Ünnepi szentmisével és családi nappal ünnepelték a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház búcsúját október 10-én, szombaton. A szentmisét Palánki Ferenc kinevezett kalocsa-kecskeméti érsek, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója mutatta be, akinek ez az alkalom egyúttal a nyíregyházi és környékbeli hívektől való elköszönésére is lehetőséget adott.

A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt társszékesegyház közössége október 8-i liturgikus ünnepéhez kapcsolódva október 10-én tartotta búcsújának főünnepségét. A szentmisén Bosák Nándor emeritus megyéspüspök, Szocska A. Ábel a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüpsöke, Csordás Gábor plébános, valamint a nyíregyházi kerület lelkipásztorai koncelebráltak.

Palánki Ferenc érsek atya homíliájában Szent István király országfelajánlásából kiindulva emlékeztetett arra, hogy a magyar nép több mint ezer éve a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta magát. A szent király gesztusát Jézus kereszten kimondott szavaihoz hasonlította, amikor a Megváltó szeretett tanítványát édesanyjára bízta.

A főpásztor hangsúlyozta, hogy Jézustól és Máriától mindenekelőtt a nagylelkűséget kell megtanulnunk. A mai ember sokszor csak a pillanatnyi érdekeit és nehézségeit látja, miközben a keresztény élet arra hív, hogy nagyobb távlatokban gondolkodjunk, és szeretettel forduljunk embertársaink felé. Rámutatott: Jézus nem a szenvedést kereste, hanem az embereket szerette, és ezért vállalta értük az áldozatot.

Mária példája arra is tanít, hogy életünket ne kizárólag a külső körülményeink határozzák meg. Az érsek atya arra biztatta a híveket, hogy próbálják önmagukat és embertársaikat úgy látni, ahogyan Isten tekint rájuk: szeretettel és az emberben rejlő lehetőségeket felismerve. Mint fogalmazott, a nagylelkű élet segít abban, hogy a szolgaság lelkületéből eljussunk az istengyermekség szabadságára.

A szentbeszédben Assisi Szent Ferenc példája is helyet kapott, akinek halála 800. évfordulójára emlékezik idén az Egyház. A főpásztor kiemelte, hogy Szent Ferenc Máriához hasonlóan megtanulta befogadni Istent az életébe, és felismerte, hogy az ember boldogsága nem elsősorban a külső körülményektől függ, hanem attól, hogy milyen lelkülettel tekint a világra és embertársaira.

Palánki Ferenc érsek atya a hit, a remény és a szeretet fontosságára is ráirányította a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a hit felszabadít és örömteli életre vezet, a remény megnyitja az embert az örökkévalóság felé, a szeretet pedig teljessé teszi életünket. Szent István király példája arra tanít, hogy még a kilátástalannak tűnő helyzetekben is képesek lehetünk bizalommal Isten felé fordulni.

Az ünnepi alkalom különleges jelentőséget kapott azáltal, hogy Palánki Ferenc érsek atya a nyíregyházi hívektől is elköszönt, mielőtt megkezdi új főpásztori szolgálatát a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében.

Homíliájának végén személyes gondolatokkal tekintett vissza az egyházmegyében eltöltött évekre. Kiemelte, hogy az új kezdetek nehézségei mellett az emberi kapcsolatok, a barátság és a jóság maradandó értéket képviselnek. Hálával idézte fel az itt megélt szentmiséket, közösségi találkozásokat, a liturgia szépségét és azokat az élményeket, amelyek közelebb vezették őt és a híveket Isten jelenlétéhez.

A főpásztor szentbeszédét a Magyarok Nagyasszonyához intézett fohásszal zárta, kérve a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy mindannyian felismerjük Istentől kapott hivatásunkat, és a szeretet teljességére jussunk.

A szentmise végén a plébánia, az egyházközség és a görögkatolikus egyházmegye is hálával köszönt el Palánki Ferenc érsek atyától, megköszönve az elmúlt 11 év szolgálatát és minden fáradozást a nyíregyházi hívekért.

Az ünnepi szentmisét követően a búcsú közösségi programokkal folytatódott a plébánia udvarán. A családi nap programjában zenés műsor, gyermekprogramok, közös ebéd és kvíz is szerepelt.

 

Fotók: Dallos Flóra és Kardos György  Videó: Dallos Flóra