Úrnapi előkészületek – Kérjük a Testvérek közreműködését!

2021.06.01.

Az Úrnapja Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe, az Oltáriszentségben köztünk lévő, megtestesült Krisztus ünneplését szolgálja. A Szentháromság vasárnapja utáni csütörtökön, Magyarországon a következő vasárnapon tartott főünnep, mely 2021-ben június 6-ra esik. Úrnapján reggel 9 órakor ünnepi szentmisét mutat be Palánki Ferenc megyéspüspök a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, majd a liturgia körmenettel folytatódik, így június 6-án a 10.30-as szentmise elmarad.

Az úrnapi körmenet mai formájának hagyománya az 1600-1700-as évekre nyúlik vissza. Az Oltáriszentséget rendszerint a miséző pap vagy püspök vitte díszes baldachin alatt. Az utcák díszítése is az ünnepléshez tartozott. Szebbnél szebb virágszőnyegeket készítettek, és a négy égtáj irányába felállított oltároknál álltak meg útközben, ahol egy-egy evangéliumi részletet olvasott fel a pap, vagy a diakónus majd áldást adott; utána folytatódott a körmenet.

Nyíregyházán is évszázados hagyománya van az úrnapi körmenet tartásának, mely a vírushelyzet miatt 2020-ban elmaradt. Az idén a biztonsági előírások megtartása mellett újra méltó módon tarthatjuk Krisztus szent Testének és Vérének főünnepét.

Az ünneplés előkészítésében ebben az évben is kérjük a Kedves Testvérek nagylelkű segítségét. A gallygyűjtéshez június 5-én, szombaton metszőollóval, gallyvágóval várjuk a férfiakat a plébánián. Sátorállítás és –díszítés a szokott helyszíneken az ünnep napján, vasárnap reggel 6-kor, ahol számítunk az asszonyok, gyermekek közreműködésére is. További felvilágosítás a plébániai irodában kérhető.

Az úrnapi körmenetben – hagyományaink szerint – idén is a leendő elsőáldozók szórják majd a virágszirmokat. Kérjük a Testvéreket, hogy akinek van lehetősége, gyűjtsön és hozzon virágszirmot a jövő hét folyamán, melyet a sekrestyében lehet leadni.

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia / Papp E.