Hódolat a megváltó Krisztus előtt – nagypénteki szertartás a társszékesegyházban

A szent három nap második napján Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök vezette a nagypénteki szertartást a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, melyen jelen volt Bosák Nándor, egyházmegyénk nyugalmazott püspöke is. A liturgiát a csönd, a Krisztus halála felett érzett gyász hangulata járta át a bevonulástól kezdődően – amikor papság és az asszisztencia csendben, ének- és orgonaszó nélkül járult a díszeitől nagycsütörtökön megfosztott oltár elé – egészen a szertartás befejező mozzanatáig, a szent sír megnyitásáig.

A szertartás kezdetén az egyházmegye püspökei a vértanúságot jelképező piros miseruhában leborultak az oltár előtt, ami az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jelenítette meg. A liturgiában az olvasmányokat követően a János-evangélium szerinti szenvedéstörténetet, a passiót adta elő a társszékesegyház kórusa.

Palánki püspök atya a homíliájában Jézust állította a figyelem középpontjába: „Rá kell figyelnünk, tőle kell tanulnunk, ahogyan viselte a szenvedést, ahogyan szólt, ahogyan viszonyult az emberekhez” – kezdte a főpásztor, majd felidézte Urunk kereszten mondott szavait: 1. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). – 2. „Még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). – 3. „Asszony, íme, a te Fiad”; „Íme a te anyád!” (Jn 19,26-27) – 4. „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46; Mk 16,34) – 5. „Szomjazom” (Jn 19,28). – 6. „Beteljesedett” (Jn 19,30). – 7. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46)

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk, 23,24) – a keresztfán elhangzott első jézusi mondatról elmélkedve a főpásztor hangsúlyozta, hogy Jézus mindvégig imádkozott a bűnösökért: „A keresztfán is imádkozott értük, és még szenvedése közben sem szűnt meg szeretni az embereket. Ezt a fajta szeretet kell tőle megtanulnunk, hiszen nem mondhatjuk magunkat Krisztus-követő embernek, amíg nem tudunk megbocsátani embertársainknak”.  A püspök atya rámutatott, hogy az Úr imádságában, a Miatyánkban is szerepel az ellenünk vétkezők iránti megbocsátás: „Hogyan várhatnánk Istentől bűneink bocsánatát, ha mi magunk nem vagyunk képesek egymásnak megbocsátani? A megbocsátás valóságos áldozat, melynek során valóban fel kell magunkat áldozni.”

A főpásztor a megbocsátás szükségességét Jézus gyilkosai vonatkozásában is kiterjesztette, akiknek a tudatlanságáról elmélkedett: „Valóban nem tudták, hogy mit cselekszenek? Azt igenis tudták, hogy egy ártatlan embert ítéltek halálra. És azt is tudták, hogy arra emeltek kezet, aki csak jót tett az emberekkel. Ítélői sötét, zavaros, önző érdekek hálóit szőtték egybe saját ellenségeikével, elnyomóikkal. Annak is tudatában voltak, hogy hamis tanúkat fogadtak föl, és hogy Júdásnak pénzt adtak az árulásért. Tudták, hogy prófétát ítéltek halálra. Tudták, hogy Isten utolsó követét némítják el. Tudták, hogy saját élő lelkiismeretük ellen követnek el öngyilkosságot és mégis megtették. És azt is tudták, hogy amit elkövetnek, az gyilkosság”  – folytatta a püspök atya. „Fontos megértenünk és alkalmaznunk földi életünk során Jézusnak a Mennyei Atyához intézett könyörgését. Ezáltal nyerhetünk üdvösséget, és ez ad lényeget Megváltónk értünk tett áldozatának. Ezért nem hagyhatjuk, hogy Krisztus gyilkosai iránt érzett gyűlöletünk és haragunk ugyanolyan távol taszítson minket Isten fiától, mint rosszakaróit. Meg kell bocsássunk és irgalmasnak kell lennünk az ellenünk vétőkkel szemben, mert csak az irgalomnak van jövője” – zárta gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

A nagypénteki szertartásban az egyetemes könyörgések következtek az emberiség nagy kéréseiért, majd a főpásztor a virágvasárnap letakart feszületről vette le a leplet és kezdetét vette a kereszt előtti hódolat: amikor a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt. A szertartás a Miatyánk elimádkozása és az áldozást követően a szent sír megnyitásával fejeződött be a társszékesegyházban.

Stefán Szilvia
Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház