2026.11.01. MINDENSZENTEK

  1. Novemberben minden hétköznap este 6 órakor „gregorián”, megemlékező szentmisét mutatunk be halottainkért. Borítékok elvihetők a hátsó perselytől, melyekbe kérjük felírni az elhunyt szeretteink nevét, akiket az esti szentmisékben az Úr oltárára szeretnénk helyezni. Hagyományosan pénzbeli felajánlást is szoktunk mellé tenni, ezt az összeget áldozathozatalként ajánljuk fel értük.
  2. November 5-én, elsőcsütörtök alkalmából 17 órától szentségimádást tartunk papi és szerzetesi hivatásokért.
  3. Csendes szentségimádás lesz napközben 6-án elsőpénteken, a szentmisék után pedig elimádkozzuk a Jézus Szíve Litániát.
  4. November 7-én, szombaton 9 órakor férfi térdeplő kerül megrendezésre, amikor is férfiak közösen imádkozzák a rózsafüzért a békéért. Gyülekező 8:30-tól a templom előtt.
  5. Az orgonafelújítással kapcsolatos jótékonysági koncertünket el kell halasztanunk 2027. január 8. 19 órára Szekeres Adrien énekesnő betegsége miatt. Természetesen az eddig megvásárolt jegyek érvényesek maradnak attól függetlenül, hogy a november 13-i dátum van rajta. Köszönjük szépen a megértést!

Miről szól az evangélium? – Dr. Németh István püspöki titkár elmélkedése Évközi 32A vasárnapra
2026. 11. 07.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öt ...

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
2026. 11. 05.

A Szentatya, XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki.Őexcellenciája Mons. Franco Coppola ...

MKPK Közlemény – Nyilatkozat az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
2026. 11. 04.

Szent II. János Pál pápa gyakran beszélt az emlékezet megtisztításáról, a múlt sebeinek feldolgozásáról és gyógyításáról. Ebbe az irányba tett lépés lehet az ügynök-akták nyilvánosságra hozatala, ...

Egyházmegyei Család Expo 2026.11.14-én Nyíregyházán
Időpont: 2026. 11. 14. 8:00

Egyházmegyei Család Expo 2026.11.14-én Nyíregyházán, a Buczkó Atanáz Zarándokházban (Nyíregyháza-Nyírszőlős, Csabagyöngye u. 37.)Szeretettel várjuk a családokat, családtagokat és a családok körébe ...

Férfi klubba várjuk november 19-én az érdeklődőket
Időpont: 2026. 11. 19. 19:00

Férfi klubba várjuk november 19-én, csütörtökön este 19 órakor az érdeklődőket

Adventi családi délutánt szervezünk a plébánián
Időpont: 2026. 11. 28. 15:00

Adventi családi délutánt szervezünk a plébánián november 28-án, szombaton, 15:00 órától, ahol közösen koszorút kötünk, mézeskalácsot díszítünk, karácsonyfadíszeket készítünk.Az adventi koszorú ...

Időpontváltozás! Szekeres Adrien jótékonysági estje Nyíregyházán
Időpont: 2027. 01. 08. 19:00

Időpontváltozás!Kedves Vendégeink!Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Szekeres Adrien 2026. november 13-ra meghirdetett koncertje váratlan orvosi beavatkozás miatt új időpontban kerül megrendezésre. ...

Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Alapítvány

Adószám: 18793194-1-15

Bankszámlaszám: 11100702-18793194-10000001