Bibliakörttartunkoktóber 1-jén, szerdán este 19-kor.
Rózsaeső imaestetszervez a Főplébánia karmelita közösségeokt. 2-án,csütörtökön délután 16.00 órától az örökösföldi templomban.A tanúságtétellel, lelkigyakorlattal, szentmisével szeretnénk az imádságról és Isten működéséről elmélkedni, és Kis Szent Teréz közbenjárását kérni. Részletek a plakáton megtalálhatók.
Ugyancsak október 2-án elsőcsütörtökön 17 órától rózsafüzért imádkozunk és szentségimádást tartunk papi és szerzetesi hivatásokért.
Október 3-án elsőpénteken egész napos, csendes szentségimádásra lesz lehetőség, a misék után pedig elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát.
Templomunk búcsúünnepe október 11-én, szombaton lesz. Ez egybenegyházközségünkcsaládi napja is. Az ünnepi szentmise délelőtt 10:00 órakor kezdődik. Ezt követően a plébánia udvarán tartjuk meg a családi nap programjait, amit délután 3 órakor tér-zenével zárunk. Jegyek már vásárolhatóak a plébánia irodájában és a sekrestyében. A gyermekeknek ingyenes, 16 éves kortól pedig 2000 Ft/fő.
A Szent Imre Katolikus Iskola nyílt napot szervez az érdeklődő családoknak: okt. 1-jén a gimnáziumba jelentkezőket, okt. 2-án pedig az alsó tagozatba készülőket várják reggel 7:45-től.