Lelkinapot tartottak akolitusok számára a nyíregyházi Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben.

A program imaórával indult, melyet köszöntők követtek.

A délelőtt során Farkas István és Balassa György akolitusok osztották meg személyes tanúságtételeiket. Őszinte történeteik arról szóltak, miként tapasztalják meg Isten közelségét a mindennapokban.

A lelkinap első előadása a Római levél 12,12 szavaira épült:

„A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.”

A délelőtti program szentgyónási lehetőséggel és szentmisével folytatódott, melyet Palánki Ferenc püspök mutatott be.

A főpásztor prédikációja elérhető itt:

Az ebédet követően a délutáni előadás témája a hitvallás volt, amely a keresztény élet fundamentumaként segít újra és újra kimondani, kiben és miben hiszünk.

A nap reflexióval és közös imával zárult, hálaadással a sikeres lelki napért.

A hit a remény, a valódi remény anyja, a reményből pedig béke születik az emberben.

dnyem.hu