2025.11.30. ADVENT I. VASÁRNAPJA

  1. Advent hétköznapjain, valamint szombatonként is Rorate szentmisék lesznek reggel 6 órakor. Aki ezeken az alkalmakon szívesen vállal felolvasást, kérjük, jelentkezzen a sekrestyében. A szombati Roraték után várjuk a kedves híveket közös reggelire a plébánián.
  2. December 4-én elsőcsütörtökön 17 órakor szentségimádás lesz papi és szerzetesi hivatásokért.
  3. Csendes szentségimádásra lesz lehetőség napközben december 5-én, elsőpénteken, a szentmisék után pedig elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát.
  4. Angol nyelvű szentmisékre várjuk a kedves külföldi testvéreinket minden hónap első vasárnapján 12 órakor itt a templomunkban. Az első alkalom december 7-én 12 órakor lesz.
  5. A KÉSZ szeretettel vár minden érdeklődőt karácsonyi összejövetelére, amelyen dr. Kovács László Attila nyugalmazott evangélikus lelkész előadást tart Tisztelgés a 150 éve született Schweitzer Albert előtt címmel december 10-én 17 órakor az Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében.
  6. Azok a fiatalok, akik szívesen szerepelnek a karácsonyi pásztorjátékban, kérjük, jelentkezzenek a hitoktatóknál. A próbák a mai nappal (vasárnap) elkezdődnek 10 órától a plébánia dísztermében.
  7. A hideg időre való tekintettel beindítottuk a templom fűtését. Kérjük ehhez a Testvérek hozzájárulását, hogy közösen tudjuk biztosítani szeretett templomunk otthonosságát. Az erre szánt összeget a miseperselybe vagy a bejáratnál álló perselybe tudják beletenni.
  8. Köszönjük mindazoknak a támogatását, akik már befizették az idei évben egyházi hozzájárulásukat. Kérjük, hogy akik még nem rendezték, befizetésükkel segítsék Egyházközségünk fenntartását.
  9. Advent vasárnapjain az esti szentmisét követően 19:00 órakor Zenés áhítat lesz templomunkban. A mai alkalommal Mészáros Zsolt Máté orgonaművész hangversenyére kerül sor. Várunk mindenkit szeretettel!

Palánki Ferenc megyéspüspök kinevezte Csordás Gábort a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynökévé
2025. 12. 01.

Palánki Ferenc megyéspüspök az alábbi személyi és szervezeti változtatásokat rendelte el a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében.November 30-i hatállyal:Csordás Gábor a nyíregyházi Magyarok ...

ANGOL NYELVŰ SZENTMISE
2025. 11. 30.

Kedves ANGOLUL beszélő Testvérek Krisztusban!Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Fr. Chrysogonus Chinwuba Okonkwo atya ANGOL NYELVŰ SZENTMISÉT fog celebrálni.A szentmise helyszíne a Magyarok ...

Zenés advent – készüljünk együtt, zenével és imádsággal
Időpont: 2025. 11. 30. 19:00 - 2025. 12. 21. 19:00

Advent első vasárnapjával belépünk a várakozás és a remény időszakába.Ebben a szent csendben szeretettel hívunk mindenkit zenés adventi áhítatainkra, ahol az ige, a közös imádság és az egyházzene ...

Adventi Családi Délután
Időpont: 2025. 11. 29. 15:00

Hozzuk el közösen az ünnepi hangulatot! A Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Egyházközség szeretettel vár minden kedves érdeklődőt egy meghitt Adventi Családi Délutánra!Készüljünk együtt a ...

Taizei imaóra
Időpont: 2025. 11. 26. 19:00

Taizei imaórára várjuk a templomba mindazokat, akik elcsendesedésre vágynak az Úr jelenlétében november 26-án, szerdán 19 órakor

Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Alapítvány

Adószám: 18793194-1-15

Bankszámlaszám: 11100702-18793194-10000001