk, hogy mielőbb megtaláljuk velük a teljes közösséget! Szeretetben találkozhattunk más vallások követőivel és más világnézetű emberekkel is. Segíts, hogy a szeretetben hírnökeid lehessünk! A készület éveiben kértük, hogy az Eucharisztikus Kongresszus fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulását szolgálja. Most, amikor megrendülten mondunk köszönetet a kongresszus minden kegyelméért, kérjük, segíts, hogy ennek a lelki megújulásnak a munkatársai lehessünk Szentlelked vezetésével és erejével! Ámen.

(Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek)

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia