Február 2-a, hétfő,Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Hétköznapi miserendet tartunk, reggel 07.00-kor és este 18.00-kor lesznek a misék. A misék előtt gyertyát árusítunk, viszont korlátozott mennyiségben, így aki teheti, hozzon magával gyertyát, amit meg tud szenteltetni.
Február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanú ünnepén, illetve február 8-án a vasárnapi szentmisék végén Balázs-áldást végzünk.
Szentségimádást tartunk 5-én, csütörtökön 17 órakor papi és szerzetesi hivatásokért.
Csendes szentségimádás lesz napközben 6-án elsőpénteken, a szentmisék után pedig elimádkozzuk a Jézus Szíve Litániát.
A Házasság hete február 8-án kezdődik. Az idei esztendőben is változatos programmal várjuk az érdeklődőket az egész hét folyamán. Részletek a kihelyezett plakátokon megtalálhatóak.
Szép hagyomány a jubiláló házaspárok megáldása: Erre az idén február 15-én, vasárnap 16:00 órakor kerül majd sor szentmise keretében. Jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánia irodában, illetve a plébánia email címére írt levélben lehet.
A SERRA-IMAKÖZÖSSÉG szervezésében előadást tart dr. Krakomperger Zoltán plébános február 11-én17 órakor a plébánia dísztermében. Az előadás témája: „A velünk élő niceai zsinat” Mindenkit szeretettel várunk!