Kármelita közösség alakul: végleges ígérettétel és beöltözés ünnepe a társszékesegyházban augusztus 15-én

A Nagyboldogasszonyról nevezett Világban Élő Kármelita Közösség megalakulásának és hat hívő végleges ígérettételének, valamint két hívő beöltözésének lehetünk tanúi Szűz Mária Mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én, szerdán az este 18 órakor kezdődő szentmisén a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A szentmise előtt, 17 órától szentségimádásra és a Kármelhegyi Boldogasszony-litánia végzésére hívják a híveket.

Társszékesegyházunk honlapján is beszámoltunk róla, hogy 2018. június 24-én fr. Vörös Imre András OCD, a Kármelita Rend magyarországi tartományfőnöke megáldotta és feladta a Kármelhegyi Boldogasszony közösségét jelképező skapulárét, a vállruhát az erre meghívást érzőknek.

A skapuláré felvételével azt fejezik ki, hogy gyermeki bizalommal elfogadják Szűzanyánk anyai pártfogását, és segítségét kérik abban, hogy életük folyamán egyre jobban követni tudják őt és az ő Szent Fiát. Akik felvették a skapulárét, mindig magukon viselik (legalább érem formájában), ezen kívül kötelezik magukat arra, hogy rendszeresen fordítanak időt az Istennel való kapcsolatra az imában, gyakran rész vesznek az eukarisztia ünneplésében és rendszeres szentségi életet élnek, egyre inkább megismerik a Kármelita Rend lelkiségét, szentjeit.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház