9 elmélkedés 9 napon át a kármelitákkal július 8-16. között

A Világban Élő Kármeliták 9 napon át 9 elmélkedéssel készülnek Kármelhegyi Boldogasszony főünnepére. Az egymásra épülő elmélkedések zárásaként ünnepi szentmisét mutatnak be 2020. július 16-án, csütörtökön reggel 7 órai kezdettel a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

Július 8-tól 16-ig minden nap a társszékesegyházban reggel 7 órakor kezdődő szentmisét követően hallható elmélkedés-sorozat a Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Tiszteletreméltó Marcell atya Kármel Ékessége és Királynéja című művére épül. Marcell atyát Ferenc pápa nyilvánította Tiszteletreméltónak 2013-ban. A címet a szentatya azoknak szokta adományozni, akiknek a boldoggá avatási eljárása már végső stádiumához érkezett.

A résztvevők Marcell atya elmélkedéseit hallgatva napról napra közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy maguk is megtapasztalják: ”Mit ad annak a léleknek, mily csodálatos kincsekkel-kegyelmekkel halmozza el azt, akit egyszer ebbe az Ő országába, azaz a Kármel földjére beenged, sőt bevisz, bevezet, azt mondja el a Kármelhegyi Boldogasszony szentmiséiből kibányászott szentírási szövegek alapján ez a kilenc elmélkedésszerű kis szentbeszéd.”

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház