2026.10.25. Évközi XXX. vasárnap


  1. Taizei imaórára várjuk a templomba mindazokat, akik elcsendesedésre vágynak az Úr jelenlétében október 28-án, szerdán 19 órakor.
  2. November 1-je, Mindenszentek ünnepe parancsolt főünnep, a szentmisén való részvétel kötelező! Mivel idén vasárnapra esik az ünnep, így a szokásos vasárnapi miserend lesz érvényben. Ugyanezen a napon temetői ájtatosságot tartunk elhunyt szeretteinkért délután 16 órától az Északi Temető Korányi úti bejáratánál található feszületnél.
  3. Novemberben minden hétköznap este 6 órakor „gregorián”, megemlékező szentmisét mutatunk be halottainkért. Borítékok már elvihetők a hátsó perselytől, melyekbe kérjük felírni az elhunyt szeretteink nevét, akiket az esti szentmisékben az Úr oltárára szeretnénk helyezni. Hagyományosan pénzbeli felajánlást is szoktunk mellé tenni, ezt az összeget áldozathozatalként ajánljuk fel értük.
  4. Az orgonafelújítással kapcsolatos jótékonysági koncertünket el kell halasztanunk 2027. január 8. 19 órára Szekeres Adrien énekesnő betegsége miatt. Természetesen az eddig megvásárolt jegyek érvényesek maradnak attól függetlenül, hogy a november 13-i dátum van rajta. Köszönjük szépen a megértést!