Magyarok Nagyasszonya

A nyilvános misék szünetelése miatt az interneten keresztül köszöntötte a híveket Csordás Gábor plébános, aki a plébánián szolgáló lelkipásztorokkal Figeczki Balázs, Jakus Ottó, Németh István és Szidor János atyákkal közösen mutatott be szentmisét március 21-én, nagyböjt ötödik vasárnapján a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Ezen a napon letakarjuk a kereszteket a templomokban, hogy kifejezzük az Isten emberszeretetének, ember felé fordulásának titkát, a szeretet szenvedéssel járó nagy titkát, melyről az elhangzott szentbeszédben hallhattunk elmélkedést Csordás Gábor plébános atyától.

„Amit el akarunk érni, azért meg kell küzdenünk.”

Felnőtté válásunk egyik nagy felismerése, hogy mindennek ára van – kezdte elmélkedését Gábor atya -, amit el akarunk érni, azért meg kell küzdenünk, áldozatot kell hoznunk. Minél nagyobb vágyaink vannak, minél nagyobb dolgokat akarunk elérni, annál nagyobb erőt, energiát kell belefektetni. Mindennek meg kell fizetnünk az árát, mert ezt diktálja az önzés, ezt diktálja a bűnnel sebzett világ logikája. De Isten szeretete úgy gyógyít minket és Isten megváltása úgy működik, hogy szembe megy ezzel a logikával és Krisztus Urunk vállalja az áldozatot. Ezt ünnepeljük a húsvéti misztériumban, sőt egész keresztény életünkben: van egy dolog, amit nem nekem kellett elérnem és nem nekem kellett megküzdenem érte. A saját üdvösségemet az Isten adja az ő ingyenes szeretetével és valóban csak úgy kapom tőle, mert gyermeke vagyok és szeret engem. Amikor Jézus Krisztus készül a nagy áldozathozatalára, akkor éppen erről beszél: megdicsőíteni az Atyát. Van-e annál nagyobb dicsőség az ő számára, mint az, hogy megmutathatja, milyen is az Isten valójában és hogy mennyire bízik benne? Jézus Krisztus csak úgy tudta vállalni a megváltói művet, hogy tudta, hogy van értelme és tudta, hogy a mennyei Atya majd igazolni fogja őt.

„Az ember, aki igazán szereti a másikat, áldozatot hoz érte.”

Könnyű beszélni a szeretetről… Jézus rengeteget beszélt róla, de tudta, hogy előbb-utóbb bizonyítania is kell. De hogy mekkora személyes küzdelem volt benne, az felsejlik az evangéliumokban. Az emberi énje, ha nem is tiltakozik, de ódzkodik az áldozatvállalás ellen, aztán majd az olajfák hegyén szó szerint vérrel verítékezve küzdi le a belső ellenállását. Az ember nem akar szenvedni. De az ember, aki szeret, az tud szenvedni és tudja vállalnia a szeretettel járó szenvedést. Az ember, aki igazán szereti a másikat, az áldozatot hoz érte, és így fogja ő is megdicsőíteni az Istent, aki szeretetével áldozatot hozott érte, az emberért. Nem nagy szavak ezek és elvont okoskodások, hiszen napról-napra mi magunk is megtapasztaljuk: hány és hány áldozatot kell meghoznom, hogy egyáltalán működhessen az életem, hogy legyenek normális emberi kapcsolataim, hányszor kell a sértődöttségemet, a büszkeségemet feláldoznom, és megbocsájtani a másiknak, hogyha nem akarok mindenkivel haragban lenni? Hányszor kell türelmesnek lennem a másikkal, ha nem akarok mindig veszekedni meg vitatkozni és nem akarok örök feszültségben élni? Hányszor kell áldozatot hoznom, hogy a párkapcsolatomat, a házasságomat egyben tartsam, hogy új életet nevelhessek a családomban, hogy a gyermekeim megszülethessenek és felnőjenek? Hányszor kell áldozatot hoznom, hogy az idős szüleimet szeretni és tisztelni tudjam? Látjuk, hogy mennyire alapvető dolog, ugyanakkor mekkora kihívás ez az életünkben.

„Minden áldozat és küzdelem, amit vállalok valakiért, az nem céltalan és nem értelmetlen.”

Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus a szeretetről szóló tanításában arról is beszél, hogy ez az ő szenvedésével és önfeláldozásával fog járni, másrészt azt is hozzáteszi, hogy ez fogja az Istent megdicsőíteni. Órigenész (egyháztanító, Kr. u. 184-254, a szerk.) mondja: Isten, mivel szereti az embert, képes szenvedni. A szeretet még az Istennek is tud szenvedést okozni. Nyilván nem tudjuk, hogy a végtelenül hatalmas Isten hogy szenved, de azt látjuk, hogy Jézus Krisztus szenvedett és nagyon tudatosan vállalta azt. Amikor a saját kis hétköznapi lemondásainkkal küzdünk és fizetjük az árát mindennek ezen a világon, nem kell szégyellni, hogy ezek ellenérzéssel töltenek el bennünket. Nem kell szégyellni azt, ha néha azt érezzük, hogy a másik embert szeretni küzdelmes és nincs hozzá kedvünk. Nem kell szégyellni, hogy akár a kényelem-szeretetem, akár a lustaságom, akár a józan ész okán elkezdjük mérlegelni, megéri-e szeretni a másikat, megéri-e szeretni az Istent? Jézusban is megvoltak ezek az érzések és kavarogtak benne. Mégis hogy tudta ezeket legyőzni? Úgy, hogy tudatosította önmagában és a többiekben is, hogy mindezeknek van célja. Minden áldozat, minden küzdelem, amit vállalok valakiért, az nem céltalan és nem értelmetlen. A küzdelem, a szenvedés és a félelmek ott voltak Jézusban is, de ő bízott az ő mennyei Atyjában: Megteszem a te akaratodat. Azt is tudta, hogy fel fogja őt támasztani, azaz tudta, hogy az önfeláldozása nem a pusztulásba fogja vezetni. Nekünk könnyebb dolgunk van, hiszen éppen a hitünk és Jézus Krisztus önfeláldozó szeretete mutatja meg számunkra a következő lépést, a szenvedéseink, a küzdelmeink, az áldozathozatalunk utáni következő állomást, ami az élet teljessége. Az a fajta jutalom, amit csak akkor kapunk meg, ha előtte vállaltuk a küzdelmet.

„Tanítson minket Krisztus keresztje és az a nagy-nagy szeretet, ami mögötte áll a saját keresztjeink hordozásában is!”

Isten szeretete ingyenes, feltétel nélküli, de hogy a mi életünkben is megvalósuljon és el tudjuk fogadni, hasonlóvá kell válnunk ahhoz a szerető Istenhez, aki még a saját fiát is képes volt feláldozni értünk. Vállaljuk bátran a napi szenvedéseinket, napi küzdelmeinket! Tudatosodjon bennünk az, hogy akarok és tudok a másik emberért szenvedni, áldozatot hozok érte és nem számolgatom, hogy megéri-e vagy nem, nem kérem számon tőle, hogy mikor fogom tőle visszakapni. Akkor tudom elfogadni a megváltó Isten szeretetét, ha a saját életemben is meg tudom azt élni, és akkor minket is valóban Krisztus keresztje vonz. Nem a szenvedés, a küzdelem és a halála miatt, hanem a mögötte álló szeretet miatt, és így mi is megdicsőülhetünk ővele együtt. A mennyei Atya szeretne minket látni az ő szeretetében, dicsőségesen. Igaz hogy sok-sok küzdelem és vérrel való verítékezés után, de mégiscsak az ő dicsőségében és szeretetében időzve. Tanítson minket Krisztus keresztje és az a nagy-nagy szeretet, ami mögötte áll a saját keresztjeink hordozásában is!

A nagyböjt ötödik vasárnapján bemutatott szentmise egyházközségünk YouTube csatornáján, IDE KATTINTVA megtekinthető.

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia / Papp E.