TÁRJÁTOK KI A SZÍVETEKET! – A Katolikus Karitász karácsonyi adománygyűjtési akciót hirdetett
2023.11.27.
Tárjátok ki a szíveteket! néven idén is elindította országos adventi összefogását a Katolikus Karitász, hogy a nélkülözésben élő gyermekek és családok karácsonya is emberhez méltó és reményteli lehessen. A segélyakció elindulását 2023. november 24-én a Karitász
Országos Központjában Herczegh Anita, jószolgálati nagykövet asszony és Écsy Gábor, országos igazgató zenés kézműves-foglalkozással egybekötött sajtótájékoztatón jelentette be.
Az akció részeként örömmel fogadják az angyalbatyukat és a pénzfelajánlásokat, amiket a rászorulók megörvendeztetésére és támogatására fordítanak majd, valamint egész decemberben tartós élelmiszercsomagok osztásával segítik a nélkülözőket.
Elsőként Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója köszöntötte a jelenlévő családokat és a Felzárkózó Települések programba bevont ormánsági vendégeket, akik zenés műsorral egybekötött adventi koszorú készítésnek lehettek részesei. Écsy Gábor elmondta: ”A nyitott
tenyérben tartott, hóból formált szív szimbóluma annak, hogy kezünkben van a lehetősége a segítségnyújtásnak. Szívünk kitárásával felmelegíthetjük mások hideg otthonát, ünneppé tehetjük küzdelmekkel teli napját. A szeretet kézzel foghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami
örömet okoz neki, ami kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk és megélheti, hogy nincs egyedül.”
Herczegh Anita, a Karitász jószolgálati nagykövete hosszú évek óta támogatja a segélyszervezet sokoldalú munkáját. Az idei karácsonyi kampány elindításakor különösen fontosnak tartotta felhívni a figyelmet az adakozás erejére. „Bátran lehet csatlakozni a nagy
karitatív szervezetekhez, például a Katolikus Karitászhoz, amely egész évben a kifogyhatatlan tárházát valósítja meg a segítőkészségnek, az adományozásnak, az odafigyelésnek, legyen szó nélkülözőkről, menekültekről, hajléktalanokról, hátrányos helyzetűekről, fogyatékkal élőkről
és bármely olyan rétegéről a társadalomnak, amelyikre kicsit oda kell figyelni, és észre kell venni, hogy valamiben szűkölködnek, nélkülöznek. […] Vegyük észre, hogy ettől lesz szép az ünnep: hogy megosztjuk a másikkal, amink van. Szeretetet bármelyikünk tud továbbadni, s
ezáltal egy kicsit fényesebbé tenni a másiknak az ünnepét.” A hivatalos esemény után Anita asszony is csatlakozott a zenés adventi készülődéshez. Orsós Róbert, a Somogyapáti Jelenlét Pont munkatársának köszönhetően a résztvevők gitárzenére, közösen
énekelve készíthettek adventi koszorút, búcsúzáskor pedig minden család tartós élelmiszercsomagot kapott, hogy ne legyen üres az ünnepi asztaluk.
Nem csak az Országos Központban, hanem hazánk minden szegletében sok-sok programot szerveznek a Karitász-önkéntesek: egész télen teát és meleg ételt osztanak a hajléktalanoknak és krízishelyzetben élőknek, több száz családot támogatnak kályhával és több esetben tűzifával. December
10-én az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű szolidaritási napon országszerte közösségi gyertyagyújtásokat szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a tőlünk karnyújtásnyira élő szegényekre. A határon túli magyar családokat élelmiszercsomaggal, fűtőberendezésekkel,
édességekkel, és egyéb ajándékokkal segítik az ünnepek előtt.
Az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akció keretében december közepéig nehéz sorsú gyermekeknek lehet csomagot készíteni és leadni valamelyik Karitász-gyűjtőponton. Részletek a
www.angyalbatyu.hu oldalon. Az ajándékcsomagokat és pénzadományokat a Szent István Bazilikánál felállított vásári faházában is fogadja a Karitász.
Az adományozók segítségével országszerte több tízezer gyermeknek válhat valódi ünneppé a karácsony és sok nehéz helyzetben élő ember vészelheti át könnyebben a hideg téli napokat. November 24-től több módon is be lehet kapcsolódni az országos összefogásba:
A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a Karitász munkáját
Online adományozással bármilyen összeggel hozzájárulhatnak a karácsonyi segélyprogramhoz és a Karitász évközi tevékenységeihez. Részletek a karitasz.hu oldalon.
Az
egyházmegyei Karitász központokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy-egy helyi program is támogatható tárgyi vagy pénzadománnyal.
Segítsen, hogy segíthessünk!
Kérjük, lehetőségeik szerint csatlakozzanak a Karitász adventi összefogásához, buzdítsák ismerőseiket és vigyék hírét, hogy a korábbinál is több rászoruló családhoz juthassunk el!
Forrás: Katolikus Karitász
Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008
Adományvonal:
1356
karitasz.hu – online adományozás
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye