Kármelita tanítássorozat kezdődik a plébánián

A skapulárét viselők és az erre meghívást érzők számára kezdődik Kármel-tanítássorozat a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániáján. A rendezvény nyitó alkalmán Béri Renátó atya Az emberkép c. előadását vetítik az érdeklődőknek a plébánia énektermében szeptember 17-én, hétfőn 18 órától. Béri Renátó OCD atya a Győri Kármelita Templom és Rendház igazgatójaként a Sarutlan Kármelita Rendben szolgál.

Pappá szentelését követően a lelkivezetésben, a gyóntatásban találta meg Renátó atya a feladatát. Azt tekinti a hivatásának, hogy a Jézus mellett döntő embereket segítse előrehaladásukban. „Az istenkapcsolat építése folyamatos feladat. Az igen csupán a kezdet. Egy egész életet kell leélni Jézussal. S minthogy ez élő kapcsolat, tele van krízisekkel, kihívásokkal, fejlődnie kell.” A szerzetes számára ezt a fejlődést a kármelita hagyomány, az imaélet, az állandó reflexió és a lelkivezető segíti.

Renátó atya erőforrása a Szent Teréztől tanult belső ima, ahogy ő fogalmaz „személyes együttlét Istennel, amely nem aktivitás, hanem baráti közösség azzal, aki szeret bennünket”. Kár­me­li­taként arra törekszik, hogy naponta kétszer csendben le tudjon ülni, és együtt lehessen Istennel. Szerzetesi életét emellett a zsolozsma és a liturgia kíséri. Nyitottan tekint a jövőbe. „Szeretném tenni a dolgom, ahogy eddig, ott, ahol szükség van rám. A Renátó – renatus – azt jelenti, újjászületett. Kifejezi, amit a feladatomnak tekintek: segíteni másoknak újjászületni. De a saját mindennapi újjászületésemről is szól” – olvashatjuk az Új Emberben korábban megjelent vallomásában.

A tanítássorozat október 1-én, hétfőn folytatódik.

Fotó: Facebook / Béri Renátó
© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház