Meglátni Isten dicsőségét – Nagyböjt ötödik vasárnapjának üzenete

“Ez a vírus már az életünk része. De az életünk nem a vírus kezében van, hanem Isten kezében. Ő legyen az életünk központi része, hiszen nem a halál kezében vagyunk, hanem Isten szerető kezében. A döntést, hogy hova helyezi az életét, mindenkinek magának kell meghoznia” – fogalmazott Felföldi László atya nagyböjt ötödik vasárnapján a hívek részvétele nélkül bemutatott szentmisén, melyet az egyházközség hivatalos Facebook-oldalán lehetett élőben követni. A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház lelkipásztorai: Jakus Ottó atya, Felföldi László atya, Keresztes László atya és Nagy Csaba atya 2020. március 29-én, nagyböjt ötödik vasárnapján elhangzott elmélkedéseit közöljük. Az egymást követő prédikációk a Lázár feltámasztásáról szóló evangéliumi részlethez (Jn 11) kapcsolódnak.

Jakus Ottó atya: Akik hisznek Jézusban a hit által az élet barátaivá lesznek!

Kedves testvérek!

János evangéliumával kapcsolatban először az jutott eszembe, hogy ez az evangélium más, mint a többi, a Máté, Márk és Lukács-féle. Ez a három evangélium szinoptikus, azaz együttolvasásra alkalmas evangéliumnak is nevezik a Biblia avatott magyarázói, mert úgy tűnik, hogy olvashatóbbnak, könnyebben értelmezhetőbbnek tűnnek ezek az evangéliumok. János viszont teológus. A hagyomány a sas szimbólumot alkalmazza rá, mert szárnyal magasságokban és mélységekben. Emlékszem, korábban nehezebben olvastam János evangéliumát. Ennek egyszerű magyarázata van: nem mindig értettem. Ma már hálásan gondolok vissza biblikum tanáromra, Gál Endrére, aki hatalmas tudásával felnyitotta a szememet. Sok küzdelem után, úgy érzem, ma már van egy kulcs a kezemben János evangéliumának a mélyebb megértéséhez. S közben azt is megtanultam, hogy azt tudom igazán megbecsülni, amiért megküzdöttem.

János evangéliumához kulcs számomra a 20. fejezet 30-31. versei. Jézus sok csodajelet mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek fel ebben a könyvben, az ebben szereplőket azonban feljegyezték, hogy higgyétek, Jézus a Messiás, az élő Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. Lázár feltámasztásának a története is arról szól, hogy Jézus a Messiás, az Isten fia és hogy a hit által életünk legyen benne. János evangélista végigvezeti a Jézussal kapcsolatos történetekben azt a gondolatot, hogy az emberek egyes esetekben véleményt nyilvánítanak. Így van ez Lázár feltámasztásának a történetével is. Hallottuk, hogy vannak, akik azt mondják: Nézzétek, mennyire szerette Őt. Vannak azonban, akik így vélekednek: Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon? Azért tetszik János evangélistának az írói szándéka, mert realista. Hiszen ez, ma is így van: az emberek véleményt nyilvánítanak, és ezek a vélemények bizony meghatározzák a hovatartozásukat.

János evangélista az egyes történések végén, mintegy konklúzióként leírja, hogy vannak sokan, akik hittek benne, ez a mai evangélium végén is elhangzott. De vannak, akik másként gondolkodnak. Ha tovább olvasnánk a 11. fejezetet a 46. verstől, láthatnánk, hogy vannak sokan, akik hittek benne, de sokan elmentek a farizeusokhoz, írástudókhoz, a főpapokhoz és jelentették Lázár feltámasztásának az eseményét, mely után a főtanács összegyűlt és elgondolkoztak azon, hogy valamit tenni kell, mert ha ez így megy tovább, az emberek hinni fognak Jézusban, és akkor ez nagy baj lesz majd számukra. Az evangélista szándéka szerint a történetek befejezéseként most is felteszi azt a kérdést, hogy hová tartozom? Mit gondolok Jézusról? Ugyanúgy ennek a mai feltámasztási történetnek a végén, a jelen élethelyzetünk értelmezéseként is azt gondolom, hogy ez a kérdés számunkra is: Hova tartozom? Az elégedetlenkedők, a panaszkodók, vagy azok közé, akik arra törekednek, hogy a rosszból kihozzák a legjobbat, akik hisznek Jézusban, és hogy a hit által az élet barátaivá lesznek. Hiszen a mi Jézusunk az élet barátja. Ő a feltámadás és az élet, és aki hisz benne, az örökké élni fog. Amen.

 

Felföldi László atya: Nem a halál kezében vagyunk, hanem Isten szerető kezében.

Azt gondolom, a mai napon különös erővel hangzik el az evangéliumi mondat, amit Jézusnak mondanak: Uram, nézd, beteg, akit szeretsz! (Jn 11,3) Uram, az a világ, melyért életedet adtad, az az ember, akiért minden szenvedést vállaltál, Uram, az ember, a világ a család, beteg. Leghitelesebben hangzik fel szívünkből ez, és nekünk kell konkrét lépéseket magunkért, a világért, Istennel hittel tenni.

Ez a világ eddig is beteg volt, az ember eddig is beteg volt, a család eddig beteg volt. Tudtuk, éreztük, beszéltünk róla, de nem volt rá időnk. Nem volt időnk megállni, komolyan elgondolkodni, leülni a családnak, az életnek, a közösségnek, a hitnek a betegágya mellé, és elbeszélgetni róla, hogyan tovább? Megnézni őszintén, mi a baja!

Nem várhatjuk egy beteg társadalomtól, hogy meggyógyítsa az embert. Elhangzik Jézus felé: Uram, ha itt lettél volna… De elhangzik ma is: Isten miért engedte meg? Ha itt lett volna! Isten itt volt, itt van, és itt marad velünk. Mi mentünk nagyon távol tőle. Istent játszottunk. A mi életünkben, a mi otthonainkban, a mi terveinkben, nem maradt hely, a mi asztalunknál nem maradt hely Istennek.

Ennek a világjárványnak az egyik leghatásosabb ellenszere a kézmosás. Egy nagyon egyszerű cselekedet egy világjárvány ellen. A kapcsolatainknak, életünknek, életvitelünknek is meg kell tisztulni, meg kell mosni a gyilkos vírusoktól, hogy aztán meggyógyuljon. Az életünk jobbá tételéhez nem rendkívüli dolgok kellenek. Nagyon egyszerű, természetes cselekedetek, mint a kézmosás. De oda kell rá figyelnünk, meg kell tennünk. Nem engedhetjük, hogy ott folytatódjon az életünk, ahol megálltunk. Meg kell találnunk most egy bensőségesebb életet, a szeretteinket szolgáló jobb utat Istennel és a világgal. Nincs az a vírus, amely megakadályozhat bennünket abban, hogy szép, egymást erősítő, segítő valódi életet éljünk, hogy jól bánjunk egymással.

Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem! (Jn 11,21) Jézus sír a sírnál. Most mindnyájunkat átjár az a szenvedés. Ez a szenvedés gyógyulást kell hozzon, szebbet, jobbat kell hozzon.

Ennél a vírusnál, ennél a szenvedésnél, Isten is szenved. Neki is fáj. Ő az embert nem szenvedésre, hanem szép életre teremtette. És azt mondja Jézus: Ez a betegség … Isten dicsőségére fog szolgálni. (Jn 11,40) A mi életünkben mindez azért történt, mert Isten dicsőségének kell most megmutatkoznia.

Beszélgettem valakivel, akinek nem rég halt meg az édesanyja. Elmondta, hogy ebben a pár napban amióta meghalt az édesanyja, milyen csodálatos ajándékokat kapott az élettől. Sorba jöttek az élet ajándékai, mert nem a halál, hanem az élet, Isten szeretete győzött. Az édesanya halála megmutatta Isten dicsőségét.

Ez a vírus, már mindenképp az életünk része. De az életem nem a vírus kezében van, hanem Isten kezében. Ő kell legyen az életünk központi része. Nem a halál kezében vagyunk, hanem Isten szerető kezében. A döntést mindenkinek magának kell meghoznia, hova helyezi az életét. Nekünk is szólnak Jézus szavai: Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! Majd így folytatja: Lázár, jöjj ki! (Jn 11,43) De Jézus név szerint, neked, nekem is szól: Jöjj ki a vírus, a gonosz emberek, a rosszul gondolkodó emberek által elzárt sírból, jöjj ki a fényre és élni fogsz, és ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét. Együtt kell megélnünk ezt a gazdag és Krisztusi üzenetet: Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!

 

Keresztes László atya: Amikor tetteimmel, szavaimmal, mozdulataimmal, cselekedeteimmel képviselem az Úr Jézust ebben a világban.

Krisztusban kedves testvérek! Jézus pszichéjéről szeretnék pár szót szólni. Egyrészt, hogy mennyire ember volt, érző ember, és mennyire Isten is volt egyúttal. Ez a két természet együtt jelenik meg a mai evangéliumban. Házi feladatot szeretnék nektek adni, hogy olvassatok utána ennek a történésnek, ami elég hosszú, és közben felismerjétek Jézus tetteiből, szavaiból, hogy mi az, amit egészen emberként tesz, amit bárki, mi is megtehetnénk, és mi az, amit az Isten szavára tesz meg. Ez jól elkülöníthető!

Jézus, nem hallotta az Atyától: Na, most már, sírjál egy kicsit! A sírás természetesen fakadt fel belőle, mint emberből. Rosszul esett neki, hogy mi történt Lázárral. Meghalt. Nincs tovább!

Minden evangéliumnál szeretnénk közbeszólni… Ez miért így volt, vagy miért úgy volt? Mert ő, Jézus, egészen ember volt, és egészen Isten Fia is. Vagyis, világosan megmondta. Én azt teszem, amit Atyámnál látok, és tőle hallok. Tehát teljesen, mondhatnám ilyen durva szóval… ki volt szolgáltatva az Atyának. Mikor valami nagy dolgot kellett, hogy tegyen, elment előtte imádkozni, vagyis felvette a kapcsolatot az Atyával, úgyhogy a világ akkor megszűnt az ő számára. És átvette tőle a tanítást, és azt adta tovább. „Magamtól nem szólok sosem” (…) – ezt mondta az Úr Jézus. Persze mint ember, mint emberi természet, úgy szólt. De mindig azt mondta, amit az Atya mondott neki. Nem tollbamondás volt ez, de megérezte, felfogta, hogy mi az Atya akarata mindig, újra és újra, és engedett az emberi érzéseinek is.

Pedig vigasztalhatta is volna magát: Hát meghalt… majd föltámasztom úgyis…De nem. Sírt. Valóságos könnyeket ejtett, és velünk kapcsolatban is ejti a könnyeket, és ez nem mutatvány a részéről. Együtt érez velünk. Szeret minket. Még azt is mondhatnám, minél nagyobb bűnben vagyunk, annál jobban szeret. Lehet mértéket tartani ebben a szeretetben. Ki ahogy rászorul, úgy részesül kegyelemben, ha nyitva vagyunk rá és elfogadjuk. Amit ő tesz, azt az Atya teszi rajta keresztül. És amit Jézus tesz, azt kellene tenni nekünk is. Mert világosan megmondta, hogy hagyatkozzunk rá, engedjük, hogy működjön bennünk és rajtunk keresztül. És amikor Isten országáról tanulunk, hallunk, olvasunk a Bibliából, akkor abban nem csak Jézus, hanem mi is benne vagyunk ebben az országban. Mi is az Ő országa vagyunk. Mibennünk is ott van az Úr Jézus és működni akar. Nem úgy, amint mi szeretnénk, hanem ahogy az Atya őt indítja, úgy indít bennünket. Jó volna egy hullámhosszra kerülni Jézussal, mert valóban az Isten országának a tagjai vagyunk és ő az Isten országa.

Ez a kettősség bennünk is megmutatkozik. Egészen emberként viselkedünk sokszor, csak emberként. De ha odafigyelünk és elfogadjuk, hogy Jézus életét kell élnünk itt a földön, akkor a hit életét éljük, és ez az igazi vallásosság, amikor tetteimmel, szavaimmal, mozdulataimmal, cselekedeteimmel képviselem az Úr Jézust ebben a világban. Aki most, úgymond, láthatatlan, de rajtunk keresztül láthatóvá válik, ahogyan élünk. Erre kaptuk a meghívást, ennek megfelelően éljünk Isten kegyelméből. Amen.

 

Nagy Csaba atya: Ahol megjelenik Jézus, és ahol engedik, hogy beleszóljon a dolgok menetébe, ott minden megváltozik.

Krisztusban szeretett testvéreim!

Ha csak felületesen olvassuk az evangéliumi szakaszunkat, akkor Jézus valamilyen supermannek tűnik fel. Hiszen egy halott embert támaszt fel, valami rendkívülit tesz, megment valakit. János evangélista az evangéliumban nem egy supermant mutat be, de még afféle emberként sem ábrázolja Jézust, mint akinek nincsenek érzései. Lázár föltámasztásának története épp az az evangéliumi hely, ahol Jézus hús-vér emberként jelenik meg. Látjuk, hogy reszket, hogy együtt érez, zokog, sír, kiabál. Egyszerű emberként, hétköznapi emberként szeret és éli át az elvesztésnek a fájdalmát. Amikor mi is szeretünk, akkor mi is hasonló mozdulatokat, mondhatnánk, isteni mozdulatokat teszünk. Isten fiától sem idegenek ezek a gesztusok. Amikor Isten szeret, nagyon emberi gesztusokkal teszi láthatóvá a szeretetét, mint ahogy most Jézusnál is látjuk.

Valójában a halál egyetlen ellenszere a szeretet. Az a szeretet, ami Jézusban is megnyilvánul. János evangéliumát, ha figyelmesen olvassuk, akkor azt látjuk, hogy a hetedik csoda nem más, mint Lázár feltámasztásának a csodája. Feltűnik, hogy Jézus mit tesz értünk, és ez a hetedik csodajel a legtökéletesebb jel. Az első a kánai menyegző, a második a királyi tisztviselő fiának a meggyógyítása, a harmadik a beteg meggyógyítása a Bethesda-fürdőnél, a negyedik csoda a kenyérszaporítás, az ötödikben Jézus a vízen jár, a hatodik a vak látásnak visszaadása, és a hetedik, Lázár feltámasztása. A legtökéletesebb jel, ahol megmutatkozik, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Mennyire érdekes, hogy ahol ez megtörténik, az Betánia. A szó jelentése nem más, mint a szegények háza. Valahogyan mi is ma Betániában vagyunk, a szegények házában, a törékenységünk földjén, a könnyek világában, a súlyos veszteségek sivatagában, a fizikai távolság útvesztőjében. Abban az állapotban vagyunk, amikor kénytelenek vagyunk elviselni a közösség, a testvéreink, az igaz barátok hiányát. E magányunkban, könnyektől duzzadt szemekkel teszem fel a kérdést: Jézus milyen barát vagy te, aki magamra hagysz engem?

Lázár halála minden reménynek a végét jelenti Mária és Márta számára, Jézus számára viszont a kinyilatkoztatás egyik lehetősége. Amikor legsötétebb az éjszaka, akkor van legközelebb a nappal. Csalódottság, reménytelenség, magány, hamis vigasz, fájdalom, részvétlenség, keserűség, ezek mind hozzátartozhatnak az életünkhöz, de ezeken keresztül is megmutatkozik Isten dicsősége. Mennyire érdekes, amikor olvasgatjuk az evangéliumokat… Az a furcsa, hogy Jézus minden temetést elrontott, amivel találkozott. És ebben sok igazság van, azt hiszem. Tényleg, minden temetés, amivel találkozik Jézus, az mind el van rontva. Gyászolnak, és temetni indulnak Naimban… Találkoznak a kapuban Jézussal, és minden megváltozik. Jairus lányánál már ott vannak a hivatásos sirató asszonyok, de bemegy Jézus és elrontja az egészet. Minden másképpen lett Lázár esetében is. Lázár teste kint van a temetőben, és már bomlásnak indul. Erre odamegy Jézus és amit a gondosan szerető kezek megtettek Lázárra: lefektették, finom gyolcsba tekerték, és betették a sírba, azt Jézus egyszerűen feleslegessé teszi. Végül Jézus még a saját temetését is elrontja. Mert amikor kimennek az asszonyok, hogy szeretettel megkenjék a holttestet, a sír nyitva, a sír üres, és Jézus teste nincsen sehol. Nem tudják a testét olajokkal megkenni, mert Jézus feltámadt. Ahol megjelenik Jézus, és ahol engedik, hogy beleszóljon a dolgok menetébe, akár egy temetésbe is, ott minden, de minden megváltozik. Engedjük, hogy Jézus „elrontsa” kicsit a mi életünket is! Amen.

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház