Ne féljünk a szenvedésektől – Bibliamagyarázat Németh István atyától Márk evangéliuma szerint (Mk 15, 16-20)

A pandémia idején – 2021. március 15-től – Németh István atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház káplánja által vezetett bibliaórák az online térbe költöztek, ahol közreadjuk a Márk evangéliumának adott szakaszához tartozó szentírás-magyarázatot István atyától.

A Passió címú film (2004) egyik jelenete

A katonák a helytartóság belső udvarába vezették őt és összehívták az egész csapatot. (Mk 15, 16) 

Jézus szenvedéstörténetének újabb részében beteljesül a jövendölés, amit maga Jézus mond el a szenvedéséről: „Azok halálra ítélik és kiszolgáltatják a pogányoknak, akik kigúnyolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik” (Mk 10, 34). De kik lehettek a katonák? Nagy valószínűséggel római állampolgárok voltak és görögül beszélhettek. Akik Jeruzsálemben vagy a provinciában tartózkodtak, általában a birodalom keleti részéről érkeztek. Úgy tűnik, a zsidók mentesültek a katonai kötelezettség alól, tehát teljesen beteljesül a márki passiójövendölés, hogy a pogányok gúnyolják ki Jézust, hiszen csak nem zsidó tagja volt a katonaságnak.

Miért kellett Jézust bevezetni a helytartóság belső udvarába? A szenvedéstörténetből kitűnik, hogy a Pilátussal történt beszélgetés egy nagyobb külső helyen zajlott, majd innen vezetik el Jézust. Innentől kezdve senki sem látja őt, csak és kizárólag a csapat. Tehát Jézus teljesen ki van szolgáltatva a katonáknak, senki sincs vele: idegenek kezére került, akik gúnyt űznek belőle.

Mit jelent az, hogy az egész csapatot összehívják? Márk ezzel a megjegyzésével érzékeltetni szeretné, hogy milyen mértékben űztek gúnyt Jézusból. Szinte fokozza a leírást – az olvasó ezzel a megjegyzéssel bele tudja magát képzelni a szituációba. Az egész csapat összejött erre az eseményre. Több mint valószínű, hogy a csapat katonai szakszó volt és más forrásból tudjuk, hogy a római légió tizedrészét jelentette. Egy légióban körülbelül 5000-6000 ember szolgált, tehát Jézusnak 500 idegen, pogány ember előtt kell elszenvednie a mentális terrort. Képzeljük el magunk elé: 500 katona jön össze, akik még csak nem is a saját nemzetéből valók, azért, hogy rajta nevessenek. Lelkileg óriás mértékben megterhelő lehetett Jézusnak. Mindannyian tudjuk, hogy legjobban nem a testi terror tud fájni, hanem a lelki, amikor úgy igazán belénk döfnek késeket. Jézusnak is ezt kellett elviselnie a katonáktól.

Aztán bíborszínű ruhát adtak rá és tövisből font koronát tettek fejére. Majd így köszöntötték: „Üdvöz légy, zsidók királya!” (Mk 16, 17-18)

A kigúnyolás első jele a bíborköntös és a töviskorona. Bíborköntös viselése szokás volt a keleti népeknél – az uralkodó hordhatta, a hatalmának jele volt. A töviskoronát sokszor úgy értelmezzük, mint egy kínzóeszközt, pedig nagy valószínűséggel nem arról van szó. A görög szó arra enged következtetni, hogy a növény, amiből a koronát készítették valószínűleg egy medveköröm fajta volt (akanthus görögül), ami nem konkrét töviseket jelentett. Mind a ruha, mind a korona a gúnynak a jelképe: ennyit ér a zsidók királya, egy csapatnyi katona ki tudja gúnyolni őt.

Eközben náddal a fejét verték, leköpdösték és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort és saját ruháit adták rá. Azután elvezették, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15, 19-20)

A kigúnyolás tettlegességig fajul: náddal verik Jézus fejét és leköpdösik. 500 edzett férfiemberről van szó: teljes megszégyenítés zajlik. A nád valószínű szintén a gúnynak lett volna a tárgya, mintegy királyi jogarként lehetett volna Jézus kezébe adni, mégis tovább mennek, és ezzel már megverik Jézust. Nagyon idevág Mikeás próféta könyvéből: „Vagdosd meg magad, gyász leánya! sáncokat emeltek ők ellenünk, vesszővel verték arcul Izrael bíráját” (Mik 4,14), Izrael bírája alatt könnyen lehetett Izrael királyát is érteni. Leköpdösik, teljesen megvetik, majd Izrael királya előtt térdet hajtanak – a paródia a csúcsára ér: egy teljesen megalázott emberbe még egyet beledöfnek ironikusan a térdhajtással.

Jézust parodizálják, úgy tesznek vele, mintha király lenne és közben csúfolják. Pedig ő tényleg király, csak nem ismerik fel benne. Félreértelmezik az ő királyságát. Ő pedig csendben tűri, nem tud rajta változtatni. Jézus ezzel a viselkedésével vajon mire tanít minket? Megmutathatta volna hatalmát a katonákkal szemben – mégse tette, mert Jézus nem olyan király, aki a hatalmát firtatja másokkal szemben, hanem  olyan király, aki a feladatát és küldetését végzi. Jézus feladata az, hogy az Atya akaratát megtegye, és ebben kitart a legvégsőkig. Majd leveszik róla a bíbort, a töviskoronát azonban nem és kivezetik a városból, azért, hogy keresztre feszítsék. Jézusnak az igazi királysága most fog megnyilvánulni: még rajta van az egyszerű korona és elvezetik, hogy a nép felé emeljék.

Jézust különös királyként mutatják be az evangéliumi elbeszélésben. A passiónak ez a része nem is annyira Jézus szenvedését mutatja be, hanem az ő tényleges királyságának tulajdonságait. Jézus olyan uralkodó, aki a saját szenvedésével tud vezetni: nem ő szenvedtet másokat, hanem megteszi azt, ami az ő feladata – még akkor is, ha az szenvedéseken visz keresztül. Példája pedig már sokakat jobb belátásra térített az évszázadok során, valóban el tudja érni Jézus uralkodásának a célját: van értelme a szenvedéseknek akkor, ha az Atya akaratát tesszük meg vele.

Jézus minket is tanít, mert nekünk is van feladatunk és küldetésünk az Atyától, amit meg kell tennünk. Ez pedig sokszor szenvedéseken keresztül vezet. Ne féljünk a szenvedésektől, mert általa az Atya akaratáért  megyünk el a legvégsőkig, hiszen igazán csak az isteni akarat teljesítése ad értelmet az életünknek.

Németh István, káplán

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia