Szeptember 05-én,csütörtökön 17 órától a SERRA Közösség vezetésével imádkozunk papi és szerzetesi hivatásokért.
Szeptember 06-án, pénteken elsőpéntek. A reggeli mise után a kihelyezett Oltáriszentség elé várjuk, ha csak rövid időre is, a szentségi Jézusban megerősödni vágyókat.
Szentlélek hívó, tanévnyitó szentmisét tartunk szeptember 08-án, vasárnap 9 órakor. Erre a szentmisére várjuk diákjainkat, szüleiket, a pedagógusokat és hitoktatóinkat. A gyerekek hozzák magukkal az iskolatáskájukat, tanszereiket, hogy megáldhassuk azokat. Kérjük együtt Isten Szent Lelkét, hogy segítsen minket az új tanévben is.
Szeptember 13-án, a Kertvárosi Templomban folytatódnak a fatimai engesztelő imaalkalmak. Szeretettel várnak mindenkit.
Szeptember 14-én 9 órakor kerül megrendezésre a férfi térdeplő, ahol férfiak térdepelve rózsafűzért imádkoznak a békéért. Gyülekező 8:30-tól. Bővebb információ a 0620/597-5530 telefonon Hollósy Tibortól kérhető.
Templomunk kórusa, a Bárdos Lajos Vegyeskarminden csütörtök este fél 6 órától tartja próbáit. Szeretettel várnak minden új érdeklődőt, jó hangú, csatlakozni vágyót is.