2025. november 17-én „Szent Ágoston fia vagyok.” – Szent Ágoston öröksége XIV. Leó pápáig címmel tartott előadást Juhos Imre atya a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Főplébánián a KÉSZ és a SERRA Imaközösség szervezésében.
A pótszékekkel zsúfolt terem több, mint száz fős közösség egy szellemiekben izgalmas, lelkiekben gazdag előadás részese lehetett, amely Isten szeretetének és Krisztus igazságának és bölcsességének ellenállhatatlan vonzásába helyezte hallgatóságát.
Az előadó célul tűzte ki Szent Ágoston korunkhoz szóló üzeneteinek megfejtését, kiindulva a nagy ókori gondolkodó későbbi méltatásaiból, XVI. Benedek pápa, az „új Ágoston” életének és gondolatainak bemutatásán át jutva el mostani Szentatyánk címben idézett mondatának értelmezéséig.
Bevezetésként XI. Pius, VI. Pál és Szent II. János Pál pápa szavait közvetítette előadónk, érezhetően személyes küldetésként tolmácsolva az utóbbi egyházfő buzdítását:
„őrizni és vonzóvá tenni Szent Ágoston varázsát a modern társadalomban is, mert életének pontos és szeretetteljes ismerete felébreszti az Isten utáni szomjúságot, Krisztus vonzerejét, a bölcsesség és igazság szeretetét, a kegyelem, az ima, az erény, a testvéri szeretet és a boldog örökkévalóság utáni vágyat”. (II. János Pál pápa)
Ezt követően a Szent Ágoston életének állomásaival ismerkedhettünk meg szülővárosától, az afrikai Tagestétől, Karthágón és a „kilátástalanságában kiáltozó” útkeresés után megtérést hozó milánói tartózkodáson át Hippó püspöki székének betöltéséig. Ennek során meggyőződésünkké válhattak XI. Pius pápának az előadás bevezetőjében idézett szavai:
„éleselméjűségében, tanításának gazdagságában és magasztosságában, életének szentségében és a katolikus igazság védelmében senki – vagy legfeljebb nagyon kevesen – hasonlíthatók hozzá mindazok közül, akik az emberiség kezdete óta éltek.”
Sokak szívében fellobbanhatott az istenretalálás emlékének és az Iránta való vágyakozásnak a folytonos belső tüze, vagy megszülethetett az ezek megtapasztalásának vágya, hallva a csodálatos, gyakran idézett vallomást:
„Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.”
E sorok kapcsán Juhos Imre atya korunk egyik legsúlyosabb problémájára, a csendes pillanatok fájó hiányára is utalt, majd a barátság pótolhatatlan értékére hívta fel a figyelmet Szent Ágoston zseniális mondatát elénk vetítve: „Barátok nélkül nem tűnik az ember barátságosnak.”
Komoly tanulságul szolgálhatott Ágoston püspökké szentelése évfordulóján mondott beszéde:
„A lázítókat dorgálni, a kislelkűeket vigasztalni, a gyengéket ölbe venni, az ellenfelekkel megküzdeni, a rágalmazóktól óvakodni, a tudatlanokat tanítani, a resteket serkenteni, a vitatkozó kedvűeket fékezni, a beképzelteket kijózanítani, a kötekedőket megbékíteni, a szegényeken segíteni, az elnyomottakat kiszabadítani, a jókat bátorítani, a rosszakat elviselni, és – ó – mindenkit szeretni…”
A következőkben Imre atya a hit és az értelem egymást kiegészítő szerepéről tanított minket, közvetítve Szent Ágoston gondolatait, miszerint a két erőnek együtt kell működnie az ember igazságra jutásában; mindkettőnek megvan a maga elsőbbsége: az időrendben a hitnek, amelynek isteni tekintélyre van szüksége, a lényegi fontosságban pedig az értelemnek.
De az emberről, az Egyházról és a békéről szóló ágostoni tanításból is ízelítőt kaphattunk.
Az ember belsejében ott van az igazság mellett a titokzatos szeretet is, amely — Ágoston híres metaforájával élve — mint súly vonzza az embert kifelé: mások felé és mindenekelőtt a „Másik” felé, azaz Istenhez. Ez a szeretet-súly teszi az embert természeténél fogva társas lénnyé: „Senki sem annyira társas természetű, mint az ember” — írja Ágoston, és „senki sem válik annyira antiszociálissá a bűn által, mint az ember”.
Szívünkbe véshettük továbbá a nagy egyháztanító szavait Anyaszentegyházunkról: „egyesekkel gyöngéd, másokkal szigorú; senkinek sem ellensége, mindenkinek anyja.” De az Egyház anya és szűz is, mint Mária – folytatta Szent Ágoston ihlette gondolatait Imre atya -, anya a szeretet lángolásában, szűz a hit tisztaságában, amelyet őriz, véd és tanít.
És végül fájdalmasan aktuálisnak érezhettük Hippó püspökének idézett sorait:
„Nagyobb dicsőség az, ha valaki a háborút a szóval öli meg, mint ha az embereket a karddal; és békét békével, nem pedig háborúval szerez vagy őriz meg.”
Az előadás második részében előadónk felvázolta Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa ifjúságának korát, a II. világháború utáni Németországnak a nyugati civilizációban évszázadok óta nem látott nyomorát. Ennek előterében Hermann Hesse világhírű Üveggyöngyjáték és A pusztai farkas című műveinek olvasásán keresztül szembesül a fiatal szeminarista a korszakváltás határán, a lélektelenségben kiutat, „Istennek nyomát” kereső, elidegenedett ember melankóliájával, és megfogalmazza önmaga számára az utóbbi alkotás esszenciáját, ami „a széteső emberiség kíméletlen elemzése. Annak képe, ami az emberrel ma történik.” S az ifjú Ratzingeréletreszóló indíttatást érez, hogy a mindennapok megszokottságát „valami rendkívüli által a csodának, a kegyelemnek a helyévé változtassa.”
Miután 19 évesen kezébe akadt a Confessiones, Szent Ágoston Vallomások című műve, ezt írja: „E Vallomások szerzője egy kóborló, rámenős és szenvedélyes vitatkozó, értelmiségi és lelki óriás, amilyet az emberiség ezer évenként csak egyet kap ajándékba.” „Szinte barátomnak érzem őt, kortársnak, aki szól hozzám.” Később pedig így méltatja a nagy gondolkodó bölcseletének és hitének kapcsolatát: „Számára ez volt a filozófia: élni tudni az egész értelemmel, gondolkodásunk és akaratunk egész mélységével, és engedni, hogy az igazság útján vezessenek, amely a bátorság, az alázat, a folyamatos megvilágosodás útja.”
Az előadás következő részében Juhos Imre atya Peter Seewald, XVI. Benedek egyik életrajzírója szavaival indítva bemutatta Joseph Ratzinger és Ágoston életének hasonlóságait: „Mesterének élete olyan, mint egy forgatókönyv, amely az ő életét is elmeséli.” Mindkettőjüket húsvét éjszakáján keresztelték meg. Testvéreik száma és neme is egyezett. Mindketten remélték, hogy részt vehetnek a jelen kor szellemi összeütközéseiben, és egyikük sem akart megelégedni egy olyan filozófiával, amely nem vezet el az igazsághoz, egészen Istenig. Mindketten fontosnak tartották a benső emberben lakó igazsághoz, a Teremtő által szívünkbe írt törvényhez való igazodást. Mindketten fájdalommal hagyták ott írói, illetve tanári, professzori hivatásukat a püspöki szolgálatra való meghíváskor. Ágostonnak anélkül kellett harcolnia kora eretnekségeivel, hogy igazán akarta volna ezt, Ratzinger akarata ellenére lett a tiszta katolikus tanítást védelmező Hittani Kongregáció prefektusa. Mindkettőjük célja a világnak a hit, a teológia és az életszentség elmélyítésével való megújítása volt.
Végül az ágostoni megtérés egész életre szóló feladatként való értelmezése minta volt Joseph Ratzinger számára. „Annak megértése, hogy szelídséggel és alázattal el lehet érni másokat, volt az ő igazi és második megtérése.” – írja Pablo Blanco Sarto Szent Ágostonnal kapcsolatban. Így tanulhatta meg a teológus-pápa is, hogy hogyan közölheti a hitét egyszerű emberekkel, és hogyan folytathatja fáradhatatlanul önzetlen és nehéz tevékenységét, …”
XIV. Leó pápa kedves alakjához érkezve újra elhangzott bemutatkozó mondata: „Szent Ágoston fia vagyok – Ágoston-rendi szerzetes.”, és a rend alapításáról és működéséről is megtudhattunk néhány dolgot. Szentatyánk első megnyilatkozását olvasva felfedezhettük prioritásként vallott eszményekként a szolgáló alázatot és a békességre törekvést. Megválasztása utáni beszédében Szent Ágostont idézte: „Veletek vagyok keresztény és értetek püspök”, az első szavai pedig „Békesség veletek!” voltak, amelyek voltaképpen az Úr Jézus feltámadás utáni szavai, amikor megjelenik tanítványainak. Ez a pápai köszöntés eszünkbe juttathatja egyik, Jézus sebeiről szóló katekézisét, amikor az árulás és cserbenhagyás súlyánál is nagyobb megbocsátó szeretetről és sebeink feltárásáról mint a kiengesztelődés előfeltételéről tanított. Az egyetemista fiatalokat arra buzdította, hogy kérjék az átfogó tekintetnek a kegyelmét, hogy összefüggéseiben lássák a dolgokat, minnyájunkat pedig arra, hogy hidakat építsünk, „mindenkit egyesítve, hogy egyetlen nép legyünk, mindig békében.”
Nagy elődeivel rokonítja őt az a vágya, hogy az emberiséget mindinkább elérje Krisztus fénye, mint híd, és ezen keresztül Isten szeretete.
Az összefoglaláshoz elérkezve azt a Szent Ágoston-ábrázolást láthattuk, amelyen egy nyíllal átdöfött szívet tart kezében, megjelenítve a Vallomások mondatát: „Szereteted nyila átjárta szívünket, igéid mélyen bensőnkbe hatoltak.” Ehhez kapcsolódva Juhos Imre atya személyes állítása így hangzott: „A teológiát csak a megsebzett szívből lehet művelni, nem hideg értelemmel.” Megérthettük, hogy minden Isten szavát közvetítő, szűkebb vagy tágabb értelemben teológiát művelő embernek a szépség, gyengédség, lelkesült szeretet iránti érzék birtokában kell lennie.
Az előadás fényesen tükrözte ezt, s hallgatósága útravalóként vihette magával a feladatot, hogy kapott örökségét ki-ki hálás szívvel fogadva, bátran járja a saját útját, mert ahogyan – előadónk zárómondata szerint – „Ágoston gondolataival, őszinte keresésével és nyílt szívével alakítja a jövendő korokat, és sokakban vágyat ébreszt Isten után.” – úgy -, „általad is fel akar ragyogni valami új, amire Isten képesnek tart téged!”
Forrás: Megyesi Mária
