Maga az Isten érkezik meg közénk a jászol szegénységében – Szidor János káplán atya gondolatai advent II. vasárnapján

Advent. Várakozás. Várakozunk arra, hogy Jézus Krisztus születésének ünnepe a maga tisztaságával, szentségével újra közénk érkezzen. Várakozunk arra, hogy az év végi felfokozott rohanásban, korunk vélt vagy valós problémái közepette elcsendesedve, nyitott és érzékeny szívvel fogadjuk Krisztus Urunk érkezését. Advent II. vasárnapján Szidor János atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház káplánja gondolatait adjuk közre.

Amikor Adventre gondolunk, akkor legtöbbünkben a karácsonyi hangulat ébred fel először. Erre persze rásegít a mai társadalom felgyorsult menete is, mivel azt tapasztaljuk, hogy az adventi időszak közeledtével a legtöbb boltban és áruházban már a polcokon vannak a karácsonyi, illetve adventi kellékek: a gyertyák, koszorúk, csoki mikulások és egyéb karácsonyi díszek. A kirakatok karácsonyi, ünnepi hangulatot öltenek, viszont nem kell arról megfeledkeznünk ezekben a napokban, hogy még nem jött el a karácsony ünnepe, bármennyire is szeretnénk gyorsan megérkezni karácsony estéjéhez, még nem tudunk.

Megszoktuk, hogy gyorsan, minél előbb akarunk mindent, ugyanakkor ebbe a rohanásba beleszól az advent. Nem a sietséget, nem a gyorsaságot és kapkodást tárja a szemünk elé, hanem nyugalomra ösztönöz. Arra, hogy vegyük lassabbra a tempót, ne feledkezzünk meg arról, hogy a karácsony nem csupán az ajándékokról, a család együttlétéről és a pihenésről szól – persze kell, hogy ezek is meglegyenek életünkben – hanem arról, hogy maga az Isten érkezik meg az emberek közé a jászol szegénységében.

A keresztény ember feladata, hogy ebben a felgyorsult világban megtalálja a nyugalmat, az elcsendesedést, hogy kellőképpen fel tudjon készülni az emberiség egyik legnagyobb eseményére, arra, hogy Isten közénk jött. Földi életében Jézus, amikor valami nagy dologra készült, mindig elcsendesedett, kereste a magányt és az Istennel való közelséget. Jézus példája minket is buzdíthat az elcsendesedésre, hogy megtaláljuk Istent, meghalljuk az ő szavát. Zajos világban élünk, mindenhonnan benyomások érnek bennünket, akárhová is megyünk. Ebben a zajos világban kell nekünk meghallanunk Isten szavát, amely a szívünkhöz szól.

Nem véletlen, hogy az adventi időszak alatt lila színt öltenek liturgikus tereink. A lila szín a bűnbánat színe, jelzi számunkra, hogy magunkba kell tekintenünk, mélyebb lelkiismeretvizsgálatra van szükségünk, és ehhez ugyancsak szükség van a csendre. Visszafogottak vagyunk a liturgiában, kevesebb alkalommal használjuk az orgonát az ének kíséretéhez, a fényekkel is próbáljuk jelezni, hogy nyugalom, lassítsunk egy kicsit, zárjuk ki a zajt, érkezzünk meg a csendhez.

Ferenc pápa, november 29-ei Úrangyalához kötött buzdításában felhívja a figyelmünket arra, hogy az adventi várakozás fényében aktuálisnak mutatkozik számunkra a Szentírás tanítása: „A Biblia azt mondja, hogy Jézus az ajtóban áll, és kopogtat. Mindennap. Szívünk ajtajában. És kopogtat. Te meghallod-e a kopogtató Urat, aki ma eljön hozzád látogatóba, aki egy nyugtalanító dologgal, egy ötlettel, egy indítással kopogtat a szíveden?”

Halljuk meg tehát Jézus szavát, aki szívünk mélyében szeretne lakást venni, hogy átalakuljon életünk. Engedjük be életünkbe! Jézus az egyetlen személy, aki képes minket a jóra vezérelni, tanuljunk meg igent mondani neki, tárjuk ki szívünk ajtaját előtte, hogy belépve átalakuljon életünk, hogy megnyissa szemünket az advent igazi jelentőségére, amely mindannyiunk számára meghívás egy jobb életre, egy teljesebb életre Jézussal és az Atyával, aki minden hajszálunkat számontartja!

Szidor János

© Magyarok Nagyasszonya Egyházközség