Nyíregyházán is meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját

2021.12.06.

Több száz ember várakozott Nyíregyháza főterén, december 5-én, advent második vasárnapján  hogy részesüljenek az ünnepélyes gyertyagyújtás meghitt pillanataiban.

Ezúttal Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök gazdagította a jelenlévőket ünnepi gondolataival, kifejezve örömét, hogy együtt imádkozunk, várakozunk a karácsonyra, a Megváltó születésére. Jézus azért jött el erre a világra, hogy bennünket megerősítsen abban, hogy életünk végtelen értékű, és hogy elvezessen az isteni életbe.

Ezután püspök atya utalt a Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyház tornyában kialakított kilátóra, amelyet a gyertyagyújtás előtti percekben adtak át. 94 lépcsőfok vezet a torony-kilátóig, ahonnan különleges panoráma tárul az ember szeme elé, felülről látható a város, az adventi fények.

A megyéspüspök a 2023-as püspöki szinódust megelőző két éves szinodális útról is beszélt, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg ez év októberében. A szinódus szó azt jelenti: együtt az úton. „Nekünk, különböző világnézetű embereknek Nyíregyházán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében, az egyházban együtt kell járni életutunkat, hogy mindannyian célba érkezhessünk” – fogalmazott, majd a szinódusi folyamat három kulcsszaváról beszélt: a közösségről, a részvételről és a küldetésről:

„A közösséget mi alkotjuk, akik a közös értékek viselői, hordozói, őrzői vagyunk. A részvétel azt jelenti: mindenkinek részt kell vennie a közös úton, a közös szolgálatban, a szeretet megélésében, amelyből következik a misszió, vagyis a küldetés. Mindannyiunk élete fontos, ezért meg kell élni a küldetésünket, a szeretetet. Jézus Krisztus meghívott bennünket, hogy Őt követve járjunk a közös úton, a szeretet útján és felelősséggel vegyünk részt a közösség életében.

Végül a Miatyánk közös elimádkozásával és püspöki áldással zárult a gyertyagyújtási ünnepség, ezt követően pedig kulturális programokkal folytatódott az est további része.

Az ünnepélyes gyertyagyújtáson többek között jelen voltak: Csordás Gábor, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyház plébánosa, dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője, Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Jászai Menyhért, nyíregyházi alpolgármester.

Forrás: Kovács Ágnes / Öröm-hír sajtóiroda / Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia