Nyíregyházán is elkezdődött az Ökumenikus Imahét

Az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletét Nyíregyházán január 21-én tartották – szokás szerint – az Evangélikus Nagytemplomban, ahol igét hirdetett Palánki Ferenc, debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a liturgiát Hecker Márton metodista lelkész vezette. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Elnöksége tavalyi döntése szerint az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletének vasárnapja 2018-tól az üldözött keresztényekért való imádkozás napja is egyben. Az imahét központi igéje: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…”/ „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6).

Beszédében Palánki Ferenc püspök atya a döntés szabadságáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk az életünkben, amihez kedvünk van, hanem kizárólag a döntés ránk bízott szabadságát. A főpásztor rámutatott, életünk minden egyes napján döntéseket kell hoznunk az Isten mellett, és a döntés szabadsága jelenti az életünk szépségét és gazdagságát. Csak az Istennek szentelt, szeretetben megélt élet hozhatja el számunkra a teljesség és az egység érzését.

Az ökumenikus imahét január 22-én, hétfőn 18 órakor folytatódik, amikor a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházba várják a híveket, ahol Dr. Fekete Károly református püspök hirdet majd igét.

Forrás, fotó: Tamaskovicsné Tóth Otília