2024.10.06. Évközi XXVII. vasárnap

2024.10.06.

  1. Továbbra is várjuk azoknak a gyermekeknek a jelentkezését, akik 2025-ben szeretnének elsőáldozni vagy bérmálkozni. A felkészítő hittanórák pénteken délutánonként vannak a plébánián.
  2. Katekumen csoportot indítunk a plébánián. Várjuk azokat a felnőtteket, akik nincsenek megkeresztelkedve vagy még nem voltak elsőáldozók, ill. bérmálkozók, és szeretnének a katolikus hittel jobban megismerkedni. Jelentkezni a plébánia irodájában lehetséges.
  3. A Serra imaközösség szervezésében október 9-én, szerdán az esti szentmisét követően 19.00 órától a plébánia dísztermében előadást tart dr. Martos Levente Balázs segédpüspök, a Budapesti Központi Szeminárium rektora Hivatásbarát kultúra címmel. Mindenkit szeretettel várunk!
  4. Templomunk búcsúünnepét két részletben ünnepeljük az idei évben: egyrészt Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án, kedden az esti 18.00 órai szentmisét Palánki Ferenc püspök úr celebrálja. Közös ünneplésünk másik része a már hagyományos családi nap lesz október 12-én, szombaton. Szombaton a szentmise délelőtt 10.00 órakor kezdődik. Ezt követően a plébánia udvarán koncert, ebéd és családi forgatag lesz. Jegyek vásárolhatóak most a mise után itt a templomban, illetve hétköznaponként az irodában. Egy fő részére 1500 Ft, családos jegy pedig 4000 Ft.
  5. Október 11-én pénteken 19.00 órakor hangverseny lesz templomunkban, amelyen közreműködik egy Japán középiskola kórusa, valamint a Cantemus Fiúkórus. Mindenkit várunk szeretettel!
  6. Egyházközségi kirándulást tervezünk október 23-ra Egerbe. Megnézzük a felújított bazilikát, ill. tiszteletünket tesszük a templomunkat építő Samassa József bíboros sírjánál a bazilika kriptájában. A kirándulás díja 15. 000 Ft, mely tartalmazza az útiköltséget és az ebédet. Jelentkezni lehet a sekrestyébe és a plébánia irodájában 10.000 Ft előleg befizetésével.
  7. Októberben hétköznap esténként rózsafüzér imádságra várunk mindenkit 17.15-től.