NEK utótalálkozót rendeztek Nyíregyházán

2021.11.09.

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Debecen-Nyíregyházi egyházmegyei utótalálkozóját rendezték meg november 6-án, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A nap vendége Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára volt, aki jelenlétével, előadásával, valamint az ünnepi szentmisén tartott elmélkedésével gazdagította a találkozót.

Közel két hónap telt el a szeptember 5-12-ig tartó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus óta, az események mégis  elevenen élnek emlékeinkben, feledhetetlen nyomot hagyva bennünk. Az utótalálkozóra sokan eljöttek, hogy megoszthassák élményeiket egymással, közösségeikkel.

A találkozó főszervezője és moderátora dr. Krakomperger Zoltán püspöki helynök atya volt.

A gyülekezési időben a kongresszus eseményeiről az egyházmegyei hívek, közösségek, intézmények részvételét bemutató videó-bejátszások, fotók felidézték az ott megélt örömöt, meghatódottságot, a Jézussal való találkozás közösen megélt kegyelmi élményét, majd lélekben is elcsendesedve köszöntöttük a szentségi Jézust.

A szentségimádást Palánki Ferenc megyéspüspök atya vezette, aki a közös imádság után házigazdaként üdvözölte a jelenlévő híveket, lelkipásztorokat és mindenekelőtt Fábry Kornél atyát, megköszönve neki és munkatársainak az Eucharisztikus Kongresszus megrendezését, lebonyolítását.

Püspök atya háláját fejezte ki a Jóisten különleges kegyelméért, hogy átélhettük ezt az eseményt, amely talán már a mi életünkben nem fog megismétlődni itt Magyarországon. Ezért is jelent óriási kegyelmet, hogy részt vehettünk ezen a nemzetközi keresztény találkozón. A főpásztor azt is különlegesnek tartja, hogy a világ jelenlegi helyzetében, a járványhelyzetben talán mi magyarok voltunk az a nemzet, ország, ahol ezt meg tudtuk rendezni, megajándékozva ezen találkozás élményével a világ keresztényeit.

Fábry Kornél atya előadásában a kongresszust megelőző előkészületekről is szólt, képekben visszatekintett az eseményekre számokban is kifejezve azokat, valamint megosztott olyan kulisszatitkokat, érdekességeket, amelyek a kongresszus különlegességét, egyediségét is igazolják.

Az előadás felvételről itt visszanézhető:

 

A találkozón elhangzott tanúságtételek itt visszanézhetők:

A találkozóról készült részletes összefoglaló a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján olvasható.

Forrás, fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye / Kovács Ágnes

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia