“Az valami nagyon szent…” – Interjú Lányi Béla SVD verbita szerzetessel

”Menjetek el az egész világra!” Ez a jézusi tanítás adott életfeladatot egy magyar misszionáriusnak, aki több mint 10 éve Ázsiában hirdeti Isten Igéjét. Lányi Béla testvér, a verbita rend örökfogadalmas tagjaként a Fülöp-szigeteken oktat építészmérnök hallgatókat és mellette állami gondozottaknak tart hittanórát. A szerzetes testvér háromévente utazhat haza Magyarországra, ilyenkor adományt gyűjt Cebun élő kis pártfogoltjai számára. 2019. június 11-én a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására Nyíregyházán tartott előadást. Lányi Béla szerzetes testvérrel a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániáján az előadás előtt beszélgettünk katolikus külmisszióról, hitről és szerzetesi hivatásáról.

 

 

Lányi Béla 1959-ben született Budapesten. Építészmérnöki tanulmányait Budapesten végezte. 1987-ben Ausztriában lépett be a verbitákhoz. Magiszteri fokozatot szerezve 1993-tól a rend fehéroroszországi missziójában vett részt, ahol a verbiták Hitoktatóképző Intézetének, illetve négy katolikus egyházmegye építési igazgatója volt. Rövid magyarországi kitérő után 2007-től ismét külmisszióban hirdeti az evangéliumot. Fülöp-szigetek az egyetlen olyan ország Ázsiában, ahol a katolikus vallásúak vannak többségben és ahol a verbiták jelenléte is, több mint 100 éve folyamatos.

Építészmérnök vagyok, így ezt a munkát próbálom összekapcsolni a szerzetesi lelkiséggel és – ami a verbita missziós rend sajátossága – a katolikus keresztény hit terjesztésével – kezdte Lányi Béla testvér. Ez a mostani utazás nekem a vakáció. Háromévente jöhetünk haza a tengerentúli misszióból. Ilyenkor nincs hivatalos programom, viszont a rendi előírások szerint ez idő alatt is tennünk kell a misszióért, ugyanis a verbitákon kívül nagyon kevés rend van, amelyik a külmissziókra irányítja a figyelmet. A hazalátogatások alkalmából a Fülöp-szigeteki Cebuban élő állami gondozott gyermekek életkörülményeinek javítására próbálok támogatást gyűjteni.

Amikor válaszolt az Isten hívására, miért éppen a szerzetesi hivatás mellett döntött? És ha már szerzetesi az az út, miért éppen a verbiták? (Verbita rend: Isteni Ige Társasága – Societas Verbi Divini, SVD)

Állami fenntartású iskolákba jártam és annak idején mindig megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy miért is van hivatalosan ateizmus. Amit az ember a különböző tantárgyakból tanul a tanárától, az mind elfogadható, de a mögötte lévő világnézet az már nem fogadható el. Miért van az, hogy az emberek nem tudják elfogadni a Jóisten hitét, pedig annyira nyilvánvaló. Vegyes vallású keresztény családban születtem, apám református volt. A kommunista ideológiára azt mondták otthon a szüleim a családban, hogy nem kell elfogadni az iskolában. Alapjában véve ezért lettem misszionárius, mert misszió tanítani az embereket, hogy mi a helyes világnézet, mi a helyes gondolkodás. Olyan ez kicsit, mint a népművelő munkája, bár a Kádár-korszakban a népművelő a kommunizmus eszméit terjesztette… Márpedig szerzetesként csak teljes odaadással lehet tenni a renden belül. És ha kell, akkor távoli országba misszióba menni, ahol nincs jelen az Egyház. Magyarországon tulajdonképpen a kommunizmus idején is működhetett az Egyház, aki akart templomba menni, elmehetett. A szerzetesi hivatás minden esetben az Istentől jön, Istentől kapjuk. Számomra már a szerzetesi képzés folyamán egyre inkább előtérbe került, hogy gyakorlati dolgokon keresztül, mint amilyen pl. egy építkezés, az oktatás vagy a szociális munka is, el lehet jutni az emberekhez és formálni a világnézetüket, mellyel ráirányítjuk figyelmüket az egyház szentségi szolgálatára.

Az emberek vallási közömbössége, Istentől elfordulása netán istentagadása társadalmi tendencia napjainkban. Sokan az istenkeresés útjait járják. Szerzetesként miért nem itthon, a szülőföldjén hirdeti az Isten Igéjét, hanem távoli kultúrájú földrészen?

A Fülöp-szigetekre a rendem küldött 2007-ben. Nagy szükség van ott ránk, bár a lakosok nagy része gyakorló katolikus. Fülöp-szigetek egy olyan külmisszió, ahol nem a templomba járás számainak javítása elsősorban a feladatunk, hanem az ott élő emberek világnézetének formálása. Annak ellenére, hogy a Fülöp-szigetek majdnem tisztán katolikus ország, nagy szükség van arra, hogy az embereknek kifejezetten tanítsuk, hogy mit mond a mi hitünk.

Elfogadják a tanítást Istenről egy messziről jött, európai szerzetestől?

A Fülöp-szigeteken élő őslakos filippínó emberek bizonyos dolgokat elfogadnak, bizonyos dolgokat nem. Van bennük egyfajta gyarmati gondolkodás, ami azt jelenti, hogy a fehér emberrel kapcsolatban pozitív és negatív előítéleteik vannak. Azt gondolják, hogy jobban képzett, ami sokszor igaz is. Azt is gondolják, hogy intelligensebb, amit azért nem lehet így kijelenteni. Ugyanakkor azt is gondolják, hogy a fehér ember ravasz, önző és kihasználja őket. Sokszor tapasztalom meg közöttük, amikor építész szakmáról beszélünk, hogy azt mondják: „Te ezt jobban tudod, de mégis meg kell gondolnunk, milyen szándékkal mondod, amit mondasz, nehogy csőbe húzz minket. Ez kicsit megnehezíti a dolgomat, de ha az ember nyugodtan teszi a dolgát, hittel és odaadással, akkor működik.

A Fülöp-szigeteki Cebun működő árvaházzal Ön napi kapcsolatban van. Hogy adja át az ott élő gyermekeknek Krisztus üzenetét és mit kap a filippínó gyermekektől, a velük megélt pillanatoktól?

Cebun az árvaházat a rendőrség tartja fenn, amiből az következik, hogy nem igazán szociális intézményként működik. Ez persze nem azt jelenti, hogy börtön, de mondjuk az étel, amit a gyermekeknek adnak, nagyon egyszerű. Mi feljavítjuk, mindig viszünk nekünk valamit. Ugyanakkor nem akarjuk, hogy természetes legyen számukra, hogy ők mindig csak kapnak és elfogadnak, így a közös étkezéseink alkalmából kérni szoktuk őket, hogy énekeljenek, táncoljanak nekünk, amihez nagyon jó érzékük van. Fontos, hogy a segítségnyújtás kölcsönös legyen. Az adományokból legutóbb szúnyoghálót tudtunk tenni az árvaház ablakaira, a szúnyog ugyanis ott komoly betegségeket terjeszt, és nagyon jó volt hallani, hogy azóta egy gyermek sem betegedett meg. Én vagyok ott a gyerekek hitoktatója, minden héten van nagy- és kiscsoportos hitoktatás. A hittanórát cebui nyelven folytatjuk, sosem én imádkozok előre, hanem megkérem őket. Érdekes és szép látni, amikor imádság közben a filippínó gyermek látja maga előtt a Jóistent, aki olyan számára, mintha egy családtagja lenne, egy nagynéni vagy nagybácsi. Mi európaiak mindig tisztelettel beszélünk a Jóistenről és sokszor furcsa, hogy ők úgy beszélnek a Jóistenhez, mintha egy éppen akkor jelen levő ember lenne. Viszont azt is látom, hogy az ő hitük nem annyira fejlett, érett, vagy bizonyos dolgokat a hitünkről, amiket tudni kellene ahhoz, hogy szentmisén részt vegyenek, meg kell tanítsuk nekik. Sok hívő itt Magyarországon nem érzi át a szentmise kegyelmi adományát, hanem úgy gondolják, hogy örülhet az atya, hogy eljöttek misére. A filippínók elmennek a szentmisére, és érzik, hogy ott valami nagyon szent dolog történik. De ha megkérdezem tőlük, hogy mi történik az úrfelmutatáskor, azt mondják, hogy valami nagyon szent. De mi az, hogy nagyon szent? „Nem tudjuk – válaszolják erre – de megyünk a misére, mert tudjuk, hogy nagyon szent dolog és nagy szükségünk van erre.” Nem lehet azt mondani, hogy nincs igazából hitük, mert van, és érzik, hogy a szentmisén egy nagyon szent dolog történik, és ha kérik tőlük, hogy menjek a misére, akkor úgy gondolják, hogy az biztosan nagyon fontos. Amikor a misében olvassuk az olvasmányt, a szentleckét és az evangéliumot, el kell nekik magyarázni, hogy ez mind a Szentírásból való. Elmondjuk nekik a hitünk szerinti igazságokat, az egyház történetét, hogy ki a Szentatya és mit is jelent ez az egész az életünkben.

Világot járt, más kultúrákat megismert, külhonban szolgáló misszionáriusként mit üzen azoknak a híveknek, akik jelenleg az útkeresés fázisában járnak, helyet keresve maguk számára Isten országában?

A mi egyházunk világegyház, az egész világra kiterjedő egyetemes világegyház. Ha valahol rossz tapasztalatuk van, legyen az a saját plébániánk, nem azt jelenti, hogy az egész katolicizmus rossz, ha jó tapasztalataink vannak, az pedig nem azt jelenti, hogy mindenütt ugyanolyan jó. A világon több, mint egymilliárdan vagyunk keresztények, és akiben megvan a hivatás és szeretné szolgálni az Egyház egységét, ami egy missziónál az Egyház nemzetköziségének szolgálatát jelenti, az ne ragadjon le a saját plébániájánál, hanem próbálja megkeresni azokat a lehetőségeket, amik a nemzetközi hittérítést szolgálják. Próbálják a világot, a katolikus világot egy szélesebb perspektívában látni. Adja Isten, hogy így vagy úgy, de mindannyian tanúságot tudjunk tenni hitünkről.

 

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház / Papp Erika
A felhasznált fotók Lányi Béla szerzetes gyüjteményéből valók.

 

Az Isteni Ige Társaságát (Societas Verbi Divini) Szent Arnold Janssen német pap alapította 1875-ben Hollandiában. A közösség tagjai főleg azokat szeretnék megszólítani, akiknek még hiányos az ismereteik a világ Teremtőjéről és Gondviselőjéről, vagy egyáltalán nem ismerik Istent, más szóval keresésének útján járnak. A verbita misszionárius nem csak liturgikus és világnézeti, hanem kulturális, szociális, műszaki téren is apostolkodhat. Egyik legnagyobb gazdagságuk a nemzetköziség. Sokféle kultúrából származó szerzetesek élnek együtt a missziósházaikban, ezáltal igyekeznek tanúságot tenni arról, hogy a testvéri együttélésnek nem lehet akadálya a különbözőség, hanem éppen ennek kell sokszínűvé tennie életüket.