Mária elveszítette a Fiát, hogy megtalálja számtalan elkószált gyermekét – Palánki Ferenc megyéspüspök nagypénteki elmélkedése

Nagypénteken az egyházi év legcsendesebb ünnepén, Jézus kínszenvedésének, halálának és sírba tételének a napján az Anyaszentegyház ősi hagyomány szerint nem mutat be szentmisét, mert maga az örök Főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Urunk szenvedésének ünnepét 15.00 órától Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániájának udvarán, hívek jelenlétében tartotta. A szertartáson részt vettek az egyházközség papjai: Csordás Gábor plébános, Figeczki Balázs, Jakus Ottó, Szidor János atyák.

A szertartást – amely igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából áll –, az egyházközség YouTube csatornáján élőben közvetítették (KATT IDE!).

A szertartás kezdetén a főpásztor és a papok a vértanúságra, mártírságra, a szenvedésre utaló piros miseruhában, az asszisztenciával együtt némán vonultak a tábori oltárhoz, majd letérdeltek előtte. A pap földre borulása, letérdelése az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.

Az igeliturgiában a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház Scholája férfi tagjainak művészi előadásában elhangzó Passió felemelő élményt nyújtott a jelenlévőknek. Soltész Béla kántor-karnagy vezetésével közreműködtek: Babicz Béla, Csizinszky László, Roska Krisztoffer.

Ezt követte Palánki Ferenc megyéspüspök homíliája. A főpásztor a két évvel ezelőtt elindított nagypénteki elmélkedéssorozatának harmadik állomásához érkezett. Minden évben az egyházi év legcsendesebb ünnepén Jézusnak a kereszten elhangzott hét szava egyikéről elmélkedik. Az elmúlt két évben a következő mondatok mélységét kutatta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34), majd Jézusnak a jobb lator számára adott válasza, miszerint: „Még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43), mondatok mélységét kutatta, az idei prédikációjának központi gondolta pedig: „Asszonyíme, a te Fiad”; „Íme, a te anyád!” (Jn 19,26-27).

Megdöbbentő ez a mondás, mert Jézus megfeszítve, haldokolva, levegőt alig kapva édesanyjára és a szeretett tanítványra gondol – kezdte homíliáját a főpásztor. Mária a kereszt alatt áll, teste nem roskad össze, nem ájul el, van benne tartás. Fáj, hogy fiát elveszíti, és talán az is érthetetlen számára, hogy az Isten Fia helyett egy ember fiút kap. Hisszük, hogy nemcsak egy embert, hanem Jánosban bennünket, mindannyiunkat gyermekévé fogadott. Vasadi Péter költő írja: „Rettenetes, de üdvösséges csere történik most. A természetes szálaknak el kell szakadniuk a természetfölötti szálakért.”

A csere, hogy Mária az Isten fia helyett, bennünket, embereket kapott, azt jelenti, hogy elveszítette a Fiát, hogy megtalálja a számtalan elkószált gyermekét. Csodálatos csere ez. Mária hitében nem volt fogyatkozás, és éppen ezért elfogadta Jánost, elfogadott bennünket.

Ugyanígy a szeretett tanítvány is ott áll a kereszt alatt, bátran megvallva a Mesteréhez, Jézushoz tartozását. A többiek elfutottak, de ő ottmaradt, az életét kockáztatva vállalta, hogy Jézusnak a tanítványa.

Így kapta meg az ajándékot, Isten anyját saját édesanyjául, és attól az órától fogva befogadta őt a házába. Édesanyát kapott és persze feladatot is, hogy vigyázzon az Isten anyjára. Ők ketten még nem tudták, hogy közösségükben elindult az Egyház. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Elindították azt a szeretetközösséget, az Egyházat, amelynek mi is a tagjai vagyunk.

Mária és Szent János apostol beteljesítették Jézus tanítását, aki azt mondta, „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,50). Mi is Jézusnak a testvérei vagyunk, ha teljesítjük az akaratát, keressük és megtaláljuk, hogy mit vár tőlünk, és megkapjuk a Szűzanyát égi édesanyánkul, hozzá feladatot is, hogy vigyázzunk rá, mert hisszük és tudjuk, hogy Mária elfogadott, segít bennünket, hogy életünk minden helyzetében, ezekben a nehéz időszakban is rátalálhassunk Isten akaratára, amit tejesítve Jézus Krisztusnak testvéreivé leszünk.

Jézus vállalta értünk a kereszthalált, nem mondott le rólunk, útjáról nem térítette el semmi, az sem, hogy nem hittek benne, és hogy visszautasították. Ő végigjárta a keresztutat, a szeretet útját, életét adva értünk, hogy mi örökké élhessünk az Ő végtelen szeretetében, aki így szólt a keresztről: „Asszonyíme, a te Fiad”; „Íme, a te anyád!”

Jézus hozzánk is szól, kéri, hogy figyeljünk Máriára, egymásra, hogy mi is ennek a szeretetközösségnek lehessünk az élő tagjai – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

A szentbeszéd után az egyetemes könyörgések következtek, amikor lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Anyaszentegyházért, a pápáért, a papságért, a hívekért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.

A kereszthódolat szertartása a liturgia második fő része. Az idei évben a tavalyihoz hasonlóan, sajnálatos módon, tekintettel a járványveszélyre nem kerülhetett sor a hívek kereszt előtti hódolatára, így a hívek sok helyen fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudtak belekapcsolódni a liturgiába.

A kereszthódolat után a szertartás a szentáldozással, majd a zárókönyörgés elmondásával ért véget.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye / Kovács Ágnes

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia