2023.10.10.

Nagy ünnep volt Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban október 8-án. Templombúcsút tartottak, megáldották a felújított társszékesegyházat, valamint letették a főplébánia mellett épülő Római Katolikus Rendezvényközpont alapkövét.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök volt, aki a liturgia elején a templomot, majd a szentmise után az épülő rendezvényközpont alapkövét megáldotta.

Az ünnepségen részt vettek: Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, Németh István püspöki titkár, Csordás Gábor, az egyházközség plébánosa, az egyházközséget képviselő lelkipásztorok,

valamint Soltész Miklósegyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, dr. Szabó Tünde és dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselők, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke, dr. Galambos Ildikó, a Nyíregyházi Járási Hivatal vezetője,

Béres Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye gazdasági igazgatója, dr. Béres Diána egyházmegyei jogtanácsos, Némethné Székely Juliannatanfelügyeleti és Kovács István oktatásszervezési EKIF igazgatók, az egyházmegyei intézmények vezetői és az egyházközség hívei.

Magyarok Nagyasszonya örömünnepén a Boldogságos Szűz Máriát köszöntötték a hívek a gyönyörűen felújított társszékesegyházban. „A legszebb mégis az Istennek tetsző életű, tisztalelkű ember, aki magában hordozza Isten dicsőségét, a mennyországot. Az Úr a szívünkbe akar költözni, hogy ott legyen az ő országa, úrsága, hogy elvigyük embertársaink közé, és tudjunk szeretetéről tanúságot tenni” – köszöntötte a jelenlévőket Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmise elején, majd megáldotta a vizet, meghintette a híveket, a templomot, ezzel is áldást kérve életükre és a templomra.

A főpásztor a szentmisén elhangzott homíliájában kérte, hogy ezen az ünnepen azon gondolkodjunk el, hogy mi is templomok vagyunk, a megkeresztelt ember a benne lakó Szentlélek temploma. „A bűnbeesés előtt templom volt az egész világ, de az ember a bűnével megszentségtelenítette azt, megtört a harmónia, elszakadt az Istentől, elkezdett félni tőle, elrejtőzött előle, és az Isten keresi az embert: »Ádám, hol vagy?«. De Isten a bűnbeesés után már a büntetés kihirdetésekor megígérte, hogy egy valaki az asszonyok szülöttei közül eljön, és széttiporja a gonoszság, a kígyó fejét (lásd: Ter 3,15).

Ezután püspök atya az elhangzott evangéliumi szakaszra, abban Mária igenjére mutatott (Lk 1,26-28). Mária meglepődik azon, amit az angyaltól hall, majd kimondja: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). „Mária igenje lehetőséget adott Istennek, hogy eljöjjön erre a világra, és elkezdje a világ újra fölszentelését.

Az az ember, aki igent tud mondani az Isten akaratára, aki befogadja Istent az életébe, munkatársa lesz az Istennek a világ felszentelésében”

– fogalmazott a főpásztor, majd a felszentelés, a szent, a profán szavak jelentését magyarázta: a profán az, ami Istentől elszakadt, Istentől távoli, vagy istennélküli, a szent pedig az, aki Istenhez tartozik. A főpásztor kifejtette, hogy a keresztény ember szereti megszenteltetni a házát, húsvétkor az ételeit, a környezetét, az iskoláját, az intézményeinek épületeit, hogy az az Istennek lefoglalt terület legyen. Istennek szentelt terület az, ahol az Isten uralkodik, és ott van Isten országa. Ahol Isten országa van, ott az ő dicsősége, ahol a dicsősége, ott van a mennyország. Nem saját erőből, hanem Isten kegyelméből tudjuk lehívni az ő kegyelmét, a szeretetét, és tudjuk imádkozni, hogy jöjjön el az ő Szentlelke, alakítson, formáljon, szenteljen bennünket, hogy az egész életünk Istennek tetsző élet legyen – fogalmazott.

Ezt követően Felföldi László pécsi megyéspüspöknek a nagymarosi ifjúsági találkozón elhangzott beszédére emlékeztetett, amely többek között arról szólt, hogy miben tudjuk követni Máriát. Felföldi püspök a Hit éve jelmondatát idézte: „Átlépni a hit kapuján”. Sokan átlépnek a hit kapuján, megkereszteltetik, keresztény iskolába járatják a gyermeküket, de közülük vannak olyanok, akik bár átlépnek a hit kapuján, nem indulnak el az Istennel.

„Lépjünk át a hit kapuján és induljunk el Istennel! Mária ugyanezt tette.

Hatalmas fényességgel megjelent az angyal, aki elmondta, hogy ő lesz Isten Fiának anyja. Mária értetlenkedik, de rábízza magát Istenre, készséggel igent mond, majd az angyal eltávozik és még nagyobb lesz a sötétség, mert nem tudja, mindez hogyan fog történni. Ezért elmegy Erzsébethez, hogy beszéljen erről valakivel, mert az angyaltól megtudta, hogy ő is várandós – idős kora ellenére –, Keresztelő Szent Jánost várja. Mindkét nő életében Isten tett csodát, és ezt ők együtt meg tudták beszélni.

Mi is lépjünk át a hit kapuján, induljunk el, járjunk együtt Istennel és beszéljük meg egymással, hívő emberek, hogy kivel milyen csoda történt,

hogy az Isten milyen nagy dolgot művel mindannyiunk életében. Nagy dolgok történnek, felépül, megújul egy templom, megalakul egy közösség, de még fontosabb az, hogy összetartozunk, egyek vagyunk” – emelte ki a főpásztor és a Magyarok Nagyasszonya ünnephez kapcsolódóan az egy néphez, egy nemzethez, egy közösséghez tartozásunkat emelte ki.

„Nem azért vagyunk büszkék magyarságunkra, mert különbnek tartjuk magunkat más népeknél, hanem mert megköszönjük Istennek, hogy nekünk és rajtunk keresztül a világnak mennyi mindent adott, és megóvott bennünket ezer éves történelmünk során. A Magyarok Nagyasszonya nem azt jelenti, hogy más népeknek nem égi édesanyja, hanem, hogy mi különösen is szeretjük őt. Tanulni akarjuk tőle azt az igent, amit kimondott Isten akaratára, hogy mi is ki tudjuk mondani a saját életünkre, hogy az életünk, a szívünk Isten temploma lehessen.

A bűnbeesés előtt templom volt az egész világ. Azért építünk templomot, intézményeket, mert Isten országát, úrságát akarjuk építeni, és azt, hogy újra templom, Istenhez tartozó legyen az egész világ.”

Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedését itt meghallgathatjuk:

Csordás Gábor, a társszékesegyház plébánosa a szentmise végén további gazdag lelkiségi programjaikra invitálta a híveket, majd köszönetet mondott a Magyar Kormánynak a templomfelújításhoz nyújtott támogatásáért, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének a hozzájárulásáért, és mindazoknak, akik a templom megújulása során a tervezésben, a kivitelezésben, fizikai munkában, pályázat elkészítésében, lebonyolításában részt vettek.

Külön kiemelte Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató munkáját, aki egyházközségi tagként is sajátjaként kezelte és felügyelte a munkálatokat.

Gábor atya azt is elmondta, hogy a templom épületén több mint ötezer téglát cseréltek ki és közben még sok felmerülő problémát is meg kellett oldani. Továbbá mindenkinek megköszönte, hogy életet hoz ebbe az épületbe akár a liturgikus szolgálatával, akár a szentmiséken való részvételével, vagy anyagi támogatásával járul hozzá a közösség, a templom fennmaradásához.

A szentmise után a Római Katolikus Rendezvényközpont alapkőletételi ünnepségét – a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt – a templomban tartották.

Az ünnepségen közreműködtek a Szent Imre köznevelési intézmény óvodásai, Bonkaló Beáta 9. a. osztályos tanuló, az Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, valamint a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház Scholája.

Elsőként Soltész Miklós államtitkár köszönő gondolatai hangzottak el. Örömét fejezte ki, hogy megszépült a társszékesegyház, ezért köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek abban, hogy ez a beruházás megvalósuljon. Az államtitkár hangsúlyozta, szükség van a templomra, imádságra, szentmisére, az Eucharisztia ünneplésére, de szükség van a közösség építésére is. Itt mondott köszönetet Palánki Ferenc püspök atya mérhetetlen fáradozásáért, amit az egyházmegyében végez a munkatársaival. Templomok, közösségi házak épülnek, újulnak meg, amely mind-mind a közösség építését szolgálja. Az államtitkár a kormány nevében további segítségéről is biztosította az egyházmegyét.

Dr. Kovács Ferenc polgármester kettős örömének is hangot adott. Megújult a társzékesegyház, a belváros egyik ékessége, a város ikonikus épülete, valamint örömteli a rendezvényközpont építése is, amely nemcsak az egyházközség, hanem az egész város közössége számára egy
új kezdetet jelent. Ennek a beruházásnak hamarosan megvalósul a harmadik eleme is, ugyanis elkészültek a toronyóra-harangjáték tervei, amely új kapcsolatot erősíthet, létesíthet Nyíregyháza egész lakossága, az idelátogatók és a templom által képviselt értékek között.

Az ünnepség után az alapkő letételére már a helyszínen kerülhetett sor. Az alapkőbe elhelyezett időkapszulában a következő tárgyak, dokumentumok kerültek: az épülő Római Katolikus Rendezvényközpont alapító okirata, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki hivatalában dolgozók
névsora, a rendezvényközpont látványterve, a Szent Imre Katolikus köznevelési intézmény óvodásainak rajzai és a Kelet Magyarország 2023. 10. 7-i száma.

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház felújításáról, a munkálatokról és a Római Katolikus Rendezvényközpont paramétereiről, a beruházásról korábbi beszámolónkban találhatunk bővebb információt.

Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotógaléria