Magyarok Nagyasszonya

A pandémia idején 2021. március 15-től Németh István atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház káplánja által vezetett bibliaórák az online térbe költöztek, ahol közreadjuk a Márk evangéliumának adott szakaszához tartozó szentírás-magyarázatot István atyától.

A Passió című film (2004) egyik jelenete

A főpapok ekkor mindenféle vádat hoztak föl ellene. (Mk 15,3)

Nem tudjuk, hogy pontosan mivel kezdték el vádolni Jézust, nem közli az evangélista. Érdemes lenne abba is belegondolni, hogy a felhozott vádakból Pilátus mennyit érthetett meg. Ő egy római ember volt, semmi köze nem volt a zsidósághoz. Mit érthetett abból, ha valakit istenkáromlással vádolnak? Ha magát a fogalmat meg is értette, miért tekintette volna azt helytelennek? Tehát a zsidó főpapoknak mindent be kellett vetniük, hogy meggyőzzék Pilátust az igazukról.

Pilátus erre újra megkérdezte: „Nem válaszolsz semmit? Hallod, mi mindennel vádolnak.” De Jézus nem válaszolt többé. Ez meglepte Pilátust. (Mk 15, 4-5)

Talán jobb fordítás lenne az, hogy Pilátus azt kérdezi Jézustól: Nem válaszolsz semmit? Nézd, mennyi mindennel vádolnak téged! Úgy tűnik, hogy Pilátus számára gyanús az egész vádeljárás. Annyi vádat hoztak fel Jézus ellen, hogy most már kíváncsi a másik fél álláspontjára is. Sőt a római jog szerint kötelező volt Pilátusnak meghallgatnia a vádlottat is. De Jézus semmit sem válaszol (érdekes a görögben a dupla tagadás, az evangélista erősen aláhúzza, hogy Jézus mostantól kezdve tényleg nem fog semmit se mondani). Az evangélista nem részletezi, hogy miért nem válaszol Jézus. De talán eszünkbe juthat az egyik dal az Úr szenvedő szolgájáról Izajás prófétánál, mintha csak ez teljesülne be Jézus hallgatásával: „Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját” (Iz 53,7).

Pilátus pedig mindezen meglepődik. Az ige, amit a szöveg használ, elég gyakran fordul elő a többi evangélistánál, mint egy átlagos reakció Jézus csodáira: a tömeg csodálkozott/meglepődött azon, hogy Jézusnak milyen hatalma is van. Mégis Márknál mindössze négy helyen fordul elő az ige, ezek közül két helyen pedig Pilátus reakciója: a gerazai megszállott, amikor elmeséli Jézus szabadító tettét, meglepődöttséget okoz a hallgatóságnak (Mk 5,20), Jézus maga lepődik meg a názáretiek hitetlenségén (Mk 6,6) és végül Pilátus kétszer lepődik meg: ezen a ponton, hogy Jézus nem válaszol semmit és azon, hogy Jézus már halott volt (Mk 15,44).

Úgy néz ki, hogy Pilátusnak Jézussal való találkozása tele van meglepetésekkel, számára váratlan fordulatok állnak be, nem úgy történik minden, ahogyan ő azt kiszámította. Jó elgondolkodnunk nekünk is azon, hogy vajon nekünk tud-e még meglepetést okozni Jézus viselkedése, tanítása, személye? Ha igazán foglalkozunk Jézussal, akkor minden egyes napunkban találhatunk valamilyen meglepetést, amikor ismét egy újabb és újabb módját fedezzük fel, hogy Jézus milyen is valójában.

Szokásban volt, hogy az ünnep napján szabadon bocsássa azt a foglyot, akit kértek. (Mk 15, 6)

A biblikus hagyományon kívül nem találunk arra utaló jelet, hogy valóban lett-e volna ilyen szokás zsidó körökben, hogy a helytartó húsvét alkalmából bármilyen foglyot is szabadon bocsátott volna. Ugyanakkor néhány kutató, többek között Robert Merritt (Jesus Barabas) arra jutott, hogy valóban volt ilyen jellegű tradíció a görög kultúrkörben, ami egy Dionüszoszhoz köthető ünneppel volt kapcsolatban. Azonban ezekben az esetekben a rabokat csupán az ünnep idejére engedték szabadon, teljes amnesztiáról szó sem volt. Az evangéliumi történetből pedig arra következtethetünk, hogy Barabás feltehetőleg teljes amnesztiát kapott.

Talán ezzel hozható párhuzamba az is, hogy a római jog lehetővé tette a vád ejtését az ítélet meghozatala előtt és ugyanakkor a kegyelmet is az ítélet után (Bauman: Crime and Punishment in Acient Rome), emellett pedig a későbbi időkben – különösen az I. század végén – az is szokásban volt, hogy közfelkiáltás révén amnesztiát lehetett kapni a római joggyakorlatban (Merkel: Die Begnadigung am Passahfeste). Habár Jézus korabeli hasonló esetre nincs más feljegyzés, mégis valóban volt a gyakorlatban egy hasonló jellegű eljárás, amelynek során egy elítélt bűnös ember is kegyelmet kaphatott.

Volt a börtönben más lázadókkal együtt egy Barabás nevű. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. (Mk 15, 7)

Barabás névválasztása valószínűleg nem véletlen. Arámiul a Barabás annyit jelent, mint az atya fia. Érdekes megjegyezni azt, hogy Jézus az Atyát, Abbának szólítja meg a getszemáni–kerti imában. Barabás teljesen Jézus kontrasztja, őt is az Atya fiának hívják, mégis a börtönben ül lázadókkal, gyilkosokkal együtt. A szöveg ugyan nem mondja azt, hogy Barabás maga is gyilkos lenne, de valószínűsíthető. Milyen érdekes, hogy Márk úgy mutatja be a gonosz lázadót, mint aki sok mindenben, különösen a nevében, de ugyanakkor a helyzetében is hasonlít Jézushoz, az igazhoz. Sokszor találkozhatunk ezzel a mindennapi életben is. A gonosz, a rossz nagyon sokban hasonlít a jóhoz, nehéz felismerni, hogy tényleg hová tartozik egy-egy dolog. Azonban rövid idő alatt megismerhetjük a dolgok valódi oldalát.

A nép ekkor eléje vonult és kérte a kegyet, amit máskor is meg szokott adni. Pilátus megkérdezte tőlük: „Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?” Észrevette ugyanis, hogy a főpapok irigységből szolgáltatták ki neki. (Mk 15, 8-10)

Pilátus ezen a ponton már úgy hivatkozik Jézusra, mint a zsidók királyára. Mintha még ő akarná győzködni a népet: nézzétek, itt van a ti királyotok, látom, hogy ártalmatlan, rám veszélyt nem jelent – szívesen szabadon bocsátom. Mindezt azért teszi, mert átlát a főpapokon, akik irigyek voltak Jézusra. Érdekes, hogy az irígység mint kifejezés csak ezen a helyen fordul elő Márk evangéliumában. Mit jelent irigynek lenni? A főpapok talán veszélyben érezték a saját pozíciójukat, vagy esetleg valaki népszerűbb volt, mint ők? Jobban figyeltek az emberek Jézusra, mint rájuk? Nem tudjuk meg pontosan, hogy mi volt az irigységük alapja.

A főpapok azonban fölizgatták a népet, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje. (Mk 15, 11)

Milyen egyszerűen befolyásolható a nép. Még korábban attól tartottak a főpapok, hogy Jézust nehogy nyilvános helyen fogják el, nehogy zavargás törjön ki a nép között (14. fejezet), mert annyira népszerű volt Jézus a nép körében, most pedig ilyen könnyen meg lehet győzni őket másról. A nép engedi magát befolyásolni. Ez egy mai probléma, hiszen annyi információnk van, hogy nehezen igazodunk el közötte. Kicsit olyanok vagyunk, mint az a nép azon a bizonyos napon Pilátus előtt, akik hagyták magukat felizgatni. Sokszor talán a legjobb lenne, ha mindent kritikus higgadtsággal, nyugodtan vizsgálnánk meg, hogy a lehető legnagyobb mértékben objektívek maradjunk az értékelésünkben.

Pilátus ismét megkérdezte: „Mit tegyek tehát azzal, akit a zsidók királyának hívtok?” Azok újra kiabálni kezdtek: „Keresztre vele!” „De hát mi rosszat tett?” – kérdezte Pilátus. Azok még erősebben kiáltoztak: „Keresztre vele!” Pilátus a nép kedvére akart tenni, ezért szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15, 12-15)

Pilátus nem talál Jézusban semmi kivetnivalót, menteni akarja, de a tömeg hajthatatlan. Érdekes, hogy Márk evangéliumában nem Pilátus ötlete volt az, hogy Jézust keresztre feszítsék, hanem a népé. Mit jelent a keresztre feszítés? Az egyik legbrutálisabb és legszégyenteljesebb kivégzési mód volt Jézus korában. Nem volt ismeretlen gyakorlat, számos olyan beszámolóról is tudunk, hogy tömegesen végeztek embereket, javarészt lázadás, felkelés vagy árulás miatt. Javarészt azonban csak az alacsonyabb társadalmi rétegeket feszítették keresztre: a rabszolgákat, idegeneket, szegényeket.

A keresztre feszítés folyamata általában egy bizonyos sorrendet követett: az elítéltet megostorozták, majd a vízszintes gerendát kellett cipelnie a kivégzőhelyre, ami általában a városon kívül volt. Természetesen a megszégyenítés miatt erre a helyre a forgalmas utcákon át vezették ki, hogy minél megszégyenítőbb legyen.

Pilátusnak nem ez volt az eredeti szándéka, csak a nép nyomására bocsátotta szabadon Barabást és adta át nekik Jézust. Mégis engedett a nyomásnak, mert a kedvükre akart tenni. Volt vajon Pilátusban valamilyen megfelelési kényszer? Vagy csak ügyes politikai tettet hajt végre? Nem derül ki pontosan, de az biztos, hogy nem hajlandó kiállni az elvei mellett, nem a józan ész alapján dönt Jézus ügyében, hanem hagyja, hogy mások befolyásolják őt is.

A szenvedéstörténet ezen része Pilátus dilemmáját mutatja be. Pilátus találkozik Jézussal és ez a találkozás számos meglepetést tartogat számára. Leginkább talán saját magán kell majd meglepődnie, hiszen igen könnyen megingatható meggyőződésében, elhatározásában. Jó elgondolkodni azon, hogy mi mennyire vagyunk befolyásolhatók vagy éppen mennyire tudunk megmaradni azokban a döntéseinkben, amiket jónak tartunk?

Németh István, káplán

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia