Mit tenne Jézus a helyemben? Legyünk krisztusiak életünk minden megnyilvánulásában! – Jakus Ottó atya elmélkedés az Isteni Irgalmasság vasárnapján

Mit tenne Jézus a helyemben? Mit szólna Jézus ahhoz, amit most mondtam? Mit szólna Jézus ahhoz, amit most cselekedtem? Ilyen gondolkozásmód szükséges ahhoz, hogy átadjuk Jézusnak a vezetést, hogy Jézus élete legyen bennünk. Így a hit egyre inkább növekszik, erősödik bennünk és egyre inkább krisztusiak, azaz keresztények leszünk – hallhattuk Jakus Ottó atya gondolatait április 11-én, húsvét második vasárnapján, az Isteni Irgalmasság vasárnapján a Magyarok Nagyasszonya-főplébánia udvarán megtartott tábori misében. Ottó atya elmélkedését az alábbiakban közöljük. A szentmise felvételről egyházközségünk YouTube-csatornáján megtekinthető.

 

Kedves Testvérek!

Arra szeretnék hívni ezen a vasárnapon mindenkit, hogy gondolkodjunk együtt az élő hitről. A mai evangélium (Jn 20,19-31) tanítása lényegében erről szól: az élő hitről. Befejező mondata János evangéliumának a záradéka egyrészt János evangélistának a szándékát is megfogalmazza. Egyáltalán az evangéliumoknak a szándékát, amit így fogalmaztunk meg annak idején a biblikum órán: hitre vezetés. Mind a szinoptikusok, Máté, Márk és Lukács, de már János is ezzel a céllal írta az evangéliumokat, hogy minden kor embere, aki hallgatja vagy olvassa, az eljusson a hitre, az élő hitre. Egészen pontosan, a Jézus Krisztusba vetett élő hitre. János ebben a záradékban ezt ki is mondja: „… higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne”.

A hitnek az élete: hitélet vagy élő hit, ami nem csak vallásgyakorlásról szól. Gyakran megelégszünk a vallás gyakorlásának különböző cselekedeteivel, az istentiszteleten való részvétellel vagy más egyéb ájtatossággal, imádságokkal, néha egy-egy lelki olvasmánnyal vagy hitoktatáson, katekézisen való részvétellel. Ez mind nagyon fontos és szükséges ahhoz, hogy a hit élő legyen, de még nem meríti ki az élő hitnek a valódi fogalmát. Egy igazán Krisztusban hívő ember nem csak a vallásgyakorlásban éli meg a hitét, hanem – merem ezt állítani – hogy élete minden megnyilvánulásában. A hit gyakorlásában is, de ugyanakkor a mindennapi életében is. A hitnek talán éppen a mindennapi életben való megélése az, ami a keresztény embert valóban jézusivá, sőt hitelessé teszi. Gyakran elhangzik különböző emberektől, hogy a keresztények élete nem hiteles: talán az istentiszteleten való részvételt és az egyéb vallásgyakorlást megteszi, de ahogyan a mindennapi életben beszél, vagy ahogyan cselekszik, az nem jézusi. Ezért, amikor élő hitről beszélünk, akkor az egész életünkről van szó. Az evangélista János és a többi evangélista is, mikor hitre vezetés céljából megírta az evangéliumot, arra szeretett volna bennünket elvezetni, hogy legyünk krisztusiak életünk minden megnyilvánulásában.

Hadd említsek meg egy méltatlanul elfelejtett, de mégis nagyszerű magyar püspököt, Belon Gellértet, aki az úgynevezett átkos időkben sokat szenvedett. Mivel hiteles keresztényi életet élt, ezért az ő személye nem volt kívánatos a társadalomban. Az egyházban is próbálták háttérbe szorítani, nem engedték lelkigyakorlatot tartani. XXIII. János pápa kinevezte püspökké ám évtizedeken keresztül nem engedélyezték a püspökké szentelését, amit végül csak 1982-ben tartottak meg. Belon Gellért úgy fogalmazott, hogy abban a hallgatós időszakban Jézus názáreti életét élte. Nagyon szép elmélkedési könyveket írt, melyek közül tegnap vettem a kezembe Jézus lelkülete című könyvét, és próbáltam a mai vasárnaphoz kapcsolódóan elmélkedést találni. Mikor a hitről elmélkedik, nagyon egyszerűen az írja, hogy: a hit nem más, mint Jézus élete, bennünk! Nagyon tetszik ez a három szó. Jézus élete bennünk… Ugye, máris tudunk azonosulni azzal, hogy Jézus élete nem csak akkor van bennünk, mikor részt veszünk istentiszteleteken, vagy imádkozunk, hanem az élet egyéb területein is, bárhol, odahaza a családban különösképpen, a munkahelyen is, kint az utcán, vagy ahol éppen élünk. Ahogyan élünk, és amit teszünk, annak alapján tudunk Krisztusról tanúságot tenni. Majd Belon Gellért így folytatja: mivel Jézus a hitünk szerzője ezért a hit nem más, mint Jézus értelmével való gondolkodás.

Amikor a hit életét kezdem élni, akkor lemondok a magam értelmének vezetéséről, és a vezetést átadom Jézusnak. Gyakran itt a baj, itt a nehézség. Legalábbis én a magam életében ezt élem meg, ugyanakkor lelkipásztori tapasztalatom, hogy másoknál is ez okoz nehézséget: lemondani a saját értelmem vezetéséről és átadni azt Jézusnak! Lemondani a saját akaratomról, az önző vágyaimról és hinni abban, hogy ha merem átadni Krisztusnak, akkor az ő vezetésével az élet csak jobb és szebb lesz, tartalmasabb, boldogabb. Mindegy hogyan nevezzük. Ezt a merészséget gyakran nem merjük megtenni.

Amikor ezen a vasárnapon a hit életéről gondolkodunk, lényegében arra hív minket az evangélium és különösképpen Jézus, hogy merjük ezt a lépést megtenni: lemondani a saját akaratról és átengedni a vezetést Jézusnak. Mit tenne Jézus a helyemben? Mit szólna Jézus ahhoz, amit most mondtam? Mit szólna Jézus ahhoz, amit most cselekedtem? Ilyen gondolkozásmód szükséges ahhoz, hogy átadjuk Jézusnak a vezetést, hogy Jézus élete legyen bennünk. Így a hit egyre inkább növekszik, erősödik bennünk és egyre inkább krisztusiak, azaz keresztények leszünk.

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia / PE